2012. október 16.

Fokhagymás-rozmaringos malacsült tepsis burgonyával és sörben párolt káposztával

Minap, a piacon járva csodaszép, húsos malac oldalasba botlottam. Egészen pontosan volt benne oldalas rész és hasaalja is, azaz tökéletesen megfelelt az én kedvenc részeimnek.
Malacsültet minden szilveszterkor készítek, már legalább 8 éve, és mindig ugyanaz a recept. És azért nem változtatok rajta, mert minden évben omlós, szaftos és puha húst és hozzá ropogós malacbőrt veszek ki a sütőből és ez nekem jó.
A recept annyira bevált, hogy - és ezt most minden fellengzősség és dicsekvés nélkül mondhatom - aki már evett belőle, szinte kivétel nélkül elkérte a receptet.
A siker titka talán az, hogy csak ritkán készítem és olyankor nagyon-nagyon nagy szeretettel bánok ezzel a csodás húsdarabbal, odafigyelek minden összetevőre, a sütési időre, a pácolásra és persze a sütés végén a locsolgatásra.

Hozzávalók:
kb 1 1/2 kg malacoldalas (vagy bármi más malachús, pl comb, karaj)
2 evőkanál olaj
2 evőkanál mustár
1 teáskanál apróra vágott rozmaringlevél
őrölt bors (ízlés szerint)
2 evőkanál só
12 gerezd fokhagyma
1 doboz sör 

fél kg savanyú káposzta
1 evőkanál olaj
1 teáskanál egész fűszerkömény

1 kg krumpli

rozmaring

Először is a sütés előtti este elővettem egy kis tálkát, amiben az olajat, a mustárt, a rozmaringleveleket, a borsot és a sót alaposan összekevertem. Ezután a malacot vettem kezelésbe, azaz először alaposan lemostam, majd megtörölgettem, végül egy nagyon éles késsel bevágtam a bőrét, de vigyáztam, hogy az alatta lévő zsíros és húsos rétegeket nehogy átvágjam.
Ezután találomra lukakat ejtettem a malachúsba és minden lukba beledugtam 1-1 fokhagymagerezdet.
Aztán a tálkában összekevert fűszerkeveréket alaposan bedörzsöltem a húsba és a vágásokba (de a bőrébe nem, mert akkor később nem lesz olyan ropogós) és a hűtőbe tettem a malacot 1 éjszakára.
másnak reggel egy nagy tepsibe raktam a pucolt krumplit, a kisebbeket egészben hagytam, a nagyobbakat félbevágtam. Majd kevés olajjal megöntöztem, megszórtam sóval és apróra vágott rozmaringgal és jól összekevertem (a két kezemmel, de akinek ez túl trutyis, az használjon 2 evőkanalat az összeforgatáshoz)
Aztán a krumplikat a tepsi egyik felébe rendeztem, a másik felébe halmoztam a savanyú káposztát. A savanyú káposztát én nem szeretem túl savanyúan, ezért előtte jól kimostam, ezt is meglocsoltam nagyon kevés olajjal és egész fűszerköménnyel , majd ezután tettem a tepsibe, a krumpli mellé.
A malachusit pedig erre a zöldségágyra fektettem 1 dl víz kíséretében, az egészet letakartam alufóliával és betoltam 200 fokos sütőbe másfél órára. Másfél óra múlva megnéztem, villával ellenőriztem a puhaságát, és mivel addigra már nagyon puha volt a hús, levettem róla az alufóliát és kevés sörrel locsolgatva (evőkanalanként locsolom mindig a bőrére), ropogós pirosra sütöttem.

És íme a fenti recept egy negyed malacon elkövetve. Az eredmény: belül a husi szaftos és eszméletlenül omlós, kívül a bőre viszont jó ropogós :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...