A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lazac. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lazac. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 9.

Baconos lazacfilé csicsókarösztivel

Minap annyira bejött a burgonyaköntösben sült lazacszelet, hogy úgy gondoltam, ezt bizony muszáj lesz baconnel is kipróbálni. SZerencsére lapult még a mélyhűtőben pár szép lazacfilé és anyósoméktól is megkaptam az utolsó darab csicsókákat, így nem is volt kérdés, a lazac mellé csicsókaröszti jár.
Nagyon gyors és egyszerű étel, ajánlom mindenkinek, ráadásul mind a lazac, mind a csicsóka nagyon egészséges étel. Egyébként csicsókát még mindig lehet piacon kapni, talán még a héten elérhető lesz, úgyhogy nincs kifogás, irány a piac és tessék felkutatni az utolsó csicsókákat!

Hozzávalók
a baconos lazachoz:
4 szelet kb 125 grammos lazacfilé
4-6 szelet vékony baconszalonna-csík
bors

a csicsókarösztihez:
500 gramm csicsóka
1 evőkanál liszt
1 tojás
10 dkg reszelt sajt

bors
chili

A lazacfiléket megmostam, majd papírtörlővel leitattam róluk a nedvességet. Borsoztam, majd mindegyiket betekertem baconszalonnába és a hűtőbe tettem pihenni.
Közben a csicsókát a nagylukú reszelőn lereszeltem, hozzáadtam a lisztet, a tojást, a reszelt sajtot, a chilit és a borsot, majd sóztam és alaposan összekevertem. Egy széles serpenyőben 1-2 evőkanál olajat melegítettem, hozzáadtam 50 gramm vajat és amikor a vaj is elolvadt, az egész csicsókás masszát a serpenyőbe kotortam és alaposan szétterítettem, megnyomogattam. Kb 7-8 percig pirítottam az egyik oldalát, majd egy tányért fektettem a tetejére, ráfordítottam a félig sült rösztit és óvatosan a még meg nem sült felével visszacsúsztattam a serpenyőbe. (azaz megforgattam)
Ezalatt egy másik serpenyőt szárazon (azaz olaj vagy bármilyen más zsiradék hozzáadása nélkül) felhevítettem és amíg a röszti másik fele sült, a baconos lazacfilék mindkét oldalát 3-3 percig pirítottam. A baconból elég zsiradék fog kisülni ahhoz, hogy kellően megpirulhasson. Mire a lazac elkészült, a röszti is ropogósra sült, így egyszerre tálalhattam őket!
Jó étvágyat hozzá!

2013. március 23.

Lazac ropogós burgonyaköntösben, póréhagyma mártással.

Hmm, megint egy hangzatos név, és ez most tényleg egy kicsit bonyolult ételt takar, de tényleg csak kicsit bonyolult ám.
Gordon Ramsey "Mennyei halételek" című könyvében találtam ezt a receptet, és nem csalódtam benne! Életemben nem ettem ennyire finom lazacot: szaftos, omlós, ízes, egyszóval mennyei!
Ha nem akartok kínlódni a burgonyaköntössel, akkor szerintem próbáljátok ki anélkül, sima sült krumpli körettel. A lényeg úgyis a finom, "medium" lazacsteak-en van! És azt bizony semmi sem bírja beárnyékolni!

Hozzávalók:
4 db 150 grammos lazacszelet
2-3 nagy,  hosszú burgonya
100 gramm vaj
2 evőkanál olívaolaj

A póréhagyma mártáshoz:
2 póréhagyma nagyon apróra vágva
2 evőkanál olvasztott vaj
1/2 teáskanál currypor
4 evőkanál száraz fehérbor
200 ml tejszín

bors

A lazacszeleteket sóztam, borsoztam, majd félretettem. A burgonyákat meghámoztam, majd éles késsel szinte papírvékony szeleteket vágtam belőle (ezt akár zöldséghámozóval is elvégezhetjük). Érdemes olyan szeleteket vágni, amik szinte beborítják a lazacot. Nekem egy lazacfilé szelethez 2-3 vékony burgonya kellett, hogy bele tudjam tekerni.
Miután a burgonyaszeletek megvoltak, egy serpenyőben felolvasztottam a 100 gramm vajat, amihez 2 evőkanál olívaolajat is adtam, hogy ne égjen meg könnyen. Majd közepes lángon mindegyik burgonyaszeletet megmártottam a forró vajban és kb 2 percig sütöttem, de vigyáztam, nehogy színt kapjon. Éppen, csak meg kell puhulnia a vajban. Majd a vajból kivéve hagytam kicsit hűlni, ezután pedig körben rátekertem a lazacszeletre 2-3 burgonyacsíkot úgy, hogy teljesen körbe legyen véve a hal.
Majd betettem a hűtőbe 1 órára a csomagocskákat. Mielőtt letelt volna az 1 óra, kivettem és megkentem olvasztott vajjal mindegyik csomagocskát, majd visszatettem még pár percre, hogy rádermedjen a burgonyacsíkokra a vaj.

