Jaj, tudom ám én, hogy van már spárgás rizottós receptem, de ez most más! Nagyon más. Először is nem fehér spárgából, hanem zöld spárgából készült. Ráadásul a végén a hideg vaj helyett mascarponét adtam hozzá, amitől eszméletlen finom, tejszínesen krémes állagot kaptam. Érdemes ezt is kipróbálni, mert a vajtól is finom lesz, de a krémsajt ad neki egyfajta plusz ízt, ami remekül megy a spárgához.
Hozzávalók 4 személyre:
300 gramm Arborio (vagy bármilyen más rizotto) rizs
1 liter húsleves alaplé (kockából is lehet csinálni, ha sietünk)
2 evőkanál olívaolaj
30 gramm vaj
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
300 gramm zöldspárga
1,5 dl száraz fehérbor
2 evőkanál mascarpone a pihentetéshez
10 dkg reszelt parmezán sajt a pihentetéshez
A vöröshagymát, fokhagymát és pucolt zöldspárgát apróra vágtam és 30 gramm vajon, valamint 2
evőkanál olívaolajon, lassú tűzön kb negyed óra alatt puhára pároltam.
Ehhez az úgynevezett "sofritto"-hoz adtam a rizst, amit nagy lángon
szépen megkapattam, amíg a rizsszemek elkezdtek átlátszóak lenni. (ez
kb 2 perc)
Majd közepesre vettem a lángot, hozzáöntöttem a fehérbort és hagytam, hogy a rizs magába szívja. Ezután az előre elkészített, de a rizottókészítés alatt folyamatosan
forrón tartott alaplevet merőkanalanként adagoltam a rizshez, mindig
megvárva, hogy magába szívja az értékes levet. Közben finoman, lágyan
kevergettem, masszíroztam a rizsszemeket, hogy minél krémesebbé váljon
a rizottó.
Kb 20-25 perc alatt "al dente" lett a rizottó, ekkor elzártam alatta a
gázt és hozzáadtam a mascarponét és a parmezánt. Fedővel
lefedve 2 percig hagytam olvadni, majd alaposan összekevertem.
Hűűű... mascarponét még nem tettem rizottóba, de ki fogom próbálni, mert nagyon jól hangzik! :)
VálaszTörlésÁgi, annyira finom és krémes lesz tőle!!! Nagyon finom! Majd mesélj, milyen lett!
VálaszTörlésNagyszerű!!!
VálaszTörlésMarka és a rizottó elválaszthatatlan páros!
VálaszTörlés