2013. december 3.

Narancsos mákgolyó

Van egy blog, Szofika a konyhában, amit az elmúlt hónapokban nagyon megszerettem. Nem tudom, eddig hogyan kerülte el a figyelmemet, hiszen 2010 óta gyűlnek ott a receptek. A lényeg, hogy most van és imádom és úgy képzelem, Szofi örökké mosolyogva repked egyik edénytől a másikig, miközben főz. No, és persze játékot hírdet.
A játék lényege, hogy az általa megadott jópár süti közül készítsük el az egyiket. Azonnal kiszúrtam a narancsos mákgolyót. Ráadásul az oviban adventi kézműves délutánt tartottak, ahova lehetett vinni pár finom falatot. Mi is lehetne ideálisabb, mint egy csomó apró édes golyócska, amolyan cake-pop féleség.
Úgyhogy belevágtam és örülök, hogy belevágtam. Mert ez valami isteni lett, kb 5 perc alatt elfogyott, pedig 60 darabot gyártottam.
Szofi, köszönöm a játékot, szuper receptet sikerült választanom!

Hozzávalók kb 60 darabhoz:
400 gramm darált háztartási
150 gramm darált mák
100 gramm Oreo keksz ( ennek híján sima darált keksz)
1 evőkanál holland kakaópor
3 narancs reszelt héja és leve
2 púpozott evőkanál krémsajt ( én mascarponét használtam)

a bevonáshoz:
200 gramm fehércsoki
pici darált mák 

A száraz hozzávalókat egy mély tálba öntöttem és elkevertem, majd következett a narancsok leve és a krémsajt. Ezután először villával próbáltam elkeverni a hozzávalókat, de meguntam, ezért a két kezemmel kezdtem el gyúrni, amíg a "tészta" össze nem állt. Akkor jó, ha nem ragacsos, de nem is morzsálódik, amolyan masszív massza legyen, ami könnyen formázható.
(Ha esetleg túl szárazra sikerülne, akkor krémsajt hozzáadásával lehet lágyítani. De ha túl lágy lesz, akkor nyugodtan adjunk hozzá még darált kekszet vagy mákot.)
Ekkor egy teáskanál segítségével kis golyókat formáztam és szép sorban egy tálcára sorakoztattam őket. Mehetett a hűtőbe, amíg én a bevonáshoz szükséges fehércsokit temperáltam.

A csokoládé kétharmadát egy tálban, vízgőz felett megolvasztottam, majd, amikor a fehércsoki felolvadt, levettem a gőzről és az apróra vágott maradék egyharmadot is belekevertem. Folyamatos kevergetéssel eloszlattam, elolvasztottam a csokidarabkákat.
Majd a hűtőből kivett golyók tetejét egyenként megmártottam és mivel igen hamar dermedt a csoki, minden mártás után megszórtam az aktuális fehércsokis golyót egy leheletnyi mákkal. Így a mák szépen beleragadt a csokiba és így szilárdult meg.
Apró kapszlikban vittem az adventi kézműves foglalkozásra.


3 megjegyzés:

  1. Igen,pont ugy repkedek az edenyek kozt,ez nagyon ari :)))) <3

    VálaszTörlés
  2. Máááááááááááááááááááák - Marka, már csak olvasatra híztam egy kg-ot :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...