Ezalatt az 1 óra alatt elkészítettem a póréhagyma mártást. Egy lábasban felmelegítettem 2 evőkanál vajat és alacsony lángon megpároltam benne az apróra vágott póréhagymát. Amikor a hagyma már puhává vált, hozzáadtam a curryt és alaposan elkevertem. Majd jöhetett a 4 evőkanál bor, amivel 2 percen át tovább főztem a hagymát.
Végül sóztam, borsoztam, beleöntöttem a tejszínt és kb 5 percen át gyöngyöztettem, amíg a mártás be nem sűrűsödött.

Ezután már csak a lazacszeletek voltak hátra: kivettem a csomagokat a hűtőből, majd egy nagy, tapadásmentes serpenyőt felhevítettem. Amikor elég forró volt, beletettem a lazaccsomagokat és mindkét oldalát 3-3 percig sütöttem, amíg a krumpli aranybarna színűvé nem vált. Majd papírtörlőre szedtem, ez felitatta a felesleges zsiradékot.
 Tálaláskor a póréhagyma mártásra halmoztam a lazac-csomagot.


Jó étvágyat hozzá!



2013. március 22.

Gravlax

Nagyon szeretem Gordon Ramsey "Mennyei halételek" című szakácskönyvét. Gyakran lapozgatom, közben álmodozom arról, hogy egyszer majd az összes benne lévő ételt elkészítem. Addig is próbálok olyanokat választani, aminek az alapanyagához könnyen hozzáférek. Ilyen például a lazac.  A halasomnál csodaszép, friss lazacfilét kaptam, nem volt kérdés, hogy az egyik feléből a régen áhított gravlaxot fogom készíteni. Ez egy sóban pácolt lazacszeletet eredményez, amivel igen gazdaságosan ki lehet váltani a boltban vásárolt és felettébb drága füstölt lazac filét. Ízre szinte ugyanolyan, de csak szinte, hiszen házilag érlelni sokkal finomabb, és ha az ember lányának van otthon füstsója, vagy füstaromája, akkor a füstölt ízhatás is igen könnyen elérhető!
Tudom, nem olcsó mulatság egy lazacfilé, de ha sikerül hozzájutnotok friss szelethez, próbáljátok ki a gravlaxot, nem fogtok csalódni!

Hozzávalók:
500 gramm friss lazacfilé
40 gramm nagyszemű só (kevés füstsót lehet bele keverni)
12 gramm kristálycukor
1 evőkanál durvára őrölt feketebors


A lazacfilét megszabadítottam a bőrétől, vigyázva, hogy a húson lévő barna réteg a lazacfilén maradjon, és kihúzkodtam belőle a szálkákat (én egy felesleges szemöldökcsipeszt használok hozzá). Majd egy tálkában összekevertem a sót,a cukrot és a borsot (és lehet még hozzá friss kaporlevelet is keverni),  és alaposan a lazacba dörzsöltem, minden oldalról. Majd egy akkora tálba, amiben kényelmesen elfér, elfektettem a lazacfilét, szorosan letakartam frissentartó fóliával, majd rátettem egy tálat, ami elfedi a halat és az egész tetejére egy súlyt  helyeztem.
24 órán át hűtőben érleltem (vannak, akik 48, 72 órára esküsznek, de már 24 óra alatt is bepácolódik a hal), majd lepakoltam róla a súlyt, leöntöttem róla az összegyűlt sós levet, hideg víz alatt alaposan lemostam, végül papírtörlővel szárazra töröltem.
Ezután éles késsel vékonyan felszeleteltem és már tálaltam is.
Akár pirítóson, akár salátákhoz, vagy csak magában ízlelgetve is csodálatos finomság!
Hűtőben jópár napig eltartható, természetesen lezárt edényben.

2013. március 19.

