2012. július 21.

Erdei gyümölcs lekvár egy csipet étcsokoládéval bolondítva

Az ötletet Kamrapolc erdei gyümölcs lekvárja adta, és mert a piacon a kedvenc gyümölcsösömnél volt málna, szeder és áfonya is. Eredetileg áfonya lekvárt akartam készíteni (és készítettem is 6 szép üveggel, hogy ne kelljen folyton lesni az Ikea isteni áfonyalekvár-akcióit), de mellé gondoltam, jó lesz megint valami különleges. És persze nem is én lennék, ha nem bolondítanám meg valamivel. Jelen esetben az imádott étcsokival (ami kiváló minőségű 80 %-os kakaótartalmú csokoládé)

És a mennyiségek:
25 dkg áfonya
25 dkg szeder
25 dkg málna
30 dkg kristálycukor 
5 dkg étcsokoládé
1 kávéskanál citromsav
Fél zacskó 3:1 Dszemfix Extra

A gyümölcsöket megmostam, majd lábasba tettem, ahol (vicces módon) krumplitörővel kicsit összetörtem őket, leöntöttem a cukorral,hozzáadtam a citromsavat, alaposan összekevertem, majd alágyújtottam.
(Vannak, akik szeretik pár órát/vagy akár egy éjszakát is a gyümölcsöt a cukorban állni. Én azonnal főztem, de egyszer kipróbálom egész éjszakás állás után is, hogy mennyire lesz más az íze.)
Szóval kb fél órán át főztem, forraltam, majd hozzáadtam a Dzsemfix extrát és még 3 percig forraltam. Amikor lekapcsolatm alatta a lángot, akkor beletördeltem a csokoládétz, hagytam 1 percet, hogy olvadjon, lazán átkevertem és már ment is a csírátlanított üvegekbe.

2 darab 375 ml-es üveg lett vele tele és egy bébiételes üveg fele is ezzel a finomsággal telt meg, de 1 nap alatt el is fogyott:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...