2013. május 29.

Eperbefőtt

Mint gondolom, sokan tudjátok, idén is folytatódik a befőzős kihívás, amin tavaly részt vettem. Idén is csatlakoztam, bár most nem lehet akármivel nevezni, minden hónapban egy megadott zöldséget és egy megadott gyümölcsöt kell bármilyen tartósítási eljárással elkészíteni.
A május az eperé és a rebarbaráé volt, és mivel tavaly már sokféleképpen tettem el őket, így idén törtem kicsit a fejem, aztán férjuram segített megtalálni a választ. Történt ugyanis, hogy annyira ízlett neki a ricottás-epres pitém, főleg a hűtőben tárolt hideg változata, hogy így sóhajtott: "Bárcsak 1 hónap múlva, a nagy kánikulában is lenne friss eper."
És már pörgött is az agyam, hiszen lehet. Még ha nem is friss, de egész szemes és majdnem olyan finom, mint a friss. Cukorszirupban tartósítom és nyáron csak előkapom a szemeket, rápakolom a ricottára és mehet is a sütőbe.
Így történt, hogy ma eperbefőttet készítettem.

Hozzávalók 4 db 750 ml-es üveghez:
1,5 kg szép, közepes szemű eper
6 dl víz
50 dkg cukor
1 citrom leve
(esetleg na-benzoát, ha féltek, hogy megromlik)

Kicsumáztam és megmostam a hibátlan eperszemeket, majd teleraktam velük az üvegeket, kicsit belenyomkodva, de vigyázva, hogy ne törjön. Majd az egyik üveget csurig öntöttem vízzel, amit rögtön ki is öntöttem belőle egy mérőedénybe, ami 2 dl-t mutatott. Ezzel mértem le, hogy később mennyi szirupra lesz szükségem. Mivel 4 üvegem lett tele eperrel, így 4,2 deci, azaz 8 deci szirup kellett, amihez egy edénybe 6 dl vizet öntöttem, hozzá fél kg cukrot és 1 citrom levét. Felforraltam, közben kevergettem, hogy a cukor minél hamarabb olvadjon el benne, végül pár percig még forraltam, hogy kicsit sűrűbb legyen. Végül mindegyik üveget feltöltöttem a cukorsziruppal és lezártam. Most száraz dunsztban hűlnek, remélem kitartanak :-)

(a befőttesüvegeket még a befőzés előtt alaposan elmostam és meleg (kb 120 fokos) sütőben kb 20 percig csírátlanítottam fedővel együtt úgy, hogy egy tálcára állítottam az üvegeket szájával felfelé és mellé tettem a tálcára a fedőkkel együtt)

Utóélet:
2013.06.27
1 hónapja tettem el és ma nem bírtam magammal, kibontottam egy üveggel. Nos, az tény, hogy az eperszemek összementek, de nagyon finom az ízük és a belsejük még mindig kemény állagú, a külseje kicsit megpuhult. Gondolom, ahogy telnek a hónapok, egyre jobban át fog puhulni, de nekem nagyon bejött. És a leve szuper eperszörp, imádták a gyerekek!

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett! Kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakul majd a színe; mert nekem a tavalyi eperlekvár szépen "bebarnult". Az íze hibátlan :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek!
    Nekem sem maradt az eperdzsem olyan szép színű mint amikor eltettem.

    VálaszTörlés
  3. Köszi a receptet, el fogom készíteni. Csodásan néz ki, tavaly fagyasztottam gyönyörű szép epreket, de sajnos amikor kiolvadt nem volt az igazi :)

    VálaszTörlés
  4. Én eperdzsemet csináltam.De szerettem volna később is friss epret enni.Így hát telepakoltam 5 üveget szép egész eperrel,majd felöntöttem a forró dzsemmel...Nagyon jó lett és finom is...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...