2013. március 28.

Sárga túró

Pár hónapja, amikor barátnőm mesélt először erről a húsvéti ételről, még azt sem tudtam, miféle finomság ez. Aztán, ahogy közeledett a húsvét, a gasztrobloggerek sorban húzták elő a tarsolyukból a sárga túró receptjét, így most én sem a spanyol viaszt hozom elétek, csak egy - mára már igen ismert és népszerű - húsvéti sonkakísérőt.
A sárga túró a tej és a nyers tojás összefőzött keveréke, amikor is a tojás - magába szívva a tejet - kiengedi magából a savót, így túrós állagot vesz fel, amit egy gézbe (vagy az én esetemben textilpelusba) csavarva és alaposan lecsepegtetve, a végén amolyan házisajt-féle állagú ételt kapunk.
A sárga túró Szabolcs megyéből származik, de ma már szerintem mindenhol készítik, ki így, ki úgy. És hogy ez mit is takar? Az eredeti recept szerint a túró édes. Na, nem olyan nagyon, hiszen húsvétkor sonka
mellé kínáljuk és a cél az, hogy a sonka sósságát kicsit kiegyenlítsük, így elég bele kevéske édesítő, de persze ez ízlés kérdése. Az édesbe ezen kívül lehet reszelni citromhéjat, lehet csepegtetni pár csepp citromlevet, szórhatunk bele vaníliamagokat vagy vaníliás cukrot is, és finom mazsolát is.
És van a sós vált
ozat, amibe szinte csak egy csipet cukor kell és kb 2 csipet só. Ezt is lehet magában is készíteni, de van, aki medvehagymát szór bele, vékony csíkokra vágva, de olvastam már újhagymásról és fokhagymásról is.

Én most az eredeti, édes változatnál maradok, persze az éppen-édesnél. Higgyétek el, húsvét hétfőn egy szelet sonkával és foszlós kaláccsal fogyasztva tényleg igazi ünnepivé változtathatjátok a reggelit!
(a receptet Maja barátnőmtől kaptam, náluk gyerekkora óta kerül a húsvéti asztalra sárga túró)

Ja, igen, és aki bizonytalan, az tegyen úgy, mint én: először készítsd el az 1 dl tej+1tojás+negyed teáskanál cukor+félcsipet só+pár pötty kikapart vaníliamagból álló kísérleti sárga túrót és ha megnyeri a tetszésedet, akkor mehet nagyban!

Hozzávalók:
1 liter tej
10 tojás
1-2 evőkanál cukor (ízlés szerint, én maradok az 1 evőkanálnál)
csipet só
reszelt citromhéj
1 vaníliarúd kikapart magja / 1 csomag vaníliás cukor
(esetleg pár csepp citromlé)

A tejet felforraltam, közben egy másik tálban felvertem a tojásokat, hozzáadtam a sót, cukrot, vaníliát, citromhéjat és laza mozdulatokkal összekevertem. Aki szép sárga, egységes túrót szeretne, az verje sokáig és habosra, de aki szeretné, hogy legyenek benne fehér darabkák is (nekem így jobban tetszik), az csak lazán keverje össze, nem kell, hogy a fehérje és a sárgája teljesen elegyedjen!

Majd a már felforrt tej alatt a legalacsonyabbra vettem a lángot és a tojásos keveréket óvatosan, folyamatos keverés mellett hozzácsorgattam. Ezután kb 7-8 percen át főztem, miközben egy villával kavargattam. Ez azért is fontos, mert a savó könnyebben ki fog csapódni, amikor a tojásos keverék felszívja a tejet. Amikor már a massza elég masszív lett és a savót is láttam mellette lötyögni, lezártam a gázt és a forró masszát egy textilpelusba öntöttem egy tál felett. Majd összefogtam a textilt és elkezdtem óvatosan csavarni. Az óvatosságom egyrészt annak szólt, hogy a túró tűzforró, másrészt nem szabad túltekerni, mert - akárcsak a házi sajt készítésekor - nem a kezem erejétől kell a savónak távoznia, hanem a felakasztott massza a saját súlyától - és persze kis nyomástól - csöpögteti ki magából a savót. Ha túltekerjük a kis golyóbisunkat, előfordulhat, hogy a teteje morzsalékos lesz, így viszont kb másfél óra lecsepegtetés után szépen összeáll és a szeletelésnél is egyenletes lesz az állaga.

Szóval a textilben lapuló sárga túrót enyhén megcsavartam, majd a tetejét lekötöttem és felakasztottam, alá persze tálat helyeztem, hogy a savónak legyen hova csepegnie.
Kb másfél óra múlva leszedtem és a hűtőbe tettem.

Persze nem bírtam ki, hogy fel ne vágjam és mit is mondhatnék: ez valami isteni! Volt itthon pár szelet sonkám, együtt haraptam bele a különleges húsvéti csemegébe és hmmmmm,  ezt bizony nem tudom elmondani: ki kell próbálni!

Nem tudom, nálunk hány órát fog megérni - napokban nem is gondolkodom, olyan finom - de 3-4 napig biztosan eláll. Kérdés, hogy vajon kinél ?! :-)

3 megjegyzés:

  1. Már én is sokat hallottam róla, de még nem ettem soha; úgyhogy megfogadom a tanácsod és csökkentett adaggal próbálom ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes, mert szerintem nagyon finom. És majd mesélj, neked hogy ízlett! :-)

      Törlés
  2. En szabolcsi vagyok, gyerek korom ota ezt eszem Husvetkor (sot, neha ev kozben is csinalok). Imadom! Orulok, hogy a cikk szerint mar sokfele ismerik! Igazi Hungarikum, nemde? ;)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...