2013. június 20.

Epres jégkrém


Ezt a fagylaltot Gesztenye blogján láttam meg és annyira gyönyörű volt róla a kép, hogy muszáj volt nekem is elkészítenem. Sajnos a fagyigépem nem volt behűtve, így eljött a pillanat, hogy az Ikea-ban vásárolt jégkrém formákat is kipróbáljam. És bevált, méghozzá tökéletesen. Bár fagylaltgépben nyilván krémesebb fagyit kaptam volna, jégkrémként kifejezetten jól állt neki, hogy kicsit kikristályosodott, a régi, gyerekkori fagylaltozásaim jutottak erről a jégkrémről az eszembe.

A hozzávalókat a nálam itthon megtalálható alapanyagokhoz igazítottam, íme a recept.

Hozzávalók 10 jégkrémhez:
50 dkg eper alaposan megmosva (mivel tudom, hogy már nem nagyon kapni, ki lehet nyitni a befőttet is)
10 dkg kristálycukor+1 dl vízből készült cukorszirup
1 bio citrom leve és héja
2 dl tejszín
250 gramm mascarpone
1 kávéskanál vaníliakivonat

Először elkészítettem a cukorszirupot, azaz a 10 dkg cukrot felfőztem az 1 dl vízzel, majd forrás után kb 1 perccel lezártam alatta a gázt és hagytam kihűlni. Majd az összes hozzávalót egy mély tálba tettem és botmixerrel alaposan összeturmixoltam. Majd  a jégkrémformákba kanalaztam és mélyhűtőbe tettem egy éjszakára. Másnap eszméletlenül epres, finom jégkrémet nyalogathattunk.
Mascarpone helyett ki lehet próbálni tejföllel is, így kicsit gazdaságosabb jégkrémet kapunk.
Jó hűsölést hozzá!

2 megjegyzés:

  1. Hmmm - ez a tudás kellett volna nekem is a meggy fagyihoz!! köszi

    VálaszTörlés
  2. Ez tényleg egy boszikonyha :), mi minden készül itt ....

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...