2012. október 16.

Bounty bonbon

Végre itt a hűvös, kedvemre bonbonozhatok! A múltkori tejcsokis-mézes töltelék után vérszemet kaptam, itt az ideje, hogy belevágja az igazi bonbonozásba, azaz elkezdem az alaptöltelékektől, majd szépen lassan rátérek az egyre bonyolultabbakra.
Hihetetlen segítségemre van Zsuzsi Praliné Paradicsom blogja, ami számomra olyan, mint egy bonbonos szakkönyv: mindent megtalálok benne, az alapoktól az egészen bonyolult receptekig, mégis annyira érthetően van leírva, hogy még egy kezdő is szívesen belevág.
Trüffellel ugyebár már volt jó sok dolgom, azzal nincs is gond. Na, de a bonbon, kényes egy jószág, egészen másképp kell hozzáállni. Lelke van, vigyázni kell rá, érzéssel kell készíteni, különben nem sikerül.
Nem akartam a saját kedvemet szegni holmi fellengzősen hangzó és talán még finomra is sikerült bonyolult töltelékkel, ezért döntöttem Zsuzsi fantasztikus alaptölteléke, a kókuszkrém mellett.
(Zsuzsi szerint olyan, mint a Bounty tölteléke, és tényleg!!!) Bevallom őszintén én kicsit változtattam rajta, mert a kókuszreszelékem túl száraz lehetett, ezért Zsuzsi alapreceptjéhez képest több tejszínt és cukrot kellett használnom, hogy a Bounty íz meglegyen. De végül sikerült!

Hozzávalók 30 bonbon elkészítéséhez:
200 gramm étcsokoládé

50 gramm kókuszreszelék
50 gramm cukor
150 ml tejszín
1 kávéskanál vaníliakivonat/fél vaníliarúd kikapart magja

ELsőként a kókuszkrémet készítettem el. A kókuszt, a cukrot, a tejszínt és a vaníliakivonatot egy lábasban felmelegítettem és addig kavargattam, amíg be nem sűrűsödött. Ezután hagytam kihűlni (én még a hűtőbe is betettem, nehogy langyos maradjon és megolvassza a csokihüvelyt)

A csokihüvelyek elkészítése ugyanúgy történt, mint az előző bonbonoknál, azaz fogtam 200 gramm 74 %-os étcsokoládét (Lidlben véve) és a háromnegyedét vízgőz felett egy tálban megolvasztottam. (maghőmérőn mérve 50 fokos lett) A maradék egynegyed részt nagyon apróra vágtam és apránként az olvadt csokihoz adtam, kevergettem, amíg el nem olvadt. Mire az összes aprított csoki elolvadt, a csokoládém 31,2 fokos lett, ami tökéletes hőmérséklet a bonbonkészítéshez. A kevergetés pedig elengedhetetlenül szükséges a temperáláshoz, azaz a csoki kristályszerkezetének megváltoztatásához, különben a dermedt csoki nem lesz roppanós és fényes, ráadásul pár nap múlva kifehéredik. Ezután a szilikon bonbonformákat egy tiszta ecsettel kikentem az olvadt csokival és a hűtőbe tettem dermedni. Kb 10 perc után megnéztem, a csokihüvely tökéletesen megdermedt, de azért a múltkori vékony hüvelyekből tanulva - biztos, ami biztos alapon - átkentem csokival. Újabb pár perc dermedés, majd a csokihüvelyekbe beletöltöttem egy kiskanál segítségével a kókuszos tölteléket. (nem használtam habzsákot, mivel elég masszív lett a kókuszos töltelék, így praktikusabb volt kiskanállal tölteni.

Ismét hűtőben pihentetés, majd 10 perc múlva (amikor a töltelék ismét keményebb lett, a maradék étcsokit egy hajszárító segítségével felmelegítettem (azaz a tál oldalát melegítettem, de csak annyira, hogy az addig rádermedt étcsokoládé felolvadjon) majd jól összekevertem és kiskanállal óvatosan a töltelékekre csorgattam, az ecsettel a tetejét elegyengettem - azaz talpakat készítettem. Ismét hűtő, fél óra múlva pedig szépen kifordítottam a bonbonokat a szilikonformákból. Késsel eligazgattam a kiálló talpszéleket és már kínáltam is a családnak.
Bounty szeletnek is tökéletes a töltelék

Tejespite

Ennek az édességnek a története hosszú, mégis igen rövid. Egy ideje fontolgattam, hogyan is készíthetnék sült pudinghoz hasonló finomságot, nézegettem is oldalakat, láttam is, hogy egyszerű, valahogy mégsem jött az ihlet. Aztán tegnapelőtt nézegettem a gasztroblogger társaim oldalait és TücsökBogár konyhájánál láttam ezt a fantasztikus finomságot! Nagyon egyszerű és isteni finom, én előkészítéssel, méricskéléssel , sütéssel együtt 50 perc alatt végeztem vele. A gyerekek meg még gyorsabban:-)

