2013. április 8.

Epres túrókrém torta

Megjelentek az első eprek, és én teljesen rákattantam. Még nem magyar, de már végre eperíze van és gyönyörű. Muszáj volt mellé egy tortát csinálni, mert az epernek tavasszal bizony jár egy kis túró, meg tejszín és együtt egy csodás epres túrótortában egyesülhetnek.
Az egészet fél óra alatt össze lehet dobni, utána kb 1 órát húl és már szeletelhetjük is. Igazán könnyű, tavaszi édesség, vendégvárónak egyenesen tökéletes. És hogy mi az alkalom. Hmmmm, "...mert megérdemlem!" :-D

Hozzávalók:
az alaphoz:
100 g vaj
250 g darált keksz

a túrókrémhez:
fél kiló túró
500 ml habtejszín
6 evőkanál porcukor
1 teáskanál vaníliakivonat
12 szem közepes eper


a díszítéshez:
16 szem eper
150 gramm étcsokoládé


Először a torta alapját, "tésztáját" készítettem el. A vajat megolvasztottam, majd hozzáadtam a darált  kekszet és egy villa segítségével alaposan összekevertem. Majd elővettem egy 26 centis tortaformát és a kekszet belenyomkodtam jó alaposan, masszívan. Segítségül egy pohár egyenes alját hívtam, amivel csodásan el lehet egyengetni a keksztésztát úgy, hogy a tortaforma oldalát nem kell levenni.
Ment a hűtőbe hűlni és összeállni, amíg a krémet elkészítettem.

A krémhez először a behűtött habtejszínt félkeményre vertem, majd hozzáadtam a porcukrot, a vaníliakivonatot és tovább vertem habverővel, amíg teljesen kemény habot nem kaptam. Majd egy fakanál segítségével apránként beleforgattam a túrót is úgy, hogy miközben a felvert habbal teli tálba szórtam a túrót, közben az ujjaimmal alaposan szétmorzsoltam.
Ezután 12 szem epret apró kockákra vágtam és nagyon óvatosan a túrókrémbe forgattam. Majd elővettem a tortaformát, a kekszalapra szedtem a túrókrémet, és egy kanállal szépen elsimítgattam.

Ment vissza megint a hűtőbe, hogy kicsit dermedjen a krém.
Ezalatt a csokoládét vízgőz felett felolvasztottam és a hűtőből kivett torta tetejére csorgattam. Ismét kanállal simítgattam el a folyós csokoládét, vigyázva, hogy a dermedő csoki nem kapja fel a túrót.
Végül félbe vágott eprekkel díszítettem.


4 megjegyzés:

  1. de jó, de szép és ebben végre nincs zselatin se! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, ha tehetem, kikerülöm a zselatint .-)

      Törlés
  2. Hű, de jó! :) Ezt én miért nem láttam? Nem kellett volna saját fejem után menni! Irtó guszta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dina, de nem féltelek egy percig sem. A te tortád is isteni lett, biztos vagyok benne! :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...