2013. február 12.

Tavaszi tekercs lazaccal

Ez egy annyira, de annyira egyszerű előétel - bár férjuram szerint kiváló főételnek is.
Életemben először érdekes módon nem egy kínai étteremben ettem tavaszi tekercset, hanem egy kínai étel-mániás ismerősöm készítette. Isteni volt, teljesen beleszerettem.Igaz, ő az olajban kisült verziót csinálta. Sőt, később, akárhányszor is kóstoltam, mindig a kisütött verzióba botlottam. Aztán egyszer láttam egy főzősműsorban, ahogy tekerik fel a szinte átlátszó rizslapba, majd mártogatják és már eszik is.
Hihetetlenül megkívántam. Ráadásul nem is bonyolult az egész, nagyjából olyan alapanyagokat teszel bele, amilyet csak akarsz. A lényeg, hogy legyen benne friss, ropogós zöldség, rizstészta, a többi rád van bízva. Én most lazaccal dobtam fel a sárgarépát és a rizstésztát és bár színkavalkád nem volt (a sárga és a fehér dominált), mégis az ízek kavalkádja magával ragadott.

Hozzávalók 6 tekercshez:
6 rizslap (én kereket használtam)
sárgarépa
vermicelli rizstészta (cérnametélt vékonyságú)
füstölt lazac

a mártogatóshoz:
2 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál halszósz
1 teáskanál barnacukor
2 evőkanál szezámmagolaj
citromlé

Először elkészítettem a mártogatóst. Az összetevőket addig kevergettem, amíg teljesen egyneművé nem vált a szósz. Persze lehet rajta ízlés szerint alakítani, nekem ezek a mennyiségek jöttek be.

Aztán elkészítettem a vermicelli tésztát: forró vízbe mártottam kb 5 percre, majd kiszedtem egy tálba, megöntöztem kevés mártogatós szósszal és jól összekevertem.
Ezután a sárgarépát gyufaszál nagyságúra vágtam (széltében és hosszában is), majd a lazacból vágtam kb 2*4 cm-es kockákat.
És most jött a legizgalmasabb rész: maga a rizslap.
Én palacsintasütőt használtam az áztatáshoz, a palacsintasütőbe öntöttem hideg vizet. Ezután beleraktam egy rizslapot és hagytam kb 20 másodpercig ázni, de nem tovább, különben annyira elázik, hogy szanaszét szakad.
Ezután kitettem a konyhapultra (előtte érdemes kicsit áttörölni a munkafelületet vizes kézzel, hogy ne ragadjon le a rizslap. Majd a lap közepére halmoztam egy pár répát, erre raktam egy kis adaggal a szószós cérnatésztából, majd ráfektettem 1-2 lazaclapot. És most jön a hüpp-hüpp-barbatrükk. A töltelék keskenyebbik felénél lévő laprészt alul és felül is felhajtottam, majd a szélesebb rész az egyik oldalról szintén felhajtottam és közben feltekertem a kimaradt oldalt is. Így szép kis batyukat kaptam.

Tálaláskor a kis batyuk mellé tálkákban kínáltam a mártogatóst és minden harapásnál lehet bátran - és ízlés szerint mártogatni.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...