Hozzávalók:
1 liter tej
20 dkg liszt
10 dkg cukor
3 tojás
1 teáskanál vaníliakivonat
csipet só

A lisztet, a cukrot, a sót és a tojást összekeverem, majd elkezdem hozzáönteni a tejet, és amíg még sűrű a massza, csomómentesre elkeverem. Ezután hozzáöntöm az összes tejet és jól átkeverem.
Kivajazott tepsibe öntöm és 220 fokos sütőbe 30-40 perc alatt megsütöm.A közepe még remeghet kicsit, a hűlés ideje alatt az is szépen meg fog szilárdulni.
A fiaim kakaóporral bőven megszórva ették, párommal a szederlekvár mellett voksoltunk, nem bántuk meg:-)

Jó étvágyat hozzá!





Fokhagymás-rozmaringos malacsült tepsis burgonyával és sörben párolt káposztával

Minap, a piacon járva csodaszép, húsos malac oldalasba botlottam. Egészen pontosan volt benne oldalas rész és hasaalja is, azaz tökéletesen megfelelt az én kedvenc részeimnek.
Malacsültet minden szilveszterkor készítek, már legalább 8 éve, és mindig ugyanaz a recept. És azért nem változtatok rajta, mert minden évben omlós, szaftos és puha húst és hozzá ropogós malacbőrt veszek ki a sütőből és ez nekem jó.
A recept annyira bevált, hogy - és ezt most minden fellengzősség és dicsekvés nélkül mondhatom - aki már evett belőle, szinte kivétel nélkül elkérte a receptet.
A siker titka talán az, hogy csak ritkán készítem és olyankor nagyon-nagyon nagy szeretettel bánok ezzel a csodás húsdarabbal, odafigyelek minden összetevőre, a sütési időre, a pácolásra és persze a sütés végén a locsolgatásra.

Hozzávalók:
kb 1 1/2 kg malacoldalas (vagy bármi más malachús, pl comb, karaj)
2 evőkanál olaj
2 evőkanál mustár
1 teáskanál apróra vágott rozmaringlevél
őrölt bors (ízlés szerint)
2 evőkanál só
12 gerezd fokhagyma
1 doboz sör 

fél kg savanyú káposzta
1 evőkanál olaj
1 teáskanál egész fűszerkömény

1 kg krumpli
só
rozmaring

Először is a sütés előtti este elővettem egy kis tálkát, amiben az olajat, a mustárt, a rozmaringleveleket, a borsot és a sót alaposan összekevertem. Ezután a malacot vettem kezelésbe, azaz először alaposan lemostam, majd megtörölgettem, végül egy nagyon éles késsel bevágtam a bőrét, de vigyáztam, hogy az alatta lévő zsíros és húsos rétegeket nehogy átvágjam.
Ezután találomra lukakat ejtettem a malachúsba és minden lukba beledugtam 1-1 fokhagymagerezdet.
Aztán a tálkában összekevert fűszerkeveréket alaposan bedörzsöltem a húsba és a vágásokba (de a bőrébe nem, mert akkor később nem lesz olyan ropogós) és a hűtőbe tettem a malacot 1 éjszakára.
másnak reggel egy nagy tepsibe raktam a pucolt krumplit, a kisebbeket egészben hagytam, a nagyobbakat félbevágtam. Majd kevés olajjal megöntöztem, megszórtam sóval és apróra vágott rozmaringgal és jól összekevertem (a két kezemmel, de akinek ez túl trutyis, az használjon 2 evőkanalat az összeforgatáshoz)
Aztán a krumplikat a tepsi egyik felébe rendeztem, a másik felébe halmoztam a savanyú káposztát. A savanyú káposztát én nem szeretem túl savanyúan, ezért előtte jól kimostam, ezt is meglocsoltam nagyon kevés olajjal és egész fűszerköménnyel , majd ezután tettem a tepsibe, a krumpli mellé.
A malachusit pedig erre a zöldségágyra fektettem 1 dl víz kíséretében, az egészet letakartam alufóliával és betoltam 200 fokos sütőbe másfél órára. Másfél óra múlva megnéztem, villával ellenőriztem a puhaságát, és mivel addigra már nagyon puha volt a hús, levettem róla az alufóliát és kevés sörrel locsolgatva (evőkanalanként locsolom mindig a bőrére), ropogós pirosra sütöttem.

És íme a fenti recept egy negyed malacon elkövetve. Az eredmény: belül a husi szaftos és eszméletlenül omlós, kívül a bőre viszont jó ropogós :-)


2012. október 15.

