2013. június 13.

Resztelt harcsamáj

Annyira szerencsés vagyok, fantasztikus halasom van. Mindig tartogat számomra meglepetést, most éppen harcsamájat. És persze mindig kapok is a különlegességek mellé egy receptet is. Most éppen azt javasolta, készítsek belőle resztelt májat és majd jól meglátom a különbséget.
Hmmm, én annyira nem vagyok oda a resztelt májért, de gondoltam, egy próbát megér. Az uram úgyis imádja, ha nekem nem jön be, majd ő megeszi az én részemet is.
Nos, a harcsamáj annyira finom, szinte mintha libamájat enne az ember. És ha jól van elkészítve, igazi ünnepi fogást tálalhatunk a családnak.
Hölgyeim és Uraim, tessék nyitott szemmel járni és ha a halasnál az ikra és tej mellett láttok valami sötétvörös dolgot, kérdezzetek rá, hogy esetleg nem harcsamáj az?
Én mondom, egyszer az életben érdemes megkóstolni!

Hozzávalók:
2 fej vöröshagyma
2 evőkanál olaj
60 dkg harcsamáj
bors
kakukkfű
pirospaprika
só (kizárólag tálaláskor, különben megkeményedik a máj!!!)

A vöröshagymát megpucoltam és apróra vágtam, majd az olajon megfuttattam. Amikor már jó szottyos lett, rázúdítottam a 2*2 centis kockákra vágott harcsamájat és átpirítottam. Fűszereztem a borssal és friss kakukkfűvel, amjd kb 10 perc alatt készre főztem. Közben persze levet ereszt és a saját levében fog jó puhára főni. Érdemes a vége felé 1 kis kockát kivenni és késsel szétvágni. Ha belül még véres, 1-2 percig pirítsuk tovább, de vigyázni kell, mert ha sokáig készül, megkeményedik. Ugyanez vonatkozik a sózásra is: kizárólag tálaláskor szabad megsózni a májat, különben megkeményedik.
A pirospaprikát is csak a vége felé adtam hozzá, nehogy megkeseredjen.
Tálaláskor barna rizst kínáltam hozzá, de kiváló kísérője lehet a krumplipüré is.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...