2013. január 7.

Alaszkai tőkehal-ragu turbolyás rizikével

A hamburgerezés után másnapra volt beiktatva a pizzázás, ami lássuk be, elég nagy butaság. Szénhidrát szénhidrát hátán, még pukkadunk a hambitól, amikor már tolnánk be a pizzát. Egyhangúan megszavaztuk, hogy senki nem kér pizzát a családban, inkább valami könnyűre vágynak. A pizza pedig elhalasztva egyik hétvégére. Amúgy is mindig családi program, én begyúroma  tésztát, a fiúk kinyújtják, addig én felszeletelek egy csomó feltétnek valót, és utána mindenki összeállít magának egy saját finomságot. Elég vicces kreációk születnek, na , de erről majd bővebben a következő pizzás bejegyzésemben. Térjünk csak vissza a halakhoz.
Szóval kitaláltam, hogy elszaladok a boltba (mivel a halasom zárva) és vettem gyorsan mélyhűtött alaszkai tőkehal filét. Hazaérve kicsit még beakartam dobni a mélyhűtőbe és ez volt a szerencsém. Ugyanis halvány lila fogalmam sem volt, mit készítek belőle, de kinyitva a mélyhűtőt, megláttam a rizikét. És már be is ugrott: tejszínes-rizikés szószban fognak elkészülni. Így a rizike és a hal is a pulton végezte, kiengedés céljából.
A rizikét nagyon szeretem fagyasztani, szinte semmit nem veszít az állagából és főzéskor is megtartja roppanós állagát. Egyszóval azon kevesek közé tartozik, akiknek a mélyhűtési eljárás szinte meg sem kottyan.
De lássuk a receptet!

Hozzávalók:
1 zacskó (4 szép nagy filé) alaszkai tőkehal filé
10 közepes rizike gomba
2 dl tejszín

bors
turbolya
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál apróra összevágott kapribogyó
negyed citrom

Kevés olívaolajon gyorsan megfuttattam a fokhagymát, majd rádobtam az összevágott rizikét. Pár percig pirítottam, majd sóztam, borsoztam és 1 csipet turbolyát adtam hozzá. Majd felöntöttem a tejszínnel és alaposan összefőztem. Amikor besűrűsödött, a kb 6-8 centis darabokra vágott tőkehal kockákat is hozzáadtam és még kb 10 percig főztem. Amikor a hal megpuhult, negyed citrom levét locsoltam rá és 1 vőkanál összevágott kapribogyót adtam hozzá, majd óvatosan - hogy a halak ne törjenek össze - megkevertem és elzártam alatta a lángot.
Vadrizzsel összekevert barna rizzsel tálaltam.


Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...