Három nagy kedvenc egy tányéron, ez aztán a fantasztikus vacsora.
Maradt a múltkori lazacból 4 szép szelet, amit lefagyasztottam és most itt volt az ideje, hogy megegyük. Szerencsére az állagán nem rontott a fagyasztás, eszméletlenül szaftos steaket sikerült varázsolni belőle. Ráadásul semmi ördöngösség nincs benne, bárki belevághat.
Ééééés végre-valahára megjelent az igazi, finom magyar spárga is a piacon, hatalmas adagot adtak 500 forintért, nem is bírtam ellenállni neki. Mellette ott figyelt az újburgonya, mondtam is a néninek, tessék még kimérni nekem 1 kilót.
Itthon aztán pikk-pakk összedobtam a vacsorának valót.
Hozzávalók 4 személyre:
4 szelet lazacfilé
1 kg újburgonya
só
bors
rozmaring
olívaolaj
500 gramm zöldspárga
só
bors
olívaolaj
2 evőkanál virágméz
Először egy kefével megsikáltam az újburgonyákat (felesleges pucolni, hiszen még olyan zsenge a haja) , majd egy papírtörlőn kicsit megszárogattam, meglocsoltam olajjal, sóztam, borsoztam és megszórtam friss rozmaringgal, végül két kezemmel nagyon alaposan összeforgattam és 200 fokos sütőben kb 30-40 perc alatt szép ropogós aranybarnára sütöttem.
Amíg a krumpli sült, a spárgák szárának végéből kb 2 centit levágtam, folyó víz alatt alaposan megmostam, meglocsoltam kevés olajjal, sóztam, borsoztam és összeforgattam, hogy mindenhova jusson belőle. Végül egy jénai tálra terítettem és 2 evőkanál mézet óvatosan keresztbe-kasul csorgattam rá. Amikor a krumpli megsült, 15 percre betoltam a spárgát is a sütőbe.
Ez a 15 perc pedig pont elég volt arra, hogy előkészítsem és kisüssem a lazacot.
Először is kicsit szárazra törölgettem a szeleteket, majd sóztam-borsoztam és 10 percig állni hagytam.
Végül egy serpenyőben kevés olajat hevítettem és először 2 percen át sütöttem a lazacok egyik oldalát (amíg a lazac sötét színe el nem kezd a hús feléig rózsaszínné válni), majd megfordítottam és újabb 2 percig sütöttem a másik oldalát.
TIPP: A sütés természetesen függ a hús vastagságától és a hőfokától is. Ha pl a hűtőből kapom ki, akkor nehezebben fog átmelegedni, lehet, hogy kell neki 3 perc is mindkét oldalára, hogy átsülhessen. Vékonyabb szeleteknél pedig elég a másfél perc is. Én mindig azt figyelem, hogy a hús hogyan válik szép rózsaszínűvé. Amikor a másik oldalára fordítás után már mindenhol ilyen szép színt kap, már szedem is ki a serpenyőből, mert nem szeretném kiszárítani az amúgy igen szaftos lazacszeletet.
A jó időzítésnek köszönhetően együtt tálalhattam a lazacsteaket a sült spárgával és az újburgonyával. Eszméletlen finom a szaftos lazac a ropogós-rozmaringos újburgonyával és a mézes-sós roppanós spárgával. Hollandi mártással, vagy tejfölös-petrezselymes-majonézes szósszal lehet még finomabbá tenni!
REMEK!!!
VálaszTörlésKöszi Ági :-)
TörlésJuj, de nagyon szeretném:) Van is otthon minden hozzá, de mást treveztem a spárgával. Mindig fagyasztok le lazacot, hogy legyen, meg ha olcsóbban tudok venni, ha lassan van felengedve, szerintem ugyanolyan finom.
VálaszTörlésIgen, én is lassan engedtem fel és semmit nem éreztem rajta, tökéletesen finom volt így is :-)
TörlésKülön-külön is imádom ezeket a "dolgokat", de így együtt....
VálaszTörlés