2013. április 19.

Póréhagyma krémleves töltött kucsmagombával

Itt a tavasz, én pedig valami igazi tavaszi levesre vágytam. Legyen szép színes, legyenek benne a tavasz finomságai. Így jutottam arra az elhatározásra, hogy a levelsbe betétként nem a megszokott sajt vagy kruton kerül, hanem medvehagymás-sonkás mascarponéval töltött kucsmagomba.
Mit is mondhatnék, remek választásnak bizonyult, fantasztikusan összeillett a póréhagyma krémes állaga a kucsmagombával. Próbáljátok ki, nem fogtok benne csalódni!

Hozzávalók:
a leveshez:
2 szál póréhagyma
1 liter zöldség alaplé
1 dl tejszín
fehérbors

a töltött kucsmagombához:
12 nagy kucsmagomba félbevágva
120 gramm mascarpone
2 szelet füstölt sonka
5 levél medvehagyma
a kucsmagomba szára összevágva, 10 dkg vajon megpárolva

bors
parmezán sajt

Először a póréhagymákat megmostam, a felső, sérült réteget lehúztam róla, majd karikára vágtam. Kevés olívaolajon 20 perc alatt megfonnyasztottam, borsoztam, majd felöntöttem a zöldséglevessel és 10 percig főztem. Majd botmixerrel leturmixoltam, hozzáadtam a tejszínt, hagytam egyszer összerottyanni és már kész is lett a levesem.

A gombák szárát kiszedtem és apróra vágtam, majd 10 dkg vajon megpároltam. A gombák kalapját nagyon alaposan megmostam, félbevágtam és egy tűzálló tálra tettem.
A kihűlt gombaszárakhoz adtam a mascarponét, a vékony csíkokra vágott medvehagymát és a kockára vágott füstölt sonkát, majd alaposan összekevertem. Utána még ízlés szerint sóztam és borsoztam (de óvatosan a sóval, mert sülés közben koncentrálódik az íze)
Végül a tölteléket a gombakalapokba töltöttem, az egészet megszórtam kevés reszelt parmezánnal és 10 perc alatt 200 fokosra előmelegített sütőben meg is sütöttem.

A töltött kucsmagomba magában, előételként is kiváló, de remek kiegészítője volt a póréhagyma levesnek.


4 megjegyzés:

  1. Gazdag leves szó mi szó... nekem külön-külön is elmenne :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Külön is isteniek, de együtt annyira összeillettek. Fantasztikus volt!!! :-)

      Törlés
  2. Marka, egyre jobban terelgetsz a kucsmagomba felé!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még lehet venni/szedni, úgyhogy próbáld ki, szerintem nem fogsz csalódni! :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...