2013. május 11.

Sült tarja sóskamártással és parázs burgonyával

Említettem a sóskafőzeléknél, hogy anyósomtól szép nagy adag sóskát kaptam. Az egyik fele ugyebár főzelékként végezte, viszont a másik felét mártásnak szántam. Ezt a receptet anyósomtól kaptam, nála kóstoltam először sült hús mellé és fantasztikus volt.
Én hidegen szeretem, de lehet langyossan vagy melegen is fogyasztani, ki kell próbálni. A lgejobb benne, hogy nincs leturmixolva, azaz darabos ezért valahogy sokkal természetesebb (nem emlékeztet a menzás sóskafőzelékre)
A tarja és a parázs burgonya már csak hab volt az isteni mártás mellé, sokat nem is bajlódtam velük, fűszereztem, bedobáltam egy nagy tepsibe és ment is 1 órára a sütőbe.

Na, de a sóskamártás, az bizony igazi magasságokba emelte ezt az egyszerű tepsis vacsorát. Tessék csak kipróbálni, meglátjátok, egészen megváltozik a véleményetek a sóskáról (ha még nem szerettétek). Nekem, a világ egyik legnagyobb sóska-utálójának igazán elhihetitek!!! :-)

Hozzávalók:
1 kg sóskalevél megpucolva (ami azt jelenti, hogy a szára ki van tépve középről)
csipet só
3-4 evőkanál cukor
2 evőkanál liszt
1 dl tej

4 szelet tarja
1 kg parázs burgonya

bors
rozmaring
mustár

A sóskaleveleket megpucoltam és alaposan megmostam. Majd nagyobb darabokra vágtam és egy  lábasba gyömöszöltem, egy csipet sóval megszórtam és alacsony lángon hagytam összefonnyadni - közben persze szorgalmasan átkevergettem.
Közben a tejben csomómentesen elkevertem a lisztet és amikor a sóskalevelek már teljesen összefonnyadtak és a levüket is elfőtték, felöntöttem a lisztes tejjel, majd addig kevergettem, amíg be nem sűrűsödött. Végül ízlés szerint cukorral ízesítettem. Ennyi, kész is, itt nem kell lebotmixerezni. Én hagytam kihűlni és hidegen tálaltam, de aki a meleg mártások híve, az még azon melegében rakja a hús mellé.

A tarjákat már előző este megmostam, papírtörlővel letörölgettem és NEM klopfoltam ki. SOkan szokták kiklopfolni, pedig akkor lesz igazán puha és szaftos, ha hagyjuk, hogy a hús között megbújó zsíros részek jól átsisteregjék sülés közben a husit. Viszont, ha vékonyra klopfolom, sokkal szárazabbra sül a hús.
Szóval a szép vastag szeleteket bekentem nagyon vékonyan kevés mustárral, majd sóztam, borsoztam és hagytam1 éjszakán át pácolódni.
Másnap egy tepsibe raktam a megsikált burgonyák kíséretében (amiket sóval, borssal és rozmaringgal szórtam meg), majd az egsézet meglocsoltam kevés olajjal,aláöntöttem 1/2 dl vizet, lefedtem alufóliával és 40 percre 200 fokos sütőbe toltam. A 40 perc leteltével levettem az alufóliát és további 20 percig pirítottam, közben persze megforgattam a husikat és a burgonyákat is, hogy minden oldaluk szépen megpiruljon.

Tálaláskor a hús és a burgonya mellé még jutott a finom sóskamártásból is.
 Jó étvágyat hozzá!

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...