Izland 3. rész: Kleinur - Csavart fánk

Újabb gasztroblogger játék a láthatáron, és végre valami igazán új! Edi találta ki az Enni határok nélkül elnevezésű fantáziadús kihívást, ahol a játékra jelentkezők különböző országokat adnak meg egymásnak, nem titkolt céllal. A cél pedig nem más, mint a megkapott országból egy igazán autentikus ételt kell kiválasztani és megfőzni!  Hmmm, igazán jó játék, tele kihívásokkal.
Drukkoltam is, hogy valami igazán izgalmasat kapjak és szerencsére nem csalódtam, Trollanyu (aki Norvégiában él és csodásabbnál csodásabb ételeket készít) Izlandot választotta számomra. Nagyon megörültem, mert párommal már évek óta szemezgetünk Izlanddal - és remélem nemsokára már ott is megkóstolhatom az itt megfőzötteket - ráadásul egy igazi kihívás, hiszen az izlandi konyha nem igazán ismert Magyarországon.
Bőszen keresgéltem gugli barátom segítségével, így találtam rá Jo blogjára. Jo igazi, tősgyökeres izlandi, Reykjavikban él és a blogján csupa autentikus izalndi finomság receptjét osztja meg a nagyközönséggel. Napokon át olvasgattam a bejegyzéseit, szépen lassan körvonalazódott előttem az izlandi emberek főzési kultúrája.
Egy biztos: fő táplálékaikat a tenger adja, és máris megértettem, miért nem terjedt el pl országunkban az izlandi főzőtudomány. Olyan különlegességeket esznek, amik nálunk szinte egyáltalán, vagy csak nagyon drágán kaphatóak.
Nemzeti ételeik közé tartozik (amiket úgy érzem, inkább a turisták borzongatására találtak ki:-) a 6 hónapig rothasztott cápahús (hákarl), a pácolt koshere (hrútspungur), a töltött halgyomor (kútmagar), a főzött-pirított juhfej (svi) vagy a slátur, ami a levágott birka fel nem használt részeiből készített egyveleg, amit a birka gyomrába töltenek vissza és megfőznek (gyanítom, ez amolyan disznósajt-féle lehet)
Ezen kívül előszeretettel esznek bálna- és fókahúst, bálnazsírt és hódfajdot, ami a karácsonyi asztal elmaradhatatlan eledele.

Mivel én nem tudtam választani a sok-sok finomság közül csak egyet, így úgy döntöttem, egy teljes ebédet fogok elkészíteni: levessel, főétellel és valami finom édességgel. Ez pedig nem más, mint a Kjötsúpa, Fishkibollur és Kleinur, azaz bárányleves, halgombóc és fánk

Mindhárom ételt úgy választottam, hogy az igazi izlandi specialitás legyen, mégis egy magyar ember számára is elérhető alapanyagokkal.

Desszertként, azaz harmadik fogásként következzen a:

CSAVART FÁNK - Kleinur

A desszertek közt válogatva megállapítottam, hogy desszertalapnak szívesen használják a saját joghurtjukat, a skyrt, amit tejből és joghurtkultúrából állítanak elő. Ezt az alapot aztán ízesítik gyümölccsel, csokoládéval, de még creme brulee-szerű, úgynevezett skyr brulee-t is készítenek belőle.
Szeretik a pudingokat, ezeket is változatosan variálják. Sokféle sütijük van, gondolom igencsak jól jön a hideg időben az édesség, ami kicsit feldobja a téli rosszkedvet.
Én most egy fánkféleséget választottam, a Kleinur-t: 

Hozzávalók:
1 kg liszt
150 g vaj
250 g cukor
3 tojás
4 tk sütőpor
2 teáskanál szódabikarbóna
3 teáskanál őrölt kardamom
néhány csepp vanília kivonattal
250 ml író (író helyett használhatunk joghurt és víz 2/3-1/3 keverékét)



Először összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd a vajat, a tojást, az írót és a vaníliakivonatot. Ezután jól összedolgozzuk a hozzávalókat, könnyű tésztát készítünk, de vigyázzunk, nem szabad sokáig gyúrni, mert akkor a tészta kemény lesz.  A kész tésztát addig nyújtjuk, amíg 2-3 mm vékony nem lesz, és kb 2-3 centi széles csíkokra vágjuk. Ezt követően kb 5 cm hosszú rombuszokra vágjuk a csíkokat, mindegyik kis rombusz közepén egy bevágást ejtünk. A bevágáson áthúzzuk a rombusz egyik végét, mintegy csavarva egyet a tésztán (képen jól látszik a folyamat). Felforrósítjuk az olajat (legjobb a repceolaj vagy kókuszolaj) és kisütjük a kis fánkokat. Az izlandiak egyébként birkafaggyúban sütik a Kleinurt, amitől jellegzetes, faggyús ízt kap. Nekünk most tökéletesen megfelel az olaj is!

