2013. július 3.

Citromos muffin amarénával és étcsokoládéval

Teller-cake blogjára imádok ellátogatni, Zsuzsa mindig készít valami fantasztikus finomságot. Egy igazi cukrász veszett el benne, illetve dehogy veszett: napról napra szorgoskodik és szerencsére megosztja velünk. Most éppen svéd citromtortát sütött, amibe férjem miatt szerettem bele.
Az én drága párom imádja a citromot. De nem ám csak úgy szereti belecsepegtetni teába, meg limonádéba, meg ilyenek. Nemáááám. Az én párom fanatikus citromrajongó: fogja a citromot, félbevágja és nekiesik, mint az almának. Eszi, habzsolja, egy az egyben eltünteti. Én meg közben érzem, ahogy már a nézésétől is "újra szűz leszek" - hogy drága Nagyikám mondását idézzem.
Nos, Zsuzsi svéd citromtortáját látva tudtam, ennek az Uram nagyon fog örülni. És hogy én is örüljek, kicsit markásítottam.
Került bele a nemrég elkészült amarénából és muszáj volt pár étcsoki-darabkát is beledobálnom. Tudom, a csoki meg a citrom...háááát, mintha nem illenének. Hogyne tudnám, gyerekkoromban mindig csodálkoztak a fagylaltosok, amikor egy gombóc csokit és rá még egy gombóc citromot kértem. Mindig megjegyezték: az nem illik össze. De nekem már akkor is összeillett. Ugyanúgy, mint 5 évesen a csokitorta a kovászos uborkával. Már akkor is igazi gourmet voltam, hehe :-)
És hogy milyen lett a muffin: párom szerint ez abbahagyhatatlan, a gyerekek azt mondták, minden nap csinálhatok ilyet. Finom, kellemesen citromos, mégis a kevéske étcsokoládé és az amaréna megbolondítja és ellenállhatatlanná teszi!

Hozzávalók 12 muffinhoz:
15 dkg vaj
2 egész tojás
15 dkg cukor
1 vaníliás cukor
1 citrom leve és héja
10 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
50 gramm jó minőségű étcsokoládé apróra vágva
12 szem amaréna meggy

A vajat - az eredeti recept szerint  - felolvasztottam és hagytam langyosra hűlni. Közben a robotgépben a tojást a cukorral habosra kevertem és hozzáadtam a citrom levét, majd reszelt héját. A robotgépet kis fokozatra állítottam és a liszt+sütőpor keverékét felváltva adtam hozzá az olvasztott vajjal együtt. Végül a tésztát papírkapszlikkal kirakott muffinformákba öntöttem (mindegyik formába kb háromnegyedig töltöttem a tésztát.)
Ezután mindegyik forma közepébe nyomtam egy szem amarénát és körbe szórtam mindegyiket a csokidarabkákkal.
180 fokos sütőben kb 25 perc alatt készre sültek (azért figyeljünk, mert minden sütő más, nehogy odaégjenek a finomságok)


11 megjegyzés:

  1. "már a nézésétől újra szűz leszek" :DDDDD
    A csokis változat is jó lehet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, díjnyertes lett a családban! De a muffinötlet tőled jött, Linda :-)

      Törlés
    2. Pedig en csak strandra "optimalizaltam" a tortat :)

      Törlés
  2. Gyönyörű napsugara citromsárga színe van - elég fuvar voltál amaréna szinten :) Én a főtt tojást imádom eperlekvárral, de ez az én keresztem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, micsoda bloggertitkok derülnek itt ki :-) Amarénát legközelebb nem spórolom ki ennyire :-)

      Törlés
  3. Nagyon guszta így muffin-ként is. A lányom ugyanúgy eszi a citromot, mint a férjed :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Janka, sajnos a színei nem olyan ragyogóan napsütésesek, mint a tiédnek! De az íze hasonlóan finom lehet :-)

      Törlés
  4. Óh, nekem nagyon is összefér a citrom és a csoki (sőt, csináltam már ilyen tortát is régebben!) és a férjem ugyanilyen citrom-fun, megiszik egy ültő helyében akár egy pohár citromlevet is! Nem vagyunk mi esetleg asztrológiai-ikerpárok? ;-DDD Imádom a muffinod, én is elkészítem ebben a formában!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem Te voltál az ihletadó, ezért nagyon jól esnek a soraid Zsuzsi! Én amúgy is Ikrek vagyok, ezek szerint megtaláltam az ikerpárom ;-)

      Törlés
  5. Olvastam a soraid és magamra ismertem..:) A csokitorta kovászos uborkával, és a citrom csokival nagyon nagy kedvenc volt gyerekkoromban. Most az ubi-csokitorta párost már nem eröltetem, de a citrom csoki jöhet minden mennyiségben. Azt hiszem, ez a süti mindenkinél tetszést aratott. Szuper lehetett benne az amaréna is. Jövök hozzád legközelebb is...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam, nálad is bejött, nagyon guszta a te citromosod is :-) Igen, az ubi-csokitortáról már én is le tudtam mondani :-)))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...