Húsvéti lazactekercs

Tele van az internet jópofábbnál jópofább húsvéti ételek receptjeivel, az ember nem győz válogatni közülük. Pogácsanyúl, kalácsbárány, keksznyuszi, csupa-csupa édes (sós) finomság. Én pár éve, egy fogadáson ettem töltött lazactekercset, aminek - a húsvét közeledtével - répa formát adtak. Ez annyira megtetszett, hogy elhatároztam, el is fogom készíteni. Aztán teljesen kiment a fejemből. Eltelt sok-sok hosszú év, és nekem erről a képről eszembe jutott a lazactekercs. Így ötvöztem az ötleteket, és így készítettem egy habrolónak való tésztatekercset, amit avokádókrémmel és tojáskrémmel töltöttem, majd lazaccal borítottam és , hogy igazán répa hatása legyen, a szélesebbik végébe zeller zöldjét szúrtam.
Mit mondjak, hatalmas sikere volt, 8 tekercs 3 perc alatt eltűnt egy férj és két fiúgyermek feneketlen bendőjében :-)

Hozzávalók 8 tekercshez:
1 csomag kinyújtott leveles tészta 8 csíkra vágva
200 gramm füstölt lazac
1 tojás felverve

a tojásos töltelékhez:
3 tojás keményre főzve
evőkanál majonéz, teáskanál mustár

bors

az avokádós töltelékhez:
1 avokádó
1 gerezd fokhagyma
1-2 evőkanál citromlé ízlés szerint

bors
4 evőkanál tejszín

Először a rolókat sütöttem meg. Fogtam 8 darab fém habroló csövet és a csíkokra vágott leveles tésztákat rátekertem, megkentem a felvert tojással, majd forró sütőben aranybarnára sütöttem (kb negyed óra alatt).
Amíg a  tészta sült, elkészítettem a töltelékeket. A tojáskrémhez a keménytojásokat apróra vágtam, majd belekevertem a majonézt és a mustárt, sóztam, borsoztam és alaposan összekevertem. Persze mindenki alakíthatja még saját ízlése szerint és persze az íz függ a mustár és a majonéz minőségétől is.
Az avokádókrémhez minden hozzávalót összeturmixoltam a botmixerrel és kész.

Amikor a tésztarolók kisültek, hagytam a rolóformán kihűlni, majd szépen lehúztam őket a csövekről. Habzsák segítségével 4-et avokádókrémmel, 4-et tojáskrémmel töltöttem (pont elég volt bele), majd a lazacszeleteket ügyesen elrendeztem rajtuk, hogy répára hasonlítsanak, végül a szélesebbik végükbe zellerleveleket szúrtam.


Szerintem nagyon jópofa - és nem mellékesen eszméletlen finom - húsvéti különlegességet készíthetünk a családnak, úgyhogy próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!


2012. december 14.

Lazacos avokádós quiche

A quiche (ejtsd kis) egy francia sós lepény, aminek fő alkotóeleme egy pitetészta-féleség és egy tejszínes-tojásos szósz, amivel nyakon önthetjük az általunk kitalált tölteléket.
Legjellegzetesebb a hagymás-sonkás quiche, de a hosszú évek során rengeteg változatát fejlesztették ki francia éttermek, séfek és kísérletező kedvű gasztrobloggerek.
Én is szeretek kísérletezni, így gondoltam egyet és a hűtőben lévő füstölt lazacot (ami amúgy éppen arra várt, hogy lazachabbá váljon, de hála csapongó fantáziámnak, megúszta a habságot, viszont a quis-ségbe már belesült) párosítottam a csodásan érett avokádóval.
A pitetésztát pedig nem bíztam a véletlenre, Michel Roux segített ismét.

Hozzávalók:
a tésztához:
250 gramm liszt
150 gramm puha vaj
1 teáskanál só
1 tojás
1 evőkanál hideg tej

töltelékhez:
1 érett avokádó
1 közepes lilahagyma
200 gramm füstölt lazac
2 evőkanál kapribogyó
bors
300 ml tejszín
3 tojás
1 zöldcitrom lereszelt héja

a tetejére 15 dkg reszelt sajt (én goudát használtam)

