2012. július 5.

Kecskekrémsajt




Évek óta izgat a sajtkészítés, de valahogy mindig féltem tőle. És mindig találtam valakit , aki otthon készíti és kényelmesebbnek tűnt megvenni tőle, mint magam nekilátni ennek a rendkívül kényes feladatnak. Igen, ma már mindenhol belebotlik az ember a házi sajt receptjébe és mindenhol azt írják, hogy pikk-pakk megvan, de azért érdemes vele kicsit törődni.






Nem vagyok egy nagy sajtszakértő, ezért nem is kezdek bele mindenféle sajtkészítési módszerekbe, arra ott van a gugli. Én inkább a saját tapasztalataimat szeretném megosztani veletek, jelen esetben a kecskekrémsajttal kapcsolatban. Mivel elindultam a sajtkészítés hosszú és rögös útján, ezért  biztos vagyok benne, hogy lesz még itt félkemény, gomolya típusú, tehéntej alapú, és mindenféle ízesítésű sajt, de egy biztos:
Végtelen örömmel tölt el, hogy életem első sajtja az egyik legnagyobb kedvencem, a kecskesajt krémes változata.
A végeredmény pedig olyan jó lett (és ez nem csak az én véleményem), hogy akár árulni is lehetne:-)
Nos, nekem bőven elég, ha minden héten jut 1-1 ilyen kis guriga az asztalomra.

És akkor most lássuk a receptet!

Hozzávalók:
1,5 liter kecsketej (4,2 %-os)
1 kis dobozos élőflórás joghurt
1 evőkanál ecet
2 evőkanál tejszín
fél fej apróra vágott lilahagyma

oregano

Először is elsétáltam a piacra a tejesemhez és vettem másfél liter forralatlan, nyers kecsketejet. (sajtkészítésnél  minimum 3,6 %-os tej legyen a sajt  alapja)
AZtán otthon jól felforraltam, majd, amikor már forrt, lehúztam a gázról és beletettem egy doboz (2 decis) élőflórás joghurtot. A sajtkészítés tana szerint erre el kellett volna kezdenie besűrűsödni, de nem igazán történt semmi még 10 perccel később sem, csak néhány kis csomócska úszkált a tejben. Ezért meggyorsítottam a folyamatot 1 evőkanál ecettel, amjd alaposan elkevertem a még forró tejben. Na, ez a noszogatás hatott a tejecskére, azonnal összeállt, körülötte átlátszó savó folydogált.
Erre már én is beindultam, rohantam egy vadiúj textilpelenkával, amit egy lábas fölé tettem és szépen átöntöttem ár a savós "trutyit". Aztán elkezdtem csavarni a textilt, kisebb batyut formázva ezzel a fennmaradó sajt körül. Ugyanis a savó elkezdett kifolyni, a sajt meg jól bennmaradt. Amikor már úgy gondoltam, hogy a savó nagy része távozott, széthajtottam egy mélytányér fölött a textilt és ekkor jött az ízesítés: sóztam bőséggel - de közben egyfolytában kóstoltam, nehogy túl sós legyen - és a finomra aprított lilahagymát  is belekevertem. Majd a krémesség kedvéért 2 evőkanál tejszínt is kevertem hozzá. A keverést egy evőkanállal végeztem, közben figyeltem, hogy az összeállt sajtdarabkákat szétnyomkodjam, passzírozzam, simogassam. Aztán újra összetekertem kis batyuvá a textilt és tekergettem, hogy hadd folyjon ki a felesleges savó és tejszín. Majd megint szétbontottam, újra masszírozás, keverés, és újra batyu. Ezt a folyamatot kb6-szor csináltam meg, a végére nagyon finom, selymes, sima, krémes állagot kaptam. Ekkor két szufléformát vékonyan megkentem olajjal, abba folpackot tettem (az olaj azért kell, hogy a folpack az oldalára ragadjon) és az aljára oreganot szórtam. Ebbe kanalaztam a krémsajtot és a tetejét elegyengettem, majd oreganoval szórtam azt is. Éjszakára hűtőbe tettem, másnapra isteni, kenhető, de mégis masszív krémsajtot kaptam.
A két szufléforma pont tele is lett a sajttal. (persze nem bírtuk ki még a készítés után azonnal is megkóstolni. Mit is mondhatnék: az íze igazán fenomenális!

