2012. november 10.

Lúdláb torta

És a Márton napi eszem-iszom édessége mi más is lehetne, mint a lúdláb torta.
Gyerekkorom nagy kedvence volt, ha éppen nem Rigó Jancsit, akkor lúdlábtortát kértem. A lényeg egy volt: iszonyúan csokis legyen! Az a pár szem meggy meg már kit érdekel:-) Sőt, ezt a sütit egyenesen mennyei magasságokba emeli!
Lássuk hát a receptjét.

(a krémet sokan, sokféleképpen készítik, én a hagyományos párizsi krémet használtam alapul- köszönet érte Farkas Vilmosnak. A leírt mennyiség egy 22 cm-es tortapiskótára való)

Hozzávalók:
A piskótához:
5 tojás sárgája és fehérje
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
3 evőkanál kakaópor

A krémhez:
320 g cukor
1 vanília rúd
160 g kakaópór
280 ml tejszín
400 g vaj

kimagozott meggy a belsejébe és a díszítéshez

A tetején lévő mázhoz:
2 dl tejszín
200 gramm étcsokoládé

Elsőként elkészítettem a piskótát, azaz a fehérjét felvertem, majd hozzáadtam a tojássárgája és a cukor habosra vert keverékét. Ezután jött a liszt, óvatosan összeforgattam, majd a kakaópor következett. Egyenletesen elkevertem a piskótakrémet, majd egy 22 centis tortaformába öntöttem, aminek az aljába sütőpapírt tettem, nehogy letapadjon. 180 fokos sütőben kb 40 perc alatt megsült. A sütő ajtaját egy villával résnyire nyitva hagytam, hogy a piskóta szépen feljöjjön és a sütőben keletkező gőz ne tegye tönkre. Amikor kész lett, kiszedtem a tortaformából, nehogy bevizesedjen, és egy rácson hagytam kihűlni.

A tejszínt a cukorral 110 fokosra forraltam, amit kb 5 percen át tartó folyamatos forralással értem el. Majd hozzáadtam a kakaóport és addig kevertem, amíg a kakaó teljesen elolvadt és a krém csomómentes, selymes lett.Kicsit vártam, hogy már csak meleg és ne forró legyen a krém, majd hozzáadtam a vaj kb egyharmadát. Elkevertem és hagytam a krémet teljesen kihűlni. Ezután hozzáadtam a kakaós krémhez a vaj maradékát és a habverőm legmagasabb fokozatán legalább 5 percig vertem a krémet, amíg szépen ki nem világosodott és habos nem lett.

Ezután a tortaformába visszatett piskótára halmoztam egy csomó kimagozott meggyet, majd rászedtem a párizsi krémet, egyenletesen elsimítottam és éjszakára betettem a hűtőbe.
Másnap a mázhoz a tejszínt felforraltam, majd lezártam alatta a gázt és beletördeltem a csokit. Amikor a csokit és a tejszínt egy kézi habverő segítségével egyneműsítettem és selymes csokikrémet kaptam, a torta tetejére tettem és szépen elsimítottam.
Kevés maradék párizsi krémmel és meggyszemekkel díszítettem.


8 megjegyzés:

  1. Marka - ha küldenél egy (ill. inkább két) szeletet, mertén nem készítettem ma estére édességet - ez a kedvencünk!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Jujjjj, sajnos már nem tudok küldeni:-) De talán legközelebb:-)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Marka! Szeretném megkérdezni, hogy milyen tejszínt használtál a krémhez? (Bocsánat, ha hülye kérdés! :) Előre is köszönöm a választ!

    Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika! Egyáltalán nem hülye a kérdés: 30 % zsírtartalmú állati tejszínt szoktam használni, amit a piacon, a tejesnél szerzek be. Üdv: Marka

      Törlés
  4. Egyszer már elkészítettem, a recept alapján (nagyjából). Fantasztikus lett, igaz kb 3500 forintba került, otthon! De megérte! Szeretnék gratulálni a recepthez, mert ezeken az oldalakon olyan recepteket látok - lisztet raknak a krémbe, hogy sűrítsék, margarinnal készítik - hogy a hajam az égnek áll! Ez a recept kiváló! Utcahosszal veri az összeset, amelyik a "lúdlábtorta" keresésre feljönnek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szabolcs! Nagyon köszönöm a dicsérő szavakat! :-) Marka

      Törlés
    2. Kedves Marka! Nem igazán jegyzem meg a torta-recepteket. Ráadásul mindössze 3 félét készítek: orosz-krémtortát, grillázstortát és ezt. Kifejezetten az Önét! Ha körülnéz a neten, azt fogja látni, hogy itt az őrültek tombolása folyik. Olyanok, akik egy vajas kenyeret nem tudnak megkenni tisztességesen, őzgerincet sütnek áfonyával. Meg madártejet készítenek: sok liszttel, mert akkor sűrű. Szóval, mivel a korábbi receptet nem találtam meg kinyomtatva, kikerestem. megdöbbentett, hogy a 10. oldalon akadtam rá. Az első 50 nyilván az Ország Tortája! Szóval most megint Marka-féle Lúdláb lesz! Legyen szép napja! (Y)

      Törlés
  5. Kedves Szabolcs! El sem tudom mondani, mennyire jól esnek a szavai, hálás köszönet! Legyen Önnek is szép napja!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...