2013. február 6.

Gyros Marka módra

A gyros életem párjának kedvenc étele. Igen, én is meglepődtem, amikor szerelmünk hajnalán egy romantikus mozizás után kedvenc étterem gyanánt egy gyrososnál kötöttünk ki, de persze nekem is nagyon ízlett. És persze én is szeretem.
De itthon még soha nem készítettem el.
Az apropót az adta, hogy anyósom készített egy csomó kacsasültet és a kacsamellet is jól kisütötte, ami alapból nem lenne rossz dolog, de most nagyon nem vágytam a száraz kacsamell csócsálására, így gondoltam egyet és megkérdeztem szerelmetes uramat, mit szólna, ha gyros lenne este? Az én életem párja szemében a pupillák nagyra tágultak, olyan lelkesen mondta, hogy "az isteni lenne!"
Innen már csak rövid kutatómunka következett, mert kellett egy jó kis pita recept. Természetesen Limara blogján kutattam és rá is találtam a tökéletes pitára. Csak sajnos azzal nem számoltam, hogy az élesztőm már nem a legfrissebb és legjobb, így bár a tészta íze isteni lett, sajnos nem kelt meg annyira, hogy belül üreges is legyen! Nem baj, nem keseredtem el, legközelebb aznap vásárolt friss élesztővel készítem és biztos lesz a siker!
A belseje semmiben sem hasonlít az igazi gyrosra, úgyhogy az "Ez nem is gyros, mert abba kell ez, meg az..." megjegyzéseket előre kivédendő leírom: ez egy abszolút markás változat, lehet, hogy inkább kacsamelles pitának kéne neveznem. De olyan gyrosos... Úgyhogy marad a név, én meg fogadom a kritikákat:-)

Hozzávalók:
2 fél kacsamell kisütve (de bármilyen szárazabb hús is jó)
1 közepes cukkini
6 gomba
1 paradicsom
1 fej lilahagyma

az öntethez:
250 gramm natúr joghurt
fél citrom leve
2 gerezd reszelt fokhagyma
pár szem fekete olívabogyó

bors
kakukkfű

A pitákat Limara pita receptje alapján elkészítettem. A lilahagymát és a paradicsomot felkarikáztam, a gombát apróra vágtam és leheletnyi olívaolajon megpirítottam, majd ugyanebben a serpenyőben a karikára vágott cukkiniket is megkapattam, de éppen csak 10-10 másodpercig mindkét oldalán.
Aztán elkészítettem az öntetet, azaz a joghurtba kevertem a fél citrom levét, sóztam, borsoztam, friss kakukkfűvel megszórtam, belereszeltem 2 gerezd fokhagymát és beleszórtam pár apróra vágott fekete olívabogyót. Ezután alaposan összekevertem (ha kell még bele só vagy fűszer, most szórjuk bele).

A következő lépés a "gyros" összeállítása volt. A pitatésztára halmoztam az apróra tépett kacsamell husikat, majd erre raktam a cukkinit, pár gombát, paradicsomszeletet és lilahagymát, majd az egészet meglocsoltam a joghurtos öntettel.
Párom elégedett hümmögését, és 6 gyros eltüntetését látva megnyugodtam, a Marka-féle gyros kitűnőre vizsgázott!

És ígérem, legközelebb autentikus gyrost hoztok Nektek! :-)

1 megjegyzés:

  1. Hmmm - ez a pita - szomszédasszonyommal is sokat nevetgélünk a pitáján

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...