Aki kipróbálja, annak jó szórakozást, aki olvassa, annak meg jó nyálcsorgatást kívánok!:-)))

FONTOS TIPP!
A megmaradt savót nehogy kidobjátok. Íme egy kis ismertető gyógyító hatásáról:

Mi a tejsavó?

A tejsavó nem más, mint a tejtermékek gyártása után visszamaradó, kiválóan hasznosítható anyag. Már a régi görögök és rómaiak is ismerték, és használták gyógyításra és szépítőszernek. Egyiptomban Kleopátra csodaszere volt. A tejsavót tartotta bőre és szépsége elixirjének. A tejsavó belülről táplálja a szépségét. A tejsavót, mint gyógyitalt, száz évvel ezelőtt Svájcban és Ausztriában használták a szanatóriumokban. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a gyógyerejének, és ivókúraszerűen alkalmazták. Az elmúlt időkben azonban csak a tejipar hulladékává vált, pedig a benne található értékes aminosavak és ásványok a szervezetünkre jótékony hatással vannak. Holott hozzátartozik a mai egészséges táplákozáshoz.

A tejsavó lehet édes és savanyú. Az édes tejsavó a sajtkészítés mellékterméke, amikor a tejbe enzimes oltóanyagot tesznek. A savanyú akkor keletkezik, amikor a lágy sajtokat készítik, és az erjedésben résztvevő baktériumok hatására jön létre. Savanykás íze kellemes, hűsítő, frissítő hatású. Üdítő italok feldúsítására is használják.

Mire jó a tejsavó?
  • emésztési problémákra /székrekedés, puffadás, gyulladások/
  • máj, epebetegségek
  • anyagcsere-betegségek: magas vérnyomás, vérzsírok, köszvény, hízás
  • bőrpanaszok
  • allergiák, immungyengeség
  • ízületi betegségek, gyulladások
  • diéták kiegészítője, testsúly szintentartás
  • méregtelenítés, regerenálódás
A tejsavó is igen kiváló szépítőszer és stabilizálja a bőr savak elleni természetes védőrétegét. A tejben és a tejsavóban található tejsav fertőtleníti a bőrt, és fürdés után sokáig kellemes közérzetet biztosít.

Kényeztessük magunkat, készítsünk tejsavós fürdőt, hiszen már Kleopátra is ismerte a hatását, az Ő fürdővize is így készült.

Hozzávalók: 1 l tejsavó vagy 10 evőkanál tejsavó por, kamillatea, 1 evőkanál mandulaolaj,

Alkalmanként 20-30 perces fürdőt vegyünk, és a bőrünk szép bársonyos lesz. Letisztulnak az elhalt hámsejtek. Arcunkat is megmoshatjuk tejsavóban, szép üde és bársonyos lesz az arcunk tőle, nem irritálja a bőrt.

Ha száraz a bőrünk, akkor heti 2-3 alkalommal készítsünk fürdőt.



5 megjegyzés:

  1. Én az Etyeki Pincefesztiválon ettem egy felejthetetlen ízű kecskekrémsajtot és azóta is kerestem mindenhol. És most a saját konyhámban találok rá újra:-))) Tényleg nagyon jó lett, még magam is meglepődtem!

    VálaszTörlés
  2. Hmmm, istenien hangzik! Én eddig csak tehéntejből készítettem sajtot. Hol veszed a kecsketejet, ha nem titok? Köszi előre is Ági

    VálaszTörlés
  3. Szia Ági!
    Nem, nem titok:-) A kispesti piacon veszem, 4,2%-os és igen erőteljes kecsketej íze van, végre egy nem tehéntejjel higított fajta.:-)
    Marka

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...