2013. december 6.

Banános piskóta mascarpone krémmel

Minden évben sütünk valamit a Mikulásnak, de eddig mindig keksszel készültünk. Aztán tegnapelőtt benéztem Szofikához és rátaláltam a banánkockájára. Vesztemre. Ugyanis annyira guszta volt a fotó, hogy elhatároztam, idén ezt fogja megkóstolni a Mikulás. Ráadásul a készítésébe a gyerekek is remekül bevonhatóak (már előre láttam, hogy nyomkodják szét a kis ujjacskáikkal a banánt és közben vigyorognak, hogy végre lehet legálisan trutymózni :-D
Az első adag süti olyan isteni lett, hogy még egy tepsivel készítettem még tegnap este és azt az adagot (40 kockát) ma reggel az oviba vittem, a Mikulásünnepségre. Nem bántam meg, mert sorban kaptam a dícséreteket és a receptet is kérték, úgyhogy Szofi, köszi megint :-)
És hogy milyen is ez az isteni süti? Képzeljetek el egy piskótát, ami életetek egyik legpuhább piskótája, de a banán ráadásul nagyon omlóssá és édessé teszi és nem hagyja kiszáradni. Na, és erre jön még a mascarponekrém, úgyhogy nem is fokozom tovább. Esetleg karácsonykor, amikor is a mascarpone helyett gesztenyekrém kerül majd a tetejére. Hmmm, na az lesz aztán az ünnepi süti!

Ja, és Szofi drága, köszönöm az átszámolást (ugyanis eredetileg ez egy bögrés, illetve egészen pontosan cup-os süti volt).

Hozzávalók egy 25*35 tepsihez:
280 gramm cukor
2 tojás
150 ml tejföl
90 gramm étolaj (bizony, ez gramm és nem ml)
3 érett, puha banán
340 gramm liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
nagy csipet só

a tetejére:
200 gramm mascarpone
2 evőkanál porcukor
1 csapott kávéskanál fahéj
mandulareszelék

A cukrot a tojással robotgépben jó habosra kevertem, majd hozzáadtam a tejfölt, az étolajat és a villával (és gyerekkezekkel) pépessé zúzott banánokat. Ezt is jól átkevertem, majd jöhetett a liszttel összekevert szódabikarbóna és sütőpor, valamint a csipet só.
Mikor egynemű masszát kaptam, egy 25*35 centis tepsit kibéleltem sütőpapírral, a sütőt előmelegítettem 180 fokra és a masszát a tepsibe öntöttem. Nem kell megijedni, szépen fel fog jönni, dupla magasságú lesz ám!

Nekem 35 perc alatt szép aranybarnára sült, tűpróbával ellenőriztem, hogy már nem ragad rá semmi, így a belseje is biztosan átsült.

Amíg a piskóta a sütőben készült, addig a mascarponét összekevertem a porcukorral és a fahéjjal, majd a már kihűlt, de még fel nem kockázott piskótára kentem szép egyenletesen. Megszórtam a mandulával és csak ezután vágtam kis kockákra.

3 megjegyzés:

  1. Szuper lett Marka,ugye mennyire durvan finiii??? :))

    VálaszTörlés
  2. Megcsináltam én is, kis módosítással. Teljeskiőrlésű tönkölylisztből és a tetejére csoki is került. Nagggyon finom lett. Köszi. :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...