Nos, remélem el tudtalak vinni Titeket, kedves Olvasók, Izland titokzatos, furcsa, mégis hihetetlenül megkapó világába és így már kicsit közelebb kerültetek ehhez a jégbe zárt országhoz.

Svona! Jó étvágyat!

2012. október 14.

Izland 2. rész: Fiskibollur - halgombóc

Újabb gasztroblogger játék a láthatáron, és végre valami igazán új! Edi találta ki az Enni határok nélkül elnevezésű fantáziadús kihívást, ahol a játékra jelentkezők különböző országokat adnak meg egymásnak, nem titkolt céllal. A cél pedig nem más, mint a megkapott országból egy igazán autentikus ételt kell kiválasztani és megfőzni!  Hmmm, igazán jó játék, tele kihívásokkal.
Drukkoltam is, hogy valami igazán izgalmasat kapjak és szerencsére nem csalódtam, Trollanyu (aki Norvégiában él és csodásabbnál csodásabb ételeket készít) Izlandot választotta számomra. Nagyon megörültem, mert párommal már évek óta szemezgetünk Izlanddal - és remélem nemsokára már ott is megkóstolhatom az itt megfőzötteket - ráadásul egy igazi kihívás, hiszen az izlandi konyha nem igazán ismert Magyarországon.
Bőszen keresgéltem gugli barátom segítségével, így találtam rá Jo blogjára. Jo igazi, tősgyökeres izlandi, Reykjavikban él és a blogján csupa autentikus izalndi finomság receptjét osztja meg a nagyközönséggel. Napokon át olvasgattam a bejegyzéseit, szépen lassan körvonalazódott előttem az izlandi emberek főzési kultúrája.
Egy biztos: fő táplálékaikat a tenger adja, és máris megértettem, miért nem terjedt el pl országunkban az izlandi főzőtudomány. Olyan különlegességeket esznek, amik nálunk szinte egyáltalán, vagy csak nagyon drágán kaphatóak.
Nemzeti ételeik közé tartozik (amiket úgy érzem, inkább a turisták borzongatására találtak ki:-) a 6 hónapig rothasztott cápahús (hákarl), a pácolt koshere (hrútspungur), a töltött halgyomor (kútmagar), a főzött-pirított juhfej (svi) vagy a slátur, ami a levágott birka fel nem használt részeiből készített egyveleg, amit a birka gyomrába töltenek vissza és megfőznek (gyanítom, ez amolyan disznósajt-féle lehet)
Ezen kívül előszeretettel esznek bálna- és fókahúst, bálnazsírt és hódfajdot, ami a karácsonyi asztal elmaradhatatlan eledele.

Mivel én nem tudtam választani a sok-sok finomság közül csak egyet, így úgy döntöttem, egy teljes ebédet fogok elkészíteni: levessel, főétellel és valami finom édességgel. Ez pedig nem más, mint a Kjötsúpa, a Fiskibollur és a Kleinur, azaz bárányleves, halgombóc és fánk.

Mindhárom ételt úgy választottam, hogy az igazi izlandi specialitás legyen, mégis egy magyar ember számára is elérhető alapanyagokkal.

Másodikként következzen a:

HALGOLYÓ - Fiskibollur

A főételt szintén nagyon nehéz volt kiválasztani, mivel itthon nehezen beszerezhető alapanyagokból készítik. 
A legtöbb főétel mégis halból készül, néha rettenetes tengeri szörnyeket esznek, többségében azonban a számunkra is ismert tőkehal és lazac teszi ki mindennapi étkezéseiket. (a tőkehalnak pl a pofahúsát is felhasználják)  De az étlapon szerepel pisztráng, laposhal, hering, tonhal, lepényhal, fekete tőkehal.
Hogy igazán autentikus maradjon a főétel és megmaradjon a tengeri kötődés, a választásom ezúttal az izlandi halgombócra, azaz a Fiskibollur-ra esett, rózsaszín mártással.

Hozzávalók:
1 nagy szelet fehér hal (közönséges tőkehal, foltos tőkehal vagy fekete tőkehal ) bőr és csont nélkül
1 közepes hagyma
2/3 csésze liszt
1/5 csésze burgonyakeményítő (én kukoricakeményítőt használtam)
1 1/2 teáskanál só
2 tojás
tej, szükség szerint




A halfilét és a hagymát finomra, apróra vágjuk, és dolgozzuk össze egy tálban. Hozzáadjuk a lisztet, a burgonyakeményítőt és a sót, és alaposan összekeverjük. Ezután következik a tojás és annyi tej, amitől könnyen formázhatóvá áll össze a halpépünk. Ezután akár evőkanál, akár a tenyerünk segítségével csinos kis golyókat formázunk, és közepesen forró olajban vagy vajban aranybarnára sütjük. Rózsaszín mártással tálaljuk, azaz vaj,liszt és tej segítségével besamelt készítünk, sózzuk, majd kevés ketchuppal rózsaszínre színezzük ízlés szerint. Igény szerint rizst vagy krumplipürét is kínálhatunk hozzá!


