2013. július 7.

Málnatorta

Pontosan ma 6 éve, hogy kimondtam a boldogító igent. Esetemben ez tényleg boldogítóra sikeredett, mivel az évek múlásával csak egyre mélyülünk, szerelmesedünk, így minden évben nagy örömmel ünnepeljük, hogy újabb 1 évet töltöttünk szerelemben, boldogságban.  Nem mondom, hogy nálunk sosincs veszekedés, igenis vannak hullámvölgyek, de próbálom követni nagyikám tanácsát, miszerint kellő türelemmel és szeretettel minden gondon átsegít, ha van egy másik feled. Nos, nekem már 9 éve van "másik felem", hivatalosan pedig 6 éve nem vagyok félember.
Emlékszem, az esküvőm napján is sütött a nap, jó meleg volt, reggel 7-kor már a fodrásznál ültem, hogy délután kimondjam az igent. Délben nem tudtam lepihenni, mert tönkremegy a hajam és a sminkem. Végre eljött a délután, férjuram felöltözött és átsétált az öccsével együtt (ő volt a tanúja) a szomszéd téren lévő Polgármesteri Hivatal elé. Engem pedig a barátnőm segített öltöztetni a szépséges, hófehér menyasszonyi ruhába. Emlékszem, megbeszéltem Robival (sógorom), hogy amikor meglátja Heni barátnőmet a sarkon, Férjuramat elfordítja más irányba, hogy majd csak akkor lásson meg, amikor közvetlenül előtte állok, teljes menyasszonyi pompában.
Sosem felejtem el a pillanatot, amikor Párom megfordult. A szemébe könnyek szöktek, szorosan átölelt, aztán megcsókolt és csak annyit mondott, miközben azokkal a mély, őszinte barna szemeivel a szemembe nézett, hogy "Szeretlek!" Kétségem nem volt: ő Életem Párja!

Ezzel a csodás málnatortával köszönöm neki, hogy egymás mellett vagyunk jóban-rosszban, örömben és bajban és megajándékoztuk egymást két csodálatos fiúgyermekkel. Köszönöm Életem!

Hozzávalók 23 centis tortához:
egy 6 tojásos piskóta
5 dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor
2 evőkanál finomliszt
6 evőkanál cukor
300 gramm málna
200 ml habtejszín
1 csomag habfixáló
2 evőkanál porcukor

A piskótát elkészítettem ÍGY.

Majd megfőztem a vaníliapudingot a hátoldalán található leírás szerint, annyi különbséggel, hogy a pudingporhoz még hozzáadtam 2 púpos evőkanál finomlisztet és ezt kevertem össze a tejjel , majd ezt főztem fel. Így sokkal keményebb, sűrűbb lesz a puding, jobb lesz a torta „tartása” .
300 gramm málnát  botmixerrel leturmixoltam és összekevertem a langyos pudinggal, majd hagytam teljesen kihűlni.
200 ml habtejszínt egy zacskó habfixel keményre vertem és a habot óvatosan összeforgattam a málnás pudinggal.

És akkor jött az összerakás. Kapcsos tortaforma aljába tettem az egyik piskótalapot és rászedtem a málnás krém kétharmadát, majd lezártam a másik piskótalappal.
A piskótalap tetejét befedtem a maradék málnakrémmel és ment a hűtőszekrénybe.
Egy éjszakát hűtőben pihent és dermedt, majd másnap egy vizes késsel körbevágtam a kapcsos oldal mentén, majd óvatosan leszedtem róla az oldalát.
Végül olvasztott étcsokoládéval, tejszínhabbal, málnaszemekkel díszítettem.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon kedves a házasságkötésetek története, kösz, hogy megosztottad velünk!
    Érjetek együtt még nagyon sok boldog évfordulót!
    Nagyon szép tortát sütöttél, méltó az ünnephwz!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...