2013. május 6.

Befőztünk! - 1 éven át

Tavaly áprilisban Damásdi Eszter, az Eszter Befőz blog írója indított egy szuper kezdeményezést, miszerint 1 éven át, havi egy befőzést (vagy bármilyen tartósítási eljárást) készítsen minden jelentkező. A kezdeményezés a "Befőzünk" nevet kapta a Facebookon és bizony sok lelkes jelentkező akadt, aki vagy nosztalgiából, vagy szorgalomból, vagy kíváncsiságból kezdett el 1 évvel ezelőtt  fakanalat ragadni, hónapról hónapra. A feltétel mindössze annyi volt, hogy dokumentáljuk ezt a havi egy ténykedésünket fényképpel és recepttel. Saját blog megléte nem volt feltétel, akinek nem volt blogja, az a receptet tette közzé, a bloggal rendelkezők pedig a bejegyzés hivatkozását.
Naná, hogy muszáj volt azonnal bekapcsolódnom.

Nagymamám rengeteg lekvárt, savanyúságot és kompótot készített, amikor én még csak pici lányka voltam. De soha nem felejtem el azokat az estéket, amikor barackot vagy meggyet magoztunk közben nagyikám mesélt, én meg csodáltam, hogy amíg nekem egy meggymag alig akart kijönni, addig ő vagy tízet is megcsinált.
Aztán ott voltak a savanyúságai, hmmm, azóta is azokat az ízeket keresem mindenhol. És amit ő eltett az még évek múlva is finom volt. Mindig azt gondoltam, ez az egész egy nagy ördöngösség és én soha nem fogok tudni befőzni.
De Eszternek és a csoportnak hála az elmúlt 1 év megváltoztatta az életemet. Mostantól a befőzés egy jól működő praktika lesz nálam. Egyrészt büszke vagyok rá, hogy sikerült végigcsinálnom, másrészt annyi, de annyi érdekességet tanultam.
Mert voltak ugyebár az alap lekvárok, dzsemek, savanyúságok, kompótok és egyszer csak felbukkantak olyan furcsaságok, amikről előtt nem nagyon hallottam.

Áprilisban rögtön belecsöppentem a sűrűjébe, pitypangzselét és pitypang mézet készítettem.

Majd következett a május, fenyőrügyszirup, rebarbarás eperlekvár, akácvirág dzsem és szirup, marcipános eperlekvár és étcsokoládés feketecseresznye lekvár került a kamrám polcaira.

Júniusban chilis medvehagymás  rebarbara chutneyt készítettem, valamint egy igazi különlegesség: levendula szirup is üvegeimbe került.

Júliusban a sárgabaracké volt a főszerep (levendulás és barackpálinkás-marcipános változatban készült). De készítettem erdei gyümölcs lekvárt egy csipet étcsokoládéval, és almáspite lekvárral is próbálkoztam - nagy sikerrel.

Augusztusban feketeszeder lekvár, zakuszka és egy igazi kuriózum, dinnyehéj dulcsáca került a fazékba, majd később a dunsztba. Meg kell mondjam, hatalmas kedvenc lett a dinnyehéj dulcsáca, idén biztosan hatalmas adagot kell készítenem.

A szeptembert egy csokoládés fügelekvárral, azaz a ficocoval nyitottam. Isteni lett, de sajnos pár hónappal később megerjedt, így az utolsó üveg féltve őrzött ficocomat már nem tudtuk megenni. Ez volt az egész befőzős projekt egyetlen kudarca.
Kecskecsöcsű szőlőből fantasztikus szőlőzselét készítettem, sült húsok, máj mellé kiváló kiegészítő volt.

Októberben vaníliás fügelekvár készült a konyhámban, idén jó szolgálatot tett, amikor a Gasztroblogger találkozóra fügelekváros kekszeket készítettem.
Valamint elárasztott a birsalma is: készült birsalmás hagymalekvár, birsalma-pite lekvár és natúr birsalma lekvár. Utóbbinak örülhettek nagyobbik csibészem cspoprttársai az oviban :-)

Novemberben céklazselét tettem el, valamikor a tél folyamán ettük meg, bár eredetileg bonbonba szerettem volna tenni. Sebaj, idén újra készítek, hátha a bonbon is meglesz belőle!

A téli hónapok a citrusokról szóltak, így decemberben sikerült egy csodás és igen mutatós lekvárt, gránátalmás narancslekvárt készítenem.

Januárban fahéjas narancslekvárt készítettem, ugyanis vettem 12 kiló kezeletlen narancsot, így a héjával együtt csodásan kesernyés narancslekvár született. A téli narancsos kekszeim mellé eszméletlenül passzolt, ismétlésért kiált!

Februárban kicsit lelkesedésemet vesztve - és ugyebár alapanyagok terén sem volt bőség zavara - egy ízletes lilahagyma lekvárt dobtam össze. Kár, hogy csak kevés lett, mert sült húsok mellé pillanatok alatt el is fogyott!

A március barbecue szószt termett, egy szaftos, omlós marha oldalasra kentem és mit ne mondjak: az íze egyszerűen zseniális. Büszkén mondhatom, leköröztem ám a boltit is!

Áprilisban pedig egy medvehagyma kencével zártam, ami akár hónapokig is eláll, ha megfelelően le van "zárva" a teteje olívaolajjal.

Amit sajnálok, hogy van pár lekvárom, aminek a receptje nem került fel a blogra (igen, tudom, a saját lustaságomnak köszönhetően). Ilyen volt az áfonyalekvár, a meggylekvár, a paradicsomszósz és a sós citrom. De sebaj, lesz mit megírnom idén :-)

És hogy személy szerint melyik volt a legnagyobb kedvenc? Huhh, egyszerre három jutott eszembe: étcsokis feketecseresznye, narancs és füge. Ezek biztosan ismétlésre várnak! Ja, de még ott az eper, meg a szeder, és persze a barack és a .... :-) A sort lehetetlen befejezni!

És idén újra itt a kihívás, nagy szerencsémre Eszter újra indít egy évet. Idén  - Eszter szavait idézve - "12 hónap, fejenként havi egy eltevés újra. Idén témák köré rendeződünk és staféta is lesz: minden hónapban egy adott gyümölcs illetve zöldség lesz feldobva, és abból készítjük a befőzést és stafétaszerűen átadjuk a téma-felvetést másnak. Mindenki e-szerint VAGY a gyümölcs, vagy a zöldség (vagy együtt a kettő, persze) felhasználásával készült lekvárt/savanyút/befőttet/szárítmányt/stb készítené el"

Kalandra fel és ha kedvet kaptatok, CSATLAKOZZATOK!!! 

6 megjegyzés:

  1. Marka, ez szuper ötlet, mármint az összefoglalód - lophatom? Szuper dolgokat készítettél Te is - idén is újra, hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, persze, nyugodtan "lophatod". Jó volt kicsit összeszedni az elmúlt 1 évet. Te is fantasztikus finomságokat készítettél, szóval kíváncsian várom az összefoglalódat!

      Törlés
    2. Köszönöm a jó ötletet!!!!

      Törlés
  2. Nahát, szuper dolgokat készítettél csak kapkodom a fejem! :) És milyen lehet a "sós citrom", csak találgatni tudok...De remélem idén megosztod majd! :))) Gratulálok a kitartásodhoz és az ügyességedhez, látod az a bizonyos alma mégis csak a fa közvetlen közelébe pottyant! ;-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. NAgyon köszönöm, ez most nagyon jól esett :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...