A tésztát készítettem el először, a lisztkupac közepébe mélyedést vájtam, majd ebbe tettem a vajat, a tojást a sót és a tejet és lassan, kifele haladva elkezdtem egyenletesen összedolgozni a liszttel. AMikor egynemű masszát kaptam, folpackba csomagoltam és hűtőbe tettem pihenni. Kb negyed óra múlva elővettem, kinyújtottam, piteformába tettem és újabb fél órára a hűtőbe tettem (ettől lesz később ropogós a tészta és nem fog elázni a tölteléktől!)
Amíg a piteformában pihent a tészta, én előkészítettem a tölteléket. A tejszínt és a tojásokat egy edényben alaposan összekevertem, majd ezt is a hűtőbe tettem.
A lazacot apró darabokra vágtam, a lilahagymát csíkokra szeleteltem. Az avokádót kettévágtam, a magját kiszedtem és a héját nagyon óvatosan lehúztam. Az érett avokádóról egyben le is lehet szedni, nem "kapja fel" az avokádó húsát.
Az avokádót is vékony szeletekre vágtam.
Majd a fél óra leteltével a piteformát elővettem, a tésztát az alján egy villával megszúrkáltam, sütőpapírt tettem bele és babbal szórtam meg, azaz súlyt csináltam rá, hogy az elősütés közben ne púposodjon fel a tészta. 190 fokra előmelegített sütőben 10 percen át sütöttem a súllyal, majd levettem a sütőpapírt és a babot és így súly nélkül további 5 percig sütöttem.
Ezután kivettem a sütőből és megtöltöttem a töltelékkel: az aljára halmoztam a lazacdarabokat, majd erre jöhetett a lilahagyma, elszórva a kapribogyó, a reszelt citromhéj és az avokádószeletek. A lényeg, hogy minden nyersen, hiszen a sütőben úgyis fog annyit sülni, ami az ízek összeéréséhez kell, viszont igencsak jól esik majd a roppanós hagymára és az egészben maradt avokádószeletekre harapni egy nagy adag pép helyett!
Végül az egészet borsoztam és leöntöttem a tojásos-tejszínes keverékkel.
Fontos, hogy a tejszínes keveréket NE sózzuk, hiszen a füstölt lazac éppen elég sós, és át is adja ezt az ételnek!
180 fokos sütőben kb 30 percig sütöttem. A quiche akkor jó, ha a szélén a tejszínes szósz már "dermed", de a közepe még kicsit remeg.

Akár előételként, akár főételként is helye van egy extravagáns karácsonyi menüben!
Főételként én nagy piteformában, előételként 8 centis átmérőjű mini-piteformában készítettem!

2012. december 10.

Lazac Wellington módra

Kedvenc halasomnál csodaszép lazacfilét lehetett kapni a minap. Nem fagyasztott és nem szétszeletelt, hanem egészben egy csodaszép 1 kilós darab, természetesen kifilézve. Nem is gondolkodtam sokat, megvettem és itthon elkezdtem agyalni, mit is kéne készíteni belőle.
Egyszer, még horvát nyaralásunk alatt ettem egy spenótos-lazacos tésztacsodát, ami annyira élénken él még mindig az emlékezetemben, hogy gondoltam, spenóttal készítem el. Na, de mégis hogyan? Tegyem alufóliába és köré a spenótot? Akkor már inkább legyen leveles tészta. És akkor már hívjuk a lazacot wellingtonnak. Hiszen igen híres társa, a bélszín is ezzel az elnevezéssel bír, de amíg a bélszínt gombapéppel és leveles tésztával sütik meg, én a lazacnak a spenótot szavaztam meg. És nem bántam meg egy csöppet sem, mennyei házasságnak bizonyult az én kis találmányom:-))) (nos, nyilván nem az enyém, hiszen a neten jó sok lazacos-spenótos recept található, de kicsit "markásítva" már igazán az enyémnek vallhatom:-)

Hozzávalók 4 személyre:
2 darab kb 25 dekás lazacfilé-szelet
200 gramm mélyhűtött spenót (én darabosat szoktam venni, ami még nincs összefőzve semmivel, így én ízesítem)
1 dl tejszín

