2013. március 1.

Székelykáposzta

Drága nagyikám készítette ezt az ételt sokszor és én imádtam. Persze ők nagypapámmal együtt a káposztát is maguk savanyították, a pörköltnek való sertést a szomszéd udvaráról hozták melegen, úgyhogy akkoriban még igazi házi székelykáposzta jutott az asztalra.
A káposztával ez most sem történt másként, anyósomék maguk savanyították és fantasztikusan finomra sikeredett. Kaptunk is tőlük jó nagy adagot és gondoltam, egy részét megcsinálom én nagyikám féle székelykáposztának. NEm egy nagy ördöngősség, hamar megvan, csak össze kell dobálni mindent és már ehetjük is. Na jó, azért nem árt, ha fő is egy ideig:-)

Hozzávalók:
fél kiló sertéshús (én lapockát használtam)
2 fej vöröshagyma
1 paradicsom
1 paprika
2 gerezd fokhagyma
pirospaprika

bors
őrölt kömény
majoranna
1 kg savanyú káposzta
 tejföl

A sertéshúst megtisztítottam, majd kockára vágtam. Ezután a hagymát, fokhagymát is apróra vágtam és kevés olajon megfuttattam, majd hozzáadtam az apróra vágott paradicsomot és paprikát, hozzáöntöttem fél deci vizet és fedő alatt puhára pároltam a pörköltalapot. Amikor megpuhult és egységesen szép narancssárgás színe lett, beleöntöttem a húst, feljebb vettem a lángot és kicsit megpörköltem, megforgattam minden oldalán. Majd következett a fűszerezés: pirospaprika, só, bors, őrölt kömény és majoranna került ízlés szerint a lábasba, ezután pedig takaréklángon kezdtem párolni a húst. (ha nem enged saját levet,kevés vizet lehet rá engedni.
Kb 40-50 perc múlva, amikor a sertéspörkölt már elkészült (és a hús jó puha, omlós lett) hozzáadtam a levétől megszabadított, kicsavart káposztát (nem kellett kimosnom, mert nem volt olyan veszett savanyú) és alaposan összekevertem, majd újabb 20 percet tovább főztem. A végén hozzáadtam pár evőkanál tejfölt, elkevertem és lezártam alatta a gázt.


Tálaláskor is tejföllel díszítettem.

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...