2013. június 19.

Avokádós rákkoktél - Nigella és Gabojsza után szabadon

Ezt a receptet Gabojszánál találtam, aki Nigella egyik könyvéből készítette el. Annyira felizgatta a fantáziámat, hogy vettem gyorsan avokádót és paradicsomot, a többi hozzávaló pedig volt itthon, így el is készítettem. Igazán mennyei és hűsítő finomság ezeken a forró nyári napokon. Ráadásul túl sokat nem is kell vele vacakolni, nagyon hamar elkészül.

Hozzávalók:
1 érett avokádó
1 paradicsom
12 tisztított garnélarák farok
1 teáskanál extra szűz olivaolaj
2 teáskanál sherry ecet
1 csipet só
1 teáskanál korianderzöld


Az avokádót félbevágtam, a magját eltávolítottam, majd egy evőkanállal egyetlen határozott mozdulattal kivájtam a húsát. Az érett avokádónál ez nem okoz problémát, simán egyben lejön a héja, de a kevésbé éretteknél lehet, hogy farigcsálni kell kicsit a kanállal. Az avokádó héját félretettem, mert ebben szeretném a salátát tálalni. (ha nem maradt egyben, akkor kis tálkákban is fel lehet ám szolgálni ) Aztán az avokádó húsát apró kockákra vágtam és meglocsoltam pár csepp citromlével, hogy nehogy megbarnuljon.
A paradicsomot szintén kettévágtam és a magos részét kikapargattam, a húsos részt pedig szintén apró kockákra vágtam.
A megtisztított rákfarkokat kevés olívaolajon 2-3 perc alatt megpirítottam, de nem szabad tovább sütni, mert megkeményedik, rágós lesz.
Majd a rákfarkokat is apró kockákra vágtam. Ezután az avokádót, a paradicsomot, a rákfarkat alaposan összekevertem az olívaolajjal és az ecettel, majd sóztam és a korianderzöldet is hozzákevertem.
Tálalásig hűtőben pihent, majd az avokádó héjába szedve tettem a család elé. Érdemes a fogyasztás előtt nem sokkal elkészíteni, hiszen az avokádó - még a citromlé ellenére is - könnyen és gyorsan megbarnul és akkor már nem olyan esztétikus látvány.


3 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...