2013. június 14.

Csokoládéfagylalt

Mint már megírtam a bazsalikomos fagylaltról szóló bejegyzésemben: végre lett egy fagylaltgépem. Imádom! Annyira beleszerettem, hogy el is készítettem benne máris a második fagyit, ami nem is lehetett más, mint a csokoládéfagylalt. Ez a legeslegnagyobb kedvencem egészen pici korom óta, úgyhogy kisebb lámpalázzal láttam neki, mert persze szerettem volna, ha nagyon finom lenne.
Persze a házi főzött fagyinál nincs jobb, így nem is kellett csalódnom: fantasztikusan csokoládés, lágy, krémes fagyit nyalogathattunk vacsora után.
Most már csak ki kell találni, mi mindennel lehet variálni. No, persze ötlet van bőven, csak győzze az ujjam írni a bejegyzéseket :-)
Most egy sima, egyszerű csokoládéfagyi készült, semmi extrával. Hatalmas sikert aratott, úgyhogy visszatérő vendég lesz a mélyhűtőnkben.

Hozzávalók:
3 tojás sárgája
3 dl zsíros (3,6 %-os) tej
200 gramm jó minőségű étcsokoládé
150 gramm cukor (én nádcukrot használtam)
1 vaníliarúd kikapart magjai
2 dl tejszín kemény habbá verve

A tejet egy lábasban feltettem a tűzre melegedni, de nem forraltam fel, csak jó forróra melegítettem. Közben egy kézi habverővel alaposan kikevertem a cukrot és a tojások sárgáját. Majd, amikor a tej már forró lett, folyamatos kavargatás közben a tojásos keveréket a forró tejhez csorgattam. Aztán alacsony lángon addig főztem kevergetve, amíg be nem sűrűsödött. Amikor kész lett (nekem olyan sodó sűrűségű lett), belekapartma  a vaníliamagokat és beletördeltem az étcsokoládét, amit addig kevergettem, amíg teljesen fel nem olvadt a forró krémben. Ezután hagytam az egészet kihűlni. Ezalatt kemény habbá vertem a tejszínt és a kihűlt csokikrémhez kevertem.
4 óra hosszán át hűtőben hűlt, majd 35-40 perc alatt kikeverte a fagyigép.
Tálaláskor mogyoró krokanttal díszítettem.

11 megjegyzés:

  1. Látszik rajta milyen krémes és lágy! Biztosan sok dolga lesz az új gépednek nyáron, ne hagyd őt pihenni! ;-)

    VálaszTörlés
  2. Látom, dolgozik rendesen a kicsike (mármint a gép)! Ezek szerint a férjednek nálatok is mindig igaza van! :)

    VálaszTörlés
  3. Jó krémes! Vittem a receptet!!! Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, majd mesélj, milyen lett!

      Törlés
  4. Nincs fagylaltgépem, de úgy döntöttem, hogy MOST nekiállok fagyit gyártani! Ez lesz életem első fagyija, kérlek drukkolj! Igazán jónak tűnik, pont ilyenre vágyunk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, Dina, mindenképpen írd le, milyen lett, kiváncsi vagyok, hogy fagyigép nélkül is ilyen krémes lesz -e?! :-)

      Törlés
  5. Nagyon csábító ez az olvadozó csoki fagylalt... :P

    VálaszTörlés
  6. És mekkora tartályú a géped?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...