Svona! Jó étvágyat!

Izland 1. rész: Kjötsúpa - bárányleves

Újabb gasztroblogger játék a láthatáron, és végre valami igazán új! Edi találta ki az Enni határok nélkül elnevezésű fantáziadús kihívást, ahol a játékra jelentkezők különböző országokat adnak meg egymásnak, nem titkolt céllal. A cél pedig nem más, mint a megkapott országból egy igazán autentikus ételt kell kiválasztani és megfőzni!  Hmmm, igazán jó játék, tele kihívásokkal.
Drukkoltam is, hogy valami igazán izgalmasat kapjak és szerencsére nem csalódtam, Trollanyu (aki Norvégiában él és csodásabbnál csodásabb ételeket készít) Izlandot választotta számomra. Nagyon megörültem, mert párommal már évek óta szemezgetünk Izlanddal - és remélem nemsokára már ott is megkóstolhatom az itt megfőzötteket - ráadásul egy igazi kihívás, hiszen az izlandi konyha nem igazán ismert Magyarországon.
Bőszen keresgéltem gugli barátom segítségével, így találtam rá Jo blogjára. Jo igazi, tősgyökeres izlandi, Reykjavikban él és a blogján csupa autentikus izalndi finomság receptjét osztja meg a nagyközönséggel. Napokon át olvasgattam a bejegyzéseit, szépen lassan körvonalazódott előttem az izlandi emberek főzési kultúrája.
Egy biztos: fő táplálékaikat a tenger adja, és máris megértettem, miért nem terjedt el pl országunkban az izlandi főzőtudomány. Olyan különlegességeket esznek, amik nálunk szinte egyáltalán, vagy csak nagyon drágán kaphatóak.
Nemzeti ételeik közé tartozik (amiket úgy érzem, inkább a turisták borzongatására találtak ki:-) a 6 hónapig rothasztott cápahús (hákarl), a pácolt koshere (hrútspungur), a töltött halgyomor (kútmagar), a főzött-pirított juhfej (svi) vagy a slátur, ami a levágott birka fel nem használt részeiből készített egyveleg, amit a birka gyomrába töltenek vissza és megfőznek (gyanítom, ez amolyan disznósajt-féle lehet)
Ezen kívül előszeretettel esznek bálna- és fókahúst, bálnazsírt és hódfajdot, ami a karácsonyi asztal elmaradhatatlan eledele.

Mivel én nem tudtam választani a sok-sok finomság közül csak egyet, így úgy döntöttem, egy teljes ebédet fogok elkészíteni: levessel, főétellel és valami finom édességgel. Ez pedig nem más, mint a Kjötsúpa, Fishkibollur és Kleinur, azaz bárányleves, halgombóc és fánk

Mindhárom ételt úgy választottam, hogy az igazi izlandi specialitás legyen, mégis egy magyar ember számára is elérhető alapanyagokkal.

Elsőként jöjjön a:

BÁRÁNYLEVES - Kjötsúpa

Először belevetettem magam az izlandi tradicionális levesek tömkelegébe, találtam itt rengeteg édes levest, úgy, mint kakaólevest, rebarbaralevest, gyümölcslevest, makarónilevest, tojáslevest (igenigen, az utóbbi kettőt is édesen eszik!)
Aztán úgy gondoltam, maradok egy hagyományosabb, magyar gyomor számára ehetőbb levesnél. Ott volt a halleves, a kenyérleves, a krumplileves, a gombaleves és sokféle húsleves. Így esett a választásom a Kjötsúpá-ra, azaz az izlandi báránylevesre. (bár nagyon szemeztem az izlandi mohalevessel is:-))

Hozzávalók:
1 1/2 liter víz
500 gramm bárányhús (csonttal együtt)
fél vöröshagyma szeletekre vágva
100 gramm fehér káposzta
2 közepes sárgarépa vékony csíkokra vágva
50 ml rizs
1/2 svéd karórépa (ezt sajnos nem tudtam beszerezni, pedig állítólag ez adja a jellegzetes ízét)
fél karfiol rózsáira szedve
póréhagyma összevágva
pár szem burgonya ( ha kicsi, akkor egészben hagyva, nagyobb méretnél közepes kockákra vágva)



A vizet forraljuk fel. Mialatt melegszik, mossuk meg hideg víz alatt a bárányhúst, majd tegyük a forró vízbe és főzzük 2-3 percen át.  Szedjük le a keletkezett habot, majd sózzuk és főzzük tovább közepes hőfokon kb 30 percig. Ezután adjuk hozzá a rizst és alacsony hőfokon főzzük további 10 percig. Adjuk hozzá a répát, hagymát, káposztát, karfiolt, póréhagymát és a krumplit és főzzük további 20 percen át. Tálaláskor kevés tejjel is ehetjük izlandi módra, de magában is nagyon finom.

