2014. március 17.

Csokoládés sajttorta

Unokatesómékhoz mentünk vendégségbe és valami finom csokisat szerettem volna készíteni. Eszembe jutott, hogy régen készítettem én sajttortát és már akkor is izgatott a csokis változata. Nos, most el is készítettem és nagy volt a sikere! :-) Krémes, csokis, selymes....hmmmm, igazi ínyenc édesség. Az eper pedig csak még izgalmasabbá teszi. Már csak egy pohár pezsgő hiányzik mellé :-)


Hozzávalók 26 centis tortaformához:
a tésztához:
250 gramm darált háztartási keksz (a legjobb persze a Speculaas, fűszeres keksz lenne)
130 gramm olvasztott vaj

a krémhez:
750 gramm krémsajt (Mascarpone, Philadelphia-natúr)
1 dl tejföl
2 dl tejszín
150 gramm porcukor
1 kiskanál vaníliakivonat
fél citrom leve
2 egész tojás
3 tojás sárgája (a fehérje mélyhűtőben sokáig eláll)
2 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanál kakaópor
100 gramm étcsokoládé megolvasztva

A darált háztartási kekszet összemorzsoltam az olvasztott vajjal, majd a kivajazott, sütőpapírral bélelt tortaforma aljába borítottam és elsimítottam. A morzsalékból kb 2 centi magasan a tortaforma oldalára is jutott.
Aztán elkészítettem a krémet, azaz összekevertem a szobahőmérsékletű mascarponét a tejföllel, tejszínnel, porcukorral, vaníliakivonattal, tojásokkal, kakaóporral, olvasztott csokival (langyos legyen, ne meleg!) és a fél citrom levével. Érdemes alacsony fokozaton keverni, mert ha nagyon habos lesz, akkor sütés közben felhólyagosodik, megrepedhet. Én, miután beletöltöttem a krémet a keksszel bélelt tortaformába, párszor finoman hozzáütögettem a formát az asztalhoz, így a buborékok feljöttek a krém tetejére és szépen ki is pukkantak. Így sütés végén elég sima lett a torta teteje.
180 fokosra előmelegített sütőbe toltam, 50 percig sütöttem, ekkor a belseje még rémisztően nyers volt, remegett, mint a kocsonya. De nem kell aggódni, szépen meg fog szilárdulni. Hagytam kihűlni, majd 1 éjszakára betoltam a hűtőbe. Másnap már szeletelhető lett az állaga :-) Szeletelés előtt megszórtam kakaóporral és friss eperrel díszítettem.

12 megjegyzés:

  1. Ah Marka, nem kellett volna benézzek hozzád, ez kínzás! NAAGYON guszta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :-) Nem akartalak ám kínozni :-)

      Törlés
  2. Ínycsiklandozó a külleme és meggyőző az összetétel is...Kár, hogy nincs szeletkép, megnéztem volna úgy is. Várólistára teszem magamnál, de majd csak Húsvét után kerülhet sor rá, ugyanis a böjti időszakban lemondtam a csokiról...nekem ez nagyobb kihívás mint a hússal tenni ugyanezt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsi, unokatesóméknál vágtuk fel és totál kiment a fejemből. De ez azért jó, mert muszáj lesz a szeletfotó miatt újra elkészítenem :-)

      Törlés
  3. Nagyon kívánatos kívül, finom belül... kell ennél több? :)
    Azért jó lett volna belőle egy kis kóstoló is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi, legközelebb félreteszek egy szeletkét :-)

      Törlés
  4. Marka - csodás! Én viszem a pezsgőt .... :)

    VálaszTörlés
  5. Csodás a kinézete! És az íze ugyanilyen csodás lehetett!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...