Rántott sertésnyelv

Ez is egy olyan étel, amit már réges-régen elfeledtem, de Hajni és Zoli, a "Főzni jó! Sütni még jobb!" blog írói eszembe juttatták. Ez még tavaly történt és akkor sajnos el is felejtettem, de ma a piacon megláttam a sertésnyelvet és gondoltam: itt az idő. Ezt az ételt gyerekkoromban ettem először, drága Nagyikám nagy kedvence volt és nagyon gyakran készítette.
Most én is megpróbálkoztam vele és nagyon finom lett. Pont olyan, amit én imádtam kislánykoromban: belül puha, omlós, kívül ropogós. A sima panírozás helyett én csak pankómorzsába forgattam a felszeletelt nyelvet, de a ropogósságának csak még jobbat tett.

Hozzávalók:
1 sertésnyelv
só
bors
majoranna
fokhagyma
pankómorzsa

A sertésnyelvet annyi vízben, ami ellepi, feltettem főni. A vízbe sót, 2 szem borsot, majorannát és 2 gerezd fokhagymát is tettem. Addig főztem, amíg a nyelv meg nem puhult, majd a vízből kivéve hagytam kicsit hűlni. Amikor már nem égette a kezemet, a rajta lévő fehér réteget lehúztam/lekapargattam, majd a nyelvet kb 1 ujjnyi szeletekre vágtam és pankó morzsába forgattam (ha nem tapad eléggé, felvert tojásban meg lehet forgatni a szeleteket és utána jöhet a morzsa).
Forró olajban ropogósra sütöttem és lilahagyma lekvárral tálaltam.