bors
szerecsendió
olaj
citromlé
2 csomag kinyújtott leveles tészta

Az 1 kilós lazacfilét 4 szép darab lazacszeletre osztottam (kettőt a fagyasztóba csuktam) kettőt belőle meglocsoltam citromlével, sóztam, borsoztam, kevés olajat is rákentem, hogy ne száradjon ki a hal.
Majd a hűtőbe tettem pihenni kb 2 órára.
Ezután elkészítettem a spenótot, hiszen ki kell hűlnie, mielőtt a leveles tésztára teszem.
A fagyasztott spenótot már előző este kiengedtem, most leöntöttem róla a rengeteg felesleges levet, majd serpenyőbe tettem, sóztam, borsoztam és alaposan átpirítgattam. Reszeltem hozzá szerecsendiót is, végül felöntöttem 1 dl tejszínnel és addig főztem, amíg a tejszín be nem sűrűsödött (ez nekem pár perc volt). Majd lezártam a gázt és hagytam a spenótot teljesen kihűlni.
Kb másfél óra múlva (de persze lehet hamarabb is, lényeg, hogy a spenót kihűljön) elővettem egy fémtálcát, amit letakartam sütőpapírral: erre jönnek majd a leveles tésztába rejtett lazacok.
A leveles tésztákat elővettem, kicsit még nyújtottam rajtuk, majd gondolatban elfeleztem mindkét tésztát és a gondolatbeli fél oldalak közepére kentem egy akkora téglalapnyi spenótot, amire a lazacszelet pontosan illeszkedik. Majd erre fektettem a lazacokat és a halak tetejét is bevontam a maradék spenóttal. Majd rájuk hajtottam a tészta másik felét, amit előtte a széleinél bekenegettem tojással, hogy sütés közben jól összeragadjanak. Egyszóval csinos kis batyukat készítettem.


Mindkét batyut a sütőpapírral borított tálcára tettem, óvatosan rombusz alakú bevágásokat ejtettem rajtuk (de a tésztát nem szabad átvágni, úgyhogy nagyon óvatosan azzal a díszítéssel!), majd mindkét batyu tetejét megkentem tojással és már ment is a sütőbe. 200 fokon kb 20 perc alatt kész lett, de folyamatosan figyeltem, a tészta nehogy megégjen.


Szerintem igazán különleges halétel lehet az ünnepi asztalon akár szenteste, akár karácsony első napján is!


2012. október 18.

Lazacos rizottó

Biztosan csodálkoztok majd, hogy megint rizottó, de tudjátok, ez az egyik mániám, és amíg ki nem próbáltam legalább 100 féle ízestésűt, addig nem nyugszom:-)

Hétvégén a Lidlben megint leárazták a füstölt lazacot, mivel másnap lejár a szavatossága. Így vettem 2 csomaggal és már tudtam is, rizottó lesz belőle. Megbolondítottam kevés szardella filével és az eredmény fantasztikusan ízes, halas rizottó lett!

Hozzávalók 4 személyre:
300 gramm Arborio (vagy bármilyen más rizotto) rizs
1 liter húsleves alaplé (kockából is lehet csinálni, ha sietünk)
2 evőkanál olívaolaj
30 gramm vaj
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehérbor
70 gramm vaj a pihentetéshez
5 dkg reszelt parmezán sajt a pihentetéshez
4 db szardellafilé
2*100 gramm füstölt lazac


A vöröshagymát, fokhagymát apróra vágom és 30 gramm vajon, valamint 2 evőkanál olívaolajon, lassú tűzön kb negyed óra alatt puhára párolom (de semmiképpen nem pirítom). Hozzáadom az apróra vágott szardellafilét és az egyik csomag apróra tépett füstölt lazacot és további 5 percig pirítom, együtt a hagymás alappal.
Ehhez az úgynevezett "sofritto"-hoz adom a rizst,  amit nagy lángon szépen megkapatok, amíg a rizsszemek elkezdenek átlátszóak lenni. (ez kb 2 perc)
Majd közepesre veszem a lángot, hozzáöntöm a fehérbort és hagyom, hogy a rizs magába szívja.
Ezután az előre elkészített, de a rizottókészítés alatt folyamatosan forrón tartott alaplevet merőkanalanként adagolom a rizshez, mindig megvárva, hogy magába szívja az értékes levet. Közben finoman, lágyan kevergetem, masszírozom a rizsszemeket, hogy minél krémesebbé váljon a rizottó.
Kb 20-25 perc alatt "al dente" lesz a rizottó, ekkor elzárom alatta a gázt és hozzáadom a hideg(!!!) 70 gramm vajat és a  parmezánt. Fedővel lefedve 3-4 percig hagyom olvadni, majd alaposan összekeverem.
Tudom, a halhoz elvileg nem nagyon megy a parmezán, de  egy kevéskétől igazán különleges lesz az íze!

2012. augusztus 25.

