2013. június 4.

Túró Rudi bonbon

Sajnos "Itt van az ősz, itt van újra", viszont ez a hideg igencsak kedvez a bonbonkészítésnek. Bevallom őszintén, január óta nem készítettem bonbont, valahogy a karácsonyra készített ipari mennyiségű bonbonok elvették a kedvemet egy időre. De most visszatért és még pár hete pont azon keseregtem az uramnak, hogy "pedig most olyan nagy kedvem lenne egy kis bonbonozáshoz!"
Bizony úgy tűnik, a kérésem meghallgatásra talált.

Múlt héten elkezdtem keresgélni a Praliné Paradicsomban és két szuper receptet is találtam: az egyik eperkrémes bonbon, a másik pedig túrókrémes.
Nosza, mindkettőt elkészítettem, elsőként a túrós változatot hoztam Nektek.

Hozzávalók 30 db bonbonhoz:
200 gramm jó minőségű étcsokoládé

a töltelékhez:
250 gramm túró (én krémtúrót használtam)
porcukor
pár csepp citromlé

A töltelékhez a túrót villával összetörtem, majd hozzáadtam 3 evőkanál porcukrot (de ez ízlés szerint változhat) és hozzácsepegtettem pár csepp citromlét. Aztán kóstoltam (ha kell, itt még lehet édesíteni vagy savanyítani), majd betettem a hűtőbe.

A csokihüvelyek elkészítése ugyanúgy történt, mint az előző bonbonoknál, azaz fogtam az étcsokoládét és a háromnegyedét vízgőz felett egy tálban megolvasztottam. A maradék egynegyed részt nagyon apróra vágtam és apránként az olvadt csokihoz adtam, kevergettem, amíg el nem olvadt. Mire az összes aprított csoki elolvadt, a csokoládém 32 fokos lett, ami tökéletes hőmérséklet a bonbonkészítéshez. A kevergetés pedig elengedhetetlenül szükséges a temperáláshoz, azaz a csoki kristályszerkezetének megváltoztatásához, különben a dermedt csoki nem lesz roppanós és fényes, ráadásul pár nap múlva kifehéredik. Ezután a szilikon bonbonformákat egy tiszta ecsettel kikentem az olvadt csokival és a hűtőbe tettem dermedni. Kb 10 perc után megnéztem, a csokihüvely tökéletesen megdermedt, és újra átkentem csokival, nehogy valahol túl vékony legyen és a formából kinyomva összetörjön.

Újabb pár perc dermedés, majd a csokihüvelyekbe beletöltöttem egy habzsák segítségével a tölteléket.
Figyeljünk, hogy a töltelék semmiképpen ne érjen a hüvely fölé, legyen hely a talpnak is!
Ismét hűtőben pihentetés, majd 10 perc múlva (amikor a töltelék kicsit megdermedt), a maradék étcsokit mikróban felmelegítettem, majd jól összekevertem és kiskanállal óvatosan a töltelékekre csorgattam, az ecsettel a tetejét elegyengettem - azaz talpakat készítettem. Ismét hűtő, fél óra múlva pedig szépen kifordítottam a bonbonokat a szilikonformákból.

5 megjegyzés:

  1. Marka, mostmár komolyan befizetek Hozzád kosztosnak!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki,és látszik,hogy finom! Mennyei lehet!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek, kettétört állapotban pedig nagyon kívánatosak is. :) Mind a kettőt el tudnám majszolni...
    Na látod, így teljesüljön minden kívánságod. :))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...