2013. április 12.

Töltött kucsmagomba

A napokban készítettem kucsmagombát fehérboros-vajas mártással és akkor félretettem 20 nagyobb kalapot, hogy megtöltsem.
Sokáig nem kellett törnöm a fejem a tölteléken, ugyanis éppen töltött padlizsánt készítettem vacsorára, így abból merítettem ihletet. Végül egy finom, kicsit paradicsomos, húsos töltelék került a gombákba, tetejére pedig finom parmezánt reszeltem.
(Persze legjobban azt várom, hogy jövő héten végre megérkezzen az első zöldspárga és az kerüljön tejszínes szósszal a kucsmagombákba.)
Ha sikerül kucsmagombához jutnotok, mindenképpen próbáljátok ki, nagyon különleges finomság.

Hozzávalók:
20 kucsmagomba kalapja
fél fej vöröshagyma apróra vágva
1 gerezd fokhagyma apróra vágva
5 levél medvehagyma
15 dkg darált hús
5 evőkanál paradicsomszósz (én most Dolmio-t használtam)
20 gramm vaj
0,5 dl húsleves alaplé
0,5 dl fehérbor
reszelt parmezán

A kucsmagombák kalapját alaposan megmostam, megtisztogattam a kis redők közt is (amennyire tudtam), majd mindegyik kalapot félbe vágtam és egy tűzálló tálra tettem szépen sorban, egymás mellé.
Aztán nekiláttam a tölteléknek: kevés olajon megfuttattam a vöröshagymát és a fokhagymát, majd hozzáadtam  a darált húst és megpirítottam. Ezután hozzákevertem a paradicsomszószt és még kicsit sóztam, borsoztam. Pár percig összerottyantottam, végül, mikor lezártam alatta a gázt, beleszórtam az apróra összevágott medvehagymát is.
Ezután jött a sziszifuszi része: kávéskanállal mindegyik félkalap gombába tettem a töltelékből. Felöntöttem az egészet a húslevessel és a fehérborral, rávágtam vékony szeletekben 10 gramm vajat, majd 200 fokos sütőbe toltam 20 percre. A 20 perc letelte után ráreszeltem kevés parmezást és visszatoltam még 10 percre a forró sütőbe. Aztán a gombákat kiszedtem egy tálba, az alatta összegyűlt gombás-boros lét pedig kis lábasba öntöttem, felforraltam, végül 10 gramm hideg vajjal mártássá sűrítettem.
Tálaláskor a töltött gombafejeket a vajas mártással meglocsoltam.
Jó étvágyat hozzá.

3 megjegyzés:

  1. Hát ez is nagyon gusztán néz ki, mit ne mondjak! Ma kaptam én is a piacon ezt a gombát, holnap fehérborsós vajas mártással fog készülni nálunk is ,pirítóssal:)))Mióta megláttam nálad,csak azt kívánom:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy meghoztam hozzá a kedvet! Majd mesélj, hogy ízlett :-)

      Törlés
  2. Nagyon izgalmas - még soha nem ettem kucsmagombát, de ezek után rajta leszek!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...