Lazactatár

Hősiesen bevallom, nagyon szeretem a Lidl-t. Igen, vannak benne nagyon kommersz és ócska dolgok is, de rengeteg finom, színvonalas és nem túl drága finomságot innen szoktam beszerezni.
Ilyen például a Lidl szeletelt füstölt lazaca, ami 100 grammos kiszerelésben kapható 660 forint körüli összegért. Viszont néha, amikor már közel a lejárat, kiárusítják. Így jutottam most én is 2 szép csomaghoz. Általában vajas pirítósra tesszük,megszórjuk lilahagymával és így fogyasztjuk, de most valami különlegeset szerettem volna reggel Férjuram elé tenni.
Egyszer, egy étteremben ettünk lazactatárt, valami isteni volt, gondoltam, ez most pont jó lenne. Na, de hogyan kezjek hozzá?
Körbejártam a netet, elolvastam jópár receptet, végül megalkottam az én lazactatáromat.

Hozzávalók 4 személyre:
200 gramm szeletelt füstölt lazac
20 gramm szobahőmérsékletű vaj
20 szem kapribogyó
10 darab fekete olivabogyó
d1 kis fej lilahagyma
bors
extra szűz olivaolaj
1 kávéskanál porcukor
pár csepp citromlé

A szeletelt füstölt lazacot először vékony csíkokra, majd apró kis kockákra szeleteltem és egy tálba tettem. Majd megborsoztam (sózni nem kell, hiszen a füstölt lazac nagyon sós), hozzáadtam 1 kávéskanál porcukrot, megöntöztem kevés olivaolajjal, nagyon alaposan összekevertem és félretettem kicsit összeérni.
Ezalatt a kapribogyót és az olivabogyót nagyon apróra vágtam. A lilahagymát megpucoltam, ezt is apró kockákra vágtam és a felét beleszórtam a lazacpürébe. A kapribogyót és az olivabogyót úgyszintén, majd csöpögtettem rá pár csepp citromlét, újra összekevertem és hozzátettem a vajat is. Ezzel is egyneművé kavartam, alaposan összenyomkodtam még egy villával, hogy tényleg elegyedjenek az ízek, majd betettem a hűtőbe úgy 20 percre.

Közben pirítottam fejenként 2 szelet pirítóst, megterítettem, egy kis tényérra vékony szelet vajat tettem és apróra vágott lilahagymát, majd a hűtőből kivéve, tálaltam a lazactatárt!

Hatalmas sikere volt, ez is listás étel lett!

Egyszer érdemes rá beruházni és kipróbálni, mert azon kívül, hogy mennyei, még rendkívül egészséges is.

Jó étvágyat hozzá!




2012. május 25.

Tenger gyümölcsei saláta füstölt lazacdarabokkal

Ezt a receptet két dolog miatt szeretem: az egyik, mert könnyű nyári esti vacsi  is lehet belőle, a másik, mert elküldtem a Mindmegette.hu-ra, ahol meg is jelentették:-)
Készítettem én már hasonlót régebben, de ezt most megspékeltem egy kis füstölt lazaccal, ami kifejezetten jól passzolt a már bevált tenger gyümölcsei salátához. (A Lidl-ben elég barátságos áron lehet hozzájutni nagyon finom, vastag szeletelt füstölt lazachoz)

Hozzávalók:
15 dkg füstölt lazac
50 dkg mélyhűtött tenger gyümölcsei keverék
5 dkg vaj
olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
friss bazsalikomlevél
1 jégsaláta
10 dkg ruccola
1 fej radicchio saláta
bors
Az öntethez:
1 dl tejföl
majonéz

bors
4 csemegeuborka
metélőhagyma


Elsőként vegyük ki a mélyhűtőből a tenger gyümölcsei keveréket, majd serpenyőben kevés olívaolaj és vaj keverékét forrósítsuk fel, adjuk hozzá a tenger gyümölcseit, 2 gerezd fokhagymát apróra vágva és 5 bazsalikomlevelet vékony csíkokra szeletelve, sózzuk, borsozzuk, majd kezdjük el párolni. Kb. 1/4 óra alatt elkészül.

Ekkor egy nagy tálba öntsük a laskára vágott jégsalátát, tegyünk bele kevés radicchiót és rukkolát, öntsük hozzá a tenger gyümölcseit, és alaposan keverjük össze.

Végül készítsünk hozzá mártást: 1 dl tejfölbe tegyünk kevés majonézt (ízlés szerint, folyamatosan kóstolgatva), sót és borsot. Belevághatunk friss metélőhagymából egy kis maroknyit, és nagyon apróra vágott csemegeuborkát is. Jól összekeverjük, aztán nyakon öntjük vele a salátát.

Tálaláskor a tetejére rakjuk a vékony csíkokra vágott füstölt lazacot.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...