(Én tovább főztem még kb 40 perccel, és egy finom, krémes levest kaptam, mivel a főzés közben a rizs keményítőtartalma besűrítette a levest. Érdemes így is kipróbálni. Ezen kívül a fehér káposzta mellé még kb 20 deka savanyú káposztát is hozzáadtam a leveshez, így kellemes, savanykás ízt kaptam)

Svona! Jó étvágyat!

2012. október 13.

Tükörtojásos melegszendvics a la Geri

Ezt a finomságot két okból is elkészítettem ma reggelire. Az egyik ok, hogy tegnap volt a tojás világnapja (hihi, vicces,ugye?) és valamivel szerettem volna "tisztelegni" eme jeles nap előtt. A másik, hogy múlt heti , Hollandiában töltött hétvégém emlékére szerettem volna nosztalgiázni kicsit és a családnak is megmutatni egy jó kis holland reggelit. Ezt a  finomságot Kriszta barátnőm igen házias, főzni szerető (és nem mellékesen nagyon jól tudó) párja készítette, így Gerikém, utólagos engedelmeddel a te neved fog ott csillogni az én tojásos szendvicsem mögött:-) És köszi a tippet!

Hozzávalók 2 személyre:
4 szelet kenyér
4 szelet sonka
8 szelet sajt
vaj
majonéz
fokhagyma
4 tojás

A
Először is elővettem egy tálcát, ami bírja a sütőt, majd ráfektettem a kenyereket. Mindegyiket bedörzsöltem fokhagymával, megkentem vajjal, majd mindegyikre tettem 1-1 szelet sonkát, amit alaposan bekentem majonézzel. AZ egészet sajtszeletekkel koronáztam és irány a forró sütő, amíg a sajt meg nem olvadt és finoman el nem kezdett pirulni a kenyerek tetején.
Ezalatt egy serpenyőben 1 evőkanál olajat felmelegítettem és 4 tojást belevertem óvatosan, hogy a sárgájuk egészben maradjon, majd addig sütöttem, amígy a fehérje megdermedt, de a sárgája folyós maradt.
TIPP: Amikor még a fehérje kicsit folyós a sárgája körül (amolyan "taknyos"), érdemes lefedni a serpenyőt fedővel, mert a bent rekedt forró gőz alatt ez a nyálkás rész is megszilárdul, a sárgája mégis folyós marad.
Ezután tányérokra szedtem a szendvicseket és mindegyik tetejére 1-1 tükörtojást ültettem.
Apróra vágott metélőhagymával, őrölt paprikával, borssal lehet díszíteni és egyben tovább ízesíteni!
Jó étvágyat hozzá!


2012. október 11.

Gombakrémleves


Most, hogy beköszöntött az ősz, és a 20 fok alatti "hideg", én egyre jobban kívánom a leveseket. Pedig nagyon nem voltam leveses, de vagy a korral jár, vagy a főzési mániámmal, minden esetre szinte minden napra jut valami finom folyékony étel is az asztalra.
Nagy kedvencem a gomba és már sokféle gombalevest ettem, a menzás löttytől az osztrák hütték krémlevesén át, nagymamám erdei gombákból összerakott leveséig, de valamiért mindig a krémleves volt számomra a legfinomabb.
Az én legkedvesebb gombalevesem receptjét most megosztom veletek, remélem sok családnak okozok ezzel kellemes perceket!
Jaaa, és tessék kihasználni, hogy itt a gombaszezon és minél többféle gombából elkészíteni.
Én most az egyszerűség kedvéért csiperkét, azaz champignon gombát használtam.

Hozzávalók:
1 közepes vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
50 gramm vaj
500 gramm csiperke gomba/érdes tinoru/fenyőtinoru
1/2 liter zöldség alaplé
1/2 liter tejszín
só
bors
petrezselyem

A csiperkegombát (6 darabot kivéve, amit később a leveshez fogok megpirítani) megtisztítom a földtől, majd apróra vágom és egy tálba rakom. A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágom, majd a megolvasztott vajon megpárolom a vöröshagymát, később hozzáadom a fokhagymát is. Ezután az összeaprított gombát a hagymára öntöm, alaposan összekeverem, sózom, borsozom és kicsit összepirítom. Majd felöntöm fél liter zöldség alaplével és negyed órán át főzöm. Ezután botmixerrel krémesre pépesítem és felöntöm fél liter tejszínnel. Ha kell, még sózom és megszórom apróra vágott friss petrezselyemmel. Hagyom még egyszer felforrni, majd lezárom alatta a gázt.

A félretett 6 darab gombát vékony szeletekre vágom és tűzforró serpenyőben aranybarnára pirítom.
Tálaláskor a levest a pirított gombával díszítem és ízlés szerint petrezselyemmel is megszórom.

