Újabb gasztroblogger játék a láthatáron, és végre valami igazán új! Edi találta ki az Enni határok nélkül elnevezésű
fantáziadús kihívást, ahol a játékra jelentkezők különböző országokat
adnak meg egymásnak, nem titkolt céllal. A cél pedig nem más, mint a
megkapott országból egy igazán autentikus ételt kell kiválasztani és
megfőzni! Hmmm, igazán jó játék, tele kihívásokkal.
Drukkoltam is, hogy valami igazán izgalmasat kapjak és szerencsére nem csalódtam, Trollanyu
(aki Norvégiában él és csodásabbnál csodásabb ételeket készít) Izlandot
választotta számomra. Nagyon megörültem, mert párommal már évek óta
szemezgetünk Izlanddal - és remélem nemsokára már ott is megkóstolhatom
az itt megfőzötteket - ráadásul egy igazi kihívás, hiszen az izlandi
konyha nem igazán ismert Magyarországon.
Bőszen keresgéltem gugli
barátom segítségével, így találtam rá Jo blogjára. Jo igazi, tősgyökeres
izlandi, Reykjavikban él és a blogján csupa autentikus izalndi finomság
receptjét osztja meg a nagyközönséggel. Napokon át olvasgattam a
bejegyzéseit, szépen lassan körvonalazódott előttem az izlandi emberek
főzési kultúrája.
Egy biztos: fő táplálékaikat a tenger adja, és
máris megértettem, miért nem terjedt el pl országunkban az izlandi
főzőtudomány. Olyan különlegességeket esznek, amik nálunk szinte
egyáltalán, vagy csak nagyon drágán kaphatóak.
Nemzeti ételeik közé tartozik (amiket úgy érzem, inkább a turisták borzongatására találtak ki:-) a 6 hónapig rothasztott cápahús (hákarl),
a pácolt koshere (hrútspungur), a töltött halgyomor (kútmagar), a
főzött-pirított juhfej (svi) vagy a slátur, ami a levágott birka fel nem
használt részeiből készített egyveleg, amit a birka gyomrába töltenek
vissza és megfőznek (gyanítom, ez amolyan disznósajt-féle lehet)
Ezen kívül előszeretettel esznek bálna- és fókahúst, bálnazsírt és hódfajdot, ami a karácsonyi asztal elmaradhatatlan eledele.
Mivel
én nem tudtam választani a sok-sok finomság közül csak egyet, így úgy
döntöttem, egy teljes ebédet fogok elkészíteni: levessel, főétellel és
valami finom édességgel. Ez pedig nem más, mint a Kjötsúpa, a Fiskibollur és a Kleinur, azaz bárányleves, halgombóc és fánk.
Mindhárom
ételt úgy választottam, hogy az igazi izlandi specialitás legyen, mégis
egy magyar ember számára is elérhető alapanyagokkal.
Másodikként következzen a:
HALGOLYÓ - Fiskibollur
A főételt szintén nagyon nehéz volt kiválasztani, mivel itthon nehezen beszerezhető alapanyagokból készítik.
A legtöbb főétel mégis halból készül, néha rettenetes tengeri szörnyeket esznek,
többségében azonban a számunkra is ismert tőkehal és lazac teszi ki
mindennapi étkezéseiket. (a tőkehalnak pl a pofahúsát is felhasználják)
De az étlapon szerepel pisztráng, laposhal, hering, tonhal, lepényhal,
fekete tőkehal.
Hogy igazán autentikus maradjon a főétel és megmaradjon a tengeri kötődés, a választásom ezúttal az izlandi halgombócra, azaz a Fiskibollur-ra esett, rózsaszín mártással.
Hozzávalók:
1 nagy szelet fehér hal (közönséges tőkehal, foltos tőkehal vagy fekete tőkehal ) bőr és csont nélkül
1 közepes hagyma
2/3 csésze liszt
1/5 csésze burgonyakeményítő (én kukoricakeményítőt használtam)
1 1/2 teáskanál só
2 tojás
tej, szükség szerint
A halfilét és a hagymát finomra, apróra vágjuk, és dolgozzuk össze egy
tálban. Hozzáadjuk a lisztet, a burgonyakeményítőt és a sót, és alaposan
összekeverjük. Ezután következik a tojás és annyi tej, amitől könnyen
formázhatóvá áll össze a halpépünk. Ezután akár evőkanál, akár a tenyerünk segítségével
csinos kis golyókat formázunk, és közepesen forró olajban vagy vajban
aranybarnára sütjük. Rózsaszín mártással tálaljuk, azaz vaj,liszt és tej
segítségével besamelt készítünk, sózzuk, majd kevés ketchuppal rózsaszínre
színezzük ízlés szerint. Igény szerint rizst vagy krumplipürét is kínálhatunk hozzá!
Svona! Jó étvágyat!
Fantasztikusak Marka, és az idegenvezetés is nagyszerű. Bevallom amikor megkaptad a feladatodat én is utána néztem a témának, hát nem volt könnyű dolgod az biztos. A mi ízvilágunktól igen eltérő konyha, örülök, hogy sikerült ilyen klassz recepteket találnod!Köszönöm, hogy velem játszottál: Edi
VálaszTörlésKedves Edi! Én köszönöm a játékot, nagyon tetszett a kihívás. AZ meg külön öröm volt,hogy éppen Izlandot kaptam:-)
VálaszTörlésRemélem tartasz még pár fordulót, mert más országok gasztronómiájába is szívesen belemerülnék!
Ez is nagyon jó, ehhez hasonló halas pogácsa itt Írországban is nagyon népszerű:)
VálaszTörlés