2013. március 19.

Quesadilla

Régóta szemezek ezzel a finomsággal, végül Ági, a Muskátli Büfé konyhatündére adta meg a végső lökést: quesadilla-t kell készítenem.
A quesadilla igazi mexikói étel, gyakorlatilag bármilyen töltelékkel el lehet készíteni: az egyszerű sajtostól egészen a mártásos, darált húsos, akár ebédnek való változatáig is.
Érdemes mellé finom guacamolét készíteni és azzal fogyasztani a töltött tortilla lapokat!
Amúgy az elkészítése rendkívül egyszerű: végy 2 tortilla lapot, tegyél közé tetszőleges tölteléket, szórd meg sajttal, rakd egymásra, majd serpenyőben kb 30-30 másodpercig süsd meg mindkét oldalát (oda kell figyelni, nehogy megégjen). A benne lévő sajt összeolvasztja a 2 tortillalapot és a közte lévő töltelék sem fog szanaszét folyni. Aki nem bízik benne, válassza a hajtogatós módszert, azaz egy tortilla lap felére halmozzuk a tölteléket és a másik felét hajtsuk rá, majd így süssük mindkét felét ropogósra.

És, hogy fokozzam az étel ellenállhatatlan ízét, Műkedvelő Hedonistától kapott csodás mexikói korianderrel fűszereztem. Így legalább a koriander is otthon érzi magát :-)

Próbáljátok ki reggelinek, ebédnek, vagy csak úgy esti iszogatáshoz, meglátjátok, egyszerűen ellenállhatatlan!

Baconos-tarjás-tojásos quesadilla


Hozzávalók 4 quesadillas-hoz:
8 tortilla lap
reszelt sajt (én cheddart használtam)
pirított baconszalonna
pirított sertés tarja szeletek (a felvágottat előzőleg serpenyőben megpirítottam)
2 főtt tojás
fehér hagyma
bors
mexikói koriander

2 féle quesadilla-t készítettem, az egyikbe reszelt sajtot, pirított bacon kockákat, fehér hagymát és mexikói koriandert szórtam. Mint fent is írtam, fogtam egy tortilla lapot, rátettem a tölteléknek valókat, majd ráhelyeztem egy másik tortilla lapot és az egészet óvatosan átemeltem egy forró serpenyőbe. Miközben az egyik oldala pirult, egy lapáttal kicsit rányomogattam a felső tortillalapot az olvadó sajtos töltelékhez, így a quesadilla megfordításakor nem fog szétcsúszni. És így is lett. Gyors mozdulattal megfordítottam a "szendvicskémet" , még vagy 30 másodpercig hagytam pirulni és már ki is tettem egy tányérra, ahol 4 csinos kis cikkre vágtam.


A másik tortilla lapra pirított sertés tarja szeletet tettem karikára vágott főtt tojás és fehér hagyma kísértében. Tetejére szintén reszelt sajtot szórtam és a fent leírt módszerrel megsütöttem mindkét oldalát.

Jégsalátás-paradicsomos-gombás quesadilla

Hozzávalók 4 quesadillas-hoz:
8 tortillalap
fél fej jégsaláta
1 paradicsom
300 gramm csiperke gomba
100 gramm kockabacon
20 dkg reszelt trappista

bors

Elsőként elkészítettem a baconos gombás tölteléket, azaz egy serpenyőben kevés olajon megpirítottam a kockabacont, majd rádobtam az apróra vágott gombát, sóztam, borsoztam és összepirítottam.

A jégsalátát apróra vágtam, a paradicsomot vékonyan felkarikáztam összesen 8 karikára (minden quesadilla-ba 2-2 szelet jut) Majd 4 tortilla lapot kitettem egymás mellé, mindegyikre tettem kevés reszelt sajtot és főleg a szélein igazgattam el, hogy melegítés közben klasszul összeragassza a felső tortilla-lappal az alsót. Majd következett a jégsaláta, erre halmoztam a baconos-gombás keveréket (természetesen a 4 tortilla lapra egyenlően elosztva), végül rátettem mindegyik tortillára a 2-2 karika paradicsomot és alaposan megszórtam reszelt sajttal. Végezetül a másik tortilla-lapot rátettem és forró, de száraz (azaz zsiradék nélküli) serpenyőben mindkét oldalát átmelegítettem (közben persze a belül lapuló sajt elolvadt és jól összeragasztotta a két tortilla-lapot, így magába zárva a finom tölteléket!)

6 megjegyzés:

  1. :) Marka - ez aztán bőséges! gyönyörűek a színek és a formák is. Legközelebb kipróbálom én is a guacamole-val

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, köszönöm az ötletet! Guacamolét ne hagyd ki, isteni vele!

      Törlés
  2. Ez nagyon finom lehetett! Mentettem!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És nagyon egyszerű, én imádok hétvégén ilyeneket készíteni, mindig más és más töltelékkel:-)

      Törlés
  3. T. Marka!

    A " bármilyen töltelékkel " linkre egy ukrán link jelenik meg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy szóltál, ki is vettem. Sajnos az eredeti oldal eltűnt...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...