2013. március 6.

Répatorta és répatorta-muffin

Igen, tudom, vagy legyen torta vagy legyen muffin. No, de kérem szépen, ez torta, de mivel próba a húsvétra, ezért gondoltam jobban járok, ha először megsütöm kicsiben, és ha bejön, akkor jöhet a nagyibb változat is.
Jelentem, lesz nagyobb változat, méghozzá még az is lehet, hogy Zila formában. Húsvétig megálmodom.
Addig is megosztom veletek az én receptemet.
Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg, sőt iszonyatosan sok répatorta-recept kering mindenfelé a neten. Én magam azt a fajta tésztát szeretem hozzá, ami nem lesz száraz és nem is túl édes. És azt a fajta mázat szeretem, ami kicsit savanykás, úgyhogy citromlét is teszek bele.
Az én tésztám diós és mazsolás és persze répás. És finom puha és kicsit nedves (de nem nyers, csak nem az a morzsálódósan szétesős szárazság) A mázam pedig vajas és mascarponés.
Úgyhogy, ha erre vágytok, készítsétek el. A másfélét szeretőknek ott a többi kétmillióhároszáznyolcvanhatezerötszáztizenkettő recept:-)))

Hozzávalók 16 darab muffinhoz:
10 dkg rétesliszt
25 dkg reszelt répa (a a legapróbb lukon reszelve)
15 dkg barna cukor
1 csomag vaníliás cukor
15 dkg darált dió
1 teáskanál sütőpor
1 kávéskanál fahéj
csipet őrült gyömbér
csipet őrölt szegfűszeg
csipet só
5 dkg mazsola
1,5 dl olaj
2 egész tojás

mázhoz:
50 gramm szobahőmérsékletű puha vaj
porcukor
150 gramm mascarpone
1-2 evőkanál citromlé

A száraz hozzávalókat (liszt, cukor, répa, dió, sütőpor, fűszerek, só, mazsola) egy nagy tálban összekevertem, majd hozzáöntöttem az olajat és a felvert tojásokat és addig kevertem kézi habverővel, amíg minden alaposan össze nem keveredett.
Ezután elővettem a muffin formát, mindegyikbe biggyesztettem 1-1 muffinpapírt és mindegyik mauffinpapírba kanalaztam másfél evőkanál tésztát, majd 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütöttem.

A mázhoz összekevertem a puha vajat a porcukorral, majd lassanként hozzákevertem a mascarponét is, végül citromlével kicsit savanykásítottam rajta. (ezt mindenki ízlés szerint tegye!)

Miután kisültek a muffinok (és a türelmesebbeknek még ki is hűltek), megkentem a tetejüket mázzal és azonnal befaltam a hozzám legközelebb esőt! Nagyon-nagyon finom, igazi húsvéti sütifinomság!


És a torta:
hozzávalók 26 centis formához:
20 dkg rétesliszt
50 dkg reszelt répa (a a legapróbb lukon reszelve)
30 dkg barna cukor
2 csomag vaníliás cukor
30 dkg darált dió
2 teáskanál sütőpor
2 kávéskanál fahéj
nagy csipet őrült gyömbér
nagy csipet őrölt szegfűszeg
csipet só
10 dkg mazsola
3 dl olaj
4 egész tojás

mázhoz:
500 gramm mascarpone Vagy bármilyen sózatlan krémsajt)
350 gramm tejcsokoládé
1-2 evőkanál citromlé

A tortához a hozzávalókat a fent leírtak szerint összekevertem, majd beleöntöttem a sütőpapírral kibélelt tortaformába és kb 40 perc alatt készre sütöttem. Tűpróbával érdemes ellenőrizni, hogy megsült -e a belseje is.
Majd a sütőből kivéve alaposan lehűtöttem, a végén még fél órára a hűtőbe is betettem, hogy a rákent máz ne folyjon el.
Amíg a torta hűlt , én elkészítettem a mázat: A fehércsokoládét megolvasztottam, majd egy habverővel elkezdtem a mascarponét keverni és közben hozzáöntöttem az olvasztott fehércsokit.        Pár percig folyamatosan kevertem, amíg teljesen egynemű masszát nem kaptam, majd citromlével ízesítettem. Ezután a tortát vastagon megkentem a krémmel (aki akarja, félbe is vághatja és belül is kenhet egy réteget), majd tetszés szerint díszítettem a két csibészemmel. A dizájn az ő kezük munkáját dicséri.
Boldog Húsvétot mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...