Jó étvágyat hozzá!

Az első bonbonom

Ez a bejegyzés nem a tökéletességről fog szólni, sőt! Életem első, egyedül készített bonbonjáról szól, ami ugyan nagyon finom lett és nem is olyan rossz elsőre, de rengeteg hibát vétettem készítés közben, ezért mindenképpen szeretném veletek megosztani, hogy ha valaki otthoni bonbonkészítésre adja a fejét, akkor ezeket a hibákat ne kövesse el.

Tavasszal jártam a Szamos Marcipán jól légkondicionált Csokoládéiskolájában, ahol fantasztikus bonbonokat készítettünk és azt hittük, ahogy hazaérünk, már profi bonbonkészítők leszünk. Teltek a hetek, jött a nyár, nem volt időm bonbonozni, majd beköszöntött az ősz.
Gondoltam, itt az ideje, belevágok, és a trüffel sikerei után jöhet a bonbon.
Kapóra jött, hogy kint jártam Hollandiában, ahol 1 euroért szuper szilikon bonbonformákhoz jutottam. Bár még a gránitlapom nem jött meg, ez természetesen nem állíthatott meg a bonbonkészítés rögös útján.

Nagyon nagy segítségemre volt Praliné Zsuzsi fantasztikus blogja, ahol részletesen leírja a bonbonkészítés, és a temperálás folyamatát. Innen jött az ötlet, hogy gránitlapon történő temperálás híján megpróbálom a beoltásos módszert!

Először is megcsináltam a tölteléket, hogy legyen ideje dermedni a hűtőben. Felforraltam 1 dl tejszínt és lezártam alatta a gázt. Majd beletördeltem 250 gramm tejcsokoládét, és addig kevergettem, amíg a csoki teljesen el nem olvadt benne. Ezután hozzáadtam 3 evőkanál mézet és ezt is alaposan elkevertem, majd ment az egész a hűtőbe dermedni.

Fogtam 200 gramm 60 %-os étcsokoládét és a háromnegyedét vízgőz felett egy tálban megolvasztottam. (maghőmérőn mérve 50 fokos lett) A maradék egynegyed részt nagyon apróra vágtam és apránként az ovadt csokihoz adtam, kevergettem, amíg el nem olvadt. Mire az összes aprított csoki elolvadt, a csokoládém 30,6 fokos lett, ami tökéletes hőmérséklet a bonbonkészítéshez. A kevergetés pedig elengedhetetlenül szükséges a temperáláshoz, azaz a csoki kristályszerkezetének megváltoztatásához, különben a dermedt csoki nem lesz roppanós és fényes, ráadásul pár nap múlva kifehéredik.
Ezután a szilikon bonbonformákat egy tiszta ecsettel kikentem az olvadt csokival és a hűtőbe tettem dermedni. Kb 10 perc után megnéztem, a csokihüvely tökéletesen megdermedt, de azért láttam hibákat, ezért  a vékonyabb részeket átkentem csokival. Újabb pár perc dermedés, majd a csokihüvelyekbe beletöltöttem egy habzsák segítségével a tölteléket. (ha nincs habzsák, egy iskanállal is óvatosan bele lehet szedni a tölteléket). Ismét hűtőben pihentetés, majd 10 perc múlva (amikor a töltelék ismét keményebb lett, a maradék étcsokit egy hajszárító segítségével felmelegítettem (azaz a tál oldalát melegítettem, de csak annyira, hogy az addig rádermedt étcsoki felolvadjon) majd jól összekevertem és a töltelékekre csorgattam, késsel az alját elegyengettem - azaz talpakat készítettem.
Ismét hűtő, fél óra múlva pedig szépen kifordítottam a bonbonokat a szilikonformákból.
Sajnos sokat hibáztam, ezért a fele bonbon eltört, de még így is nagyon finom, roppanós csokit kaptam, amit szépen összekanalaztam egy kis tálkába és a család nagy boldogan mind megette!




És a hibák és korrigálásuk a következő alkalommal:

1. a bonbonformát bátrabban kellett volna kikennem, azaz vastagabb csokiréteget lehetett volna ráfestenem. Legközelebb dupla réteget fogok belekenni, mivel a legtöbb bonbon akkor repedt szét, amikor megpróbáltam kinyomni a formából.
2. a töltelék folyósabb lett a kelleténél, ami ugyan nagyon finom, de első próbálkozásra elég macerás.
3. a töltelék sok bonbonhüvelyben több lett, mint kellett volna, így, amikor a talpat készítettem, a talp étcsokija nem a hüvely étcsokijával érintkezett, hanem a folyós töltelékkel. Így a bonbon nem záródott teljesen, lyuk lett az alján, amin - kifordítva a formából - a töltelék szép lassan csordogált kifele. Legközelebb elég a kevesebb töltelék, vagy masszívabb, kemény tölteléket kell használni.

