2012. november 27.

Blogkóstoló 6. forduló: Hagymaleves


Egy új gasztroblogger játékra jelentkeztem Barbinál, ami arról szól, hogy kisorsolnak mindenkinek egy másik gasztroblogger társat, akinek az oldaláról tetszés szerint választhatunk valamilyen finomságot és azt megfőzzük, majd jól közzé is tesszük. Ebben a fordulóban annyit változott a dolog, hogy valami karácsonyra való ételt válasszunk ki. Én Béres Andi blogját kaptam, fantasztikus (és főként egészséges) receptekkel van tele, így elég nehéz volt választanom. A végén a sütőtökös süti és a hagymaleves között filóztam, de a végén mégis a leves mellett döntöttem. Egyrészt, mert ebben a hónapban már rengeteg süti és édességreceptet tettem közzé, másrészt a hagymaleves lehet akár igazi, finom karácsonyi leves is (a franciáknál mindenesetre az).

Hozzávalók:
4 fej vöröshagyma
1 evőkanál vaj
2 evőkanál olivaolaj
1 evőkanál liszt

(fehér)bors
szerecsendió
1 liter zöldségleves alaplé
fél liter tejszín
kenyér
10 dkg cheddar sajt

A vöröshagymákat megpucoltam, összevágtam, majd a vajon és olajon, fedő alatt elkezdtem párolni (kb 5 perc). Majd levettem róla a fedőt és kicsit magasabb lángon elkezdtem karamellizálni (a hagyma, a saját cukortartalma miatt nagyon szépen tud karamellizálódni és ez az íz adja meg a hagymaleves jellegzetes ízét), amíg kb 15-20 perc alatt szép aranyszínű nem lett. Folyamatosan kevergettem és figyeltem, nehogy odaégjen.
Majd rászórtam a lisztet, megkevertem, hogy ne legyen csomós és az egészet felöntöttem a zöldség-alaplével, végül hozzáadtam a borsot és a szerecsendiót. Hagytam felforrni, majd következett a tejszín, ezzel is összeforraltam és már kész is lett a finom hagymaleves.
Tálaláskor a tetejére melegszendvics sütőben megpirított kenyeret és a kenyerek közé olvasztott cheddar sajtot tettem.

Jó étvágyat hozzá!


6 megjegyzés:

  1. Ez nagyon finomnak hangzik! És úgy gondolom, hogy elég laktató is, milyen könnyű fogást ajánlanál utána?

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen:-) Mi tegnap tenger gyümölcsei rizottót ettünk utána:-)
    http://markakonyha.blogspot.hu/2012/02/tenger-gyumolcsei-rizotto.html

    VálaszTörlés
  3. Nálunk mindenki imádja!!! Ideje lenne, ha én is elkészíteném, mert eddig ugyanis nem az enyémet ettük, hanem egy kiváló étterem, cipóban tálalt példányát fogyasztottuk! :) Igazad van, tökéletes karácsonyi leves, de én még karácsony estéjén is elkanalazgatnám! :) Megjegyzem!!
    Köszönöm, hogy játszottál és azt is, hogy ennyire időben elkészültél! :)

    VálaszTörlés
  4. Barbi, ez a legkevesebb, hogy próbáltam időben leadni. Neked rengeteg munkád lesz vele! Majd mesélj, milyen lett :-)

    VálaszTörlés
  5. Oké! Már most írom, hogy előbbre legyek, elég időigényes és macerás! :)))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...