2013. augusztus 24.

Padlizsános lasagne

Imádom a padlizsánt, jöhet bármilyen ételben és bármilyen formában. Ezt a padlizsános lasagnét már milliószor készítettem, sőt, az egyik legnagyobb kedvencünk. Nem is értem, miért nem tettem eddig közzé. A megpuhult padlizsántól és a besameltől annyira, de annyira krémes, pontosan ezért imádom annyira.

Most éppen a nagyszülőknél töltött csodás, 1 hetes nyaralás alatt leptem meg vele a családot, ismét akkora sikert aratva, hogy még a sütőtál is ki lett kaparászva.
Nem mondom, a padlizsán nem a legkönnyebben emészthető étel, de néhanapján belefér egy kis habzsidőzsi, ugye?

Hozzávalók:
2 nagy padlizsán
olívaolaj
500 gramm darált hús
1 üveg Dolmio szósz
12 lasagne száraztészta lap
20 dkg reszelt trappista sajt

a besamelhez:
 fél liter tej
50 gramm vaj
2 evőkanál liszt

fehérbors
csipet reszelt szerecsendió

A padlizsánokat alaposan megmostam, levágtam a két végüket, majd apró kockákra vágtam (nem vágtam le a héjukat)
Olívaolajon addig pároltam-pirítottam, amíg teljesen meg nem puhult. Ekkor egy külön tálba átöntöttem, a serpenyőben pedig a darált hús pirításával folytattam. Amikor a hús megpirult, hozzáadtam a Dolmio szószt és negyed órát hagytam összefőni.
Majd következett a félretett padlizsán, ezt is a paradicsomos darált húshoz adtam, alaposan összekevertem és lezártam alatta a gázt.

Végül egy kis edényben felolvasztottam a vajat, hozzáadtam a lisztet és kézi habverővel csomómentesre kevertem, majd felöntöttem a tejjel és addig kevertem, amíg be nem sűrűsödött. Sóztam, borsoztam, szerecsendióval meghintettem és még egyszer átkavartam. Így lett egy szép adag besamel mártásom, ami a lasagne tetejére fog kerülni, és ettől még krémesebb lesz az íze.

Elővettem egy téglalap alakú jénait, aminek az aljára kevés szószt tettem, erre raktam 3 lap lasagne tésztát, majd ismét szósz és újra tésztalap következett, amíg végül el nem fogyott minden hozzávaló. Az utolsó réteg ismét szósz volt, amit vastagon beborítottam a besamel mártással, végül pedig a reszelt sajttal.
200 fokos sütőben kb 30 perc alatt szép aranybarnára sütöttem.

(ezt az ételt el lehet készíteni darált hús nélkül is, ekkor a 2 padlizsán helyett használjunk 4 padlizsánt)



5 megjegyzés:

  1. Marka, frenetikusat alkottál ismét! Ezt biztosan elkészítem - nagy padlizsán fan vagyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági, megint zavarba hozol! Örülök, hogy tetszik és várom a beszámolót :-)

      Törlés
  2. Nem 5 dkg vajat szerettél volna írni a besamel mártáshoz ? Egyébként nagyon jól hangzik a recept

    VálaszTörlés
  3. Ez istenien néz ki, látszik rajta, hogy nagyon finom lehetett. Szeretem a padlizsánt, eddig főként krémként ettem, de ezt ki fogom próbálni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Verus, mindenképpen kérek egy kis beszámolót, hogy hogyan sikerült :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...