2012. október 27.

SAD X. forduló: Házi krémes

A Süss, Alkoss, Díszíts következő fordulójának témáját Flóra, az Ízek és Élmények gasztroblog írója határozta meg. A téma pedig nem más, mint a bennünk rejlő cukrász, azaz alkossuk meg otthon cukrászdai kedvencünket! Első hallásra egyszerű, mégis kihívás olyan süteményeket elkészíteni, amelyeket a cukrászdákban imádunk, itthon pedig még sosem készítettünk.
Igen, tudom, találhattam volna ennél sokkal izgalmasabb süteményt is, de aki ismer, tudja, hogy szinte minden héten levándorolok a Kispesti Piacon található cukrászdához, hogy a fantasztkus házi krémesükkel megpakolva térjek haza! Ennek a krémesnek nincs párja, a tésztája ropogós, a krémje pedig nem az a "tisztahab" krém, hanem selymes, lágy, mégis kemény.

Nos, én ezt a süteményt próbáltam ízhűen elkészíteni, íme a végeredmény!
(a receptet innen vettem, szerintem zseniális)

Hozzávalók:
leveles tészta

1 liter tej
6 tojás fehérje
5 dkg cukor
6 tojás sárgája
15 dkg cukor
1 zacskó vaníliás cukor
15 dkg liszt

Elsőként elővettem egy tepsit, amiben a tésztákat fogom kisütni. A tésztákat (ha már előre kinyújtott) a tepsi méretére vágtam és a sütőpapírral kibélelt tepsiben egyenként megsütöttem. (Ha mi nyújtjuk, akkor 3 akkora téglalapnyi tésztára nyújtjuk, ami elfér a tepsiben: Itt is mindhárom lapot külön-külön sütjük aranyszínűre.)

A 6 tojás sárgáját 15 dkg cukorral és a vaníliás cukorral elektromos habverővel fehéredésig kevertem, majd hozzáadtam a lisztet és immáron kézi habverőre váltva csomómentesen elkevertem. A liter tejet felforraltam, majd amikor forrni kezdett, lehúztam a tűzről és lassan, folyamatos keverés közben a tojássárgájához adtam, majd az egészet visszatettem a tűzre és sűrűsödésig kevertem (azaz házi pudingot készítettem)

Ezután a tojásfehérjék következtek: vízgőz felett egy tálban 5 dkg cukorral kemény habbá vertem, és hogy a kemény állaga meglegyen, 10 percen át vertem folyamatosan (különben cukros rántota lesz a vége), ezalatt a fehérje "megfőtt", mégis kemény hab maradt.

Amikor kész lett, a kemény habot óvatosan a pudingba forgattam, majd hagytam kihűlni.
Ezután jött a neheze, az összerakás. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy türelmetlen voltam. Mert bár a krém elég kemény lett, mégis kicsit folyósabb a kelleténél, mivel a pudingot még pár percig főzni kellett volna, hogy még keményebb legyen! (legközelebb így teszek:-) Viszont az íze!!! Az isteni lett!
Egy tálcára tettem a 3 megsült leveles tészta lap egyikét, majd ráhalmoztam a krém felét és egyenletesen elkentem. A másik lapot az asztalon raktam tele krémmel és ott is simítgattam el, mert ha ráteszem a krém tetejére és azon kezdem el a következő réteg krémet simítgatni, akkor elcsúsznak a lapok, a krém pedig kijön oldalt. Egyszóval 2 lapot kentem meg krémmel és az egyik krémmel teli lapot a másik tetejére tettem nagyon óvatosan, egy hosszú késsel alányúlva, nehogy a  lap eltörjön. Azt hiszem, legközelebb, ha keményebb lesz a krémem, inkább az alsó réteg tetejére rakom a második réteg krémet, vállalva, hogy az alsó réteg krém kicsit kinyomódik. Az én mostani technikámmal nagy bűvészmutatvány volt felvarázsolni a felső réteget:-))).

A harmadik lapot még a sütire rakás előtt az asztalon egyforma kis téglalapocskákra vágtam és így tettem a süti tetejére. Később, a krémes felszeletelésekor könnyebb lesz kivágni a szeleteket, ráadásul a tetején lévő tészta sem fog darabokra törni.
Amikor kész lett, a tetejét porcukorral szórtam és már vágtam is az első szeletet az én éhes-édesszájú fiaimnak:-)

Jó étvágyat hozzá!

6 megjegyzés:

  1. Csupa krémes finomság! Vágjál nekem is egy szeletet:-)

    VálaszTörlés
  2. Okok, gyorsan pattanjatok kocsiba/vonatra és gyertek, még van belőle 4 szelet, jut nektek is:-)))

    VálaszTörlés
  3. Én is kérek szépen!:) Mentem a receptet!

    VálaszTörlés
  4. Kérhetek én is egy (inkább két) szeletet? Nagyon szeretem! Régen a Nagymamám sokat készített krémest, azóta sem csinál senki a családban ...

    VálaszTörlés
  5. Sajnos már elfogyott, pedig szívesen küldenék!

    VálaszTörlés
  6. Óh, ez gyönyörűen néz ki! Kipróbálós! :)))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...