Összességében szép, fényes és roppanós bonbonjaim lettek,isteni belsővel, de van még mit javulni!

Próbálgassátok, gyakoroljátok, megéri!


2012. október 10.

Szarvasgombás rizottó

Hétvégén barátnő-látogatóban jártam Hollandiában. És persze muszáj ilyenkor elmenni egy helyi nagy bevásárlóközpontba, ahol mindenféle különlegességhez juthat az ember. Így sikerült szert tennem egy kis üvegben 2 csodás kis szarvasgombára.
Azonnal meg is volt az ötlet, mi mással is párosíthatnám ezt a fantasztikus fűszert, mint rizottóval. (Na, jó, a héten még tervezek szarvasgombás pisztrángot is, és persze lenne még pár ötletem, de az első mindenképpen a rizottó volt)
Így nem sokat gondolkodtam, nem is akartam mással párosítani, ne legyen semmi más a tányéromon, csak a krémes, mennyei rizottó bianco és a szarvasgomba.

Hozzávalók 4 személyre:
300 gramm Arborio (vagy bármilyen más rizotto) rizs
1 liter húsleves alaplé (kockából is lehet csinálni, ha sietünk)
2 evőkanál olívaolaj
30 gramm vaj
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehérbor
70 gramm vaj a pihentetéshez
10 dkg reszelt parmezán sajt a pihentetéshez
egy diónyi nagyságú szarvasgomba kb fele lereszelve, a rizottó bianco tetejére szórva.

A vöröshagymát, fokhagymát apróra vágom és 30 gramm vajon, valamint 2 evőkanál olívaolajon, lassú tűzön kb negyed óra alatt puhára párolom (de semmiképpen nem pirítom).
Ehhez az úgynevezett "sofritto"-hoz adom rizst,  amit nagy lángon szépen megkapatok, amíg a rizsszemek elkezdenek átlátszóak lenni. (ez kb 2 perc)
Majd közepesre veszem a lángot, hozzáöntöm a fehérbort és hagyom, hogy a rizs magába szívja.
Ezután az előre elkészített, de a rizottókészítés alatt folyamatosan forrón tartott alaplevet merőkanalanként adagolom a rizshez, mindig megvárva, hogy magába szívja az értékes levet. Közben finoman, lágyan kevergetem, masszírozom a rizsszemeket, hogy minél krémesebbé váljon a rizottó.
Kb 20-25 perc alatt "al dente" lesz a rizottó, ekkor elzárom alatta a gázt és hozzáadom a hideg(!!!) 70 gramm vajat és a  parmezánt. Fedővel lefedve 3-4 percig hagyom olvadni, majd alaposan összekeverem.
Tálaláskor a lereszelt szarvasgombával bátran megszórom. Az íze felejthetetlen:-)

Jó étvágyat hozzá!

2012. október 4.

Bolognai spagetti

Olasz kaja imádó vagyok, legyen az egyszerű vagy bonyolult, nekem mindegy. A bolognait azért szeretem, mert jó előre el lehet készíteni a szószt (akár üvegekbe tölthetem és hónapokig elvan a kamra mélyén, vagy csak leszaladok a zöldségeshez,megveszem a hozzávalókat és 1 óra múlva már kész a paradicsomszósz.
Persze, akinek nincs ideje egyikre sem, az vegyen bolti bolognai szószt nyugodtan, mert az is finom (én pl a Dolmiot szoktam használni, ha sürgős), de egyszer, egy ráérős szombaton próbáljátok ki házi szósszal is: zongorázni lehet a különbséget!
A receptet, még lánykoromban (ahhh, 35 évesen ez milyen hülyén hangzik, pedig tényleg még lánykoromat éltem 18 évesen) kaptam. Történt, hogy összeismerkedtem egy olasz amorózóval, aki éppen Budapestet járta turistaként.
Több sem kellett nekem, hipp-hopp első látásra amore (nemm mellékesen az akkor már 4 éve tanult olasz nyelvet is gyakorlhattam). A kapcsolatunk szerencsére nem szakadt meg Massimo elutazásával, sőt, egyszer még vissza is jött hozzám látogatóba, be is mutattam a szüleimnek, akik ki tudja, miért nem lelkesedtek az akkor 30 éves külföldi hódolómtól:-)
A lényeg, hogy folyamatosan leveleztünk kb 2 évig, és a drága "mamma" küldött nekem egy receptet, a családi bolognai szószuk "titkos" hozzávalóival.

Hozzávalók:
a szószhoz:
2 nagy vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1/2 zeller
2 sárgarépa
1 kg hámozott, kockázott paradicsom
2 babérlevél
4 szelet baconszalonna
1 kg darált hús
2 dl vörösbor
só
bors
bazsalikomlevél
olívaolaj
500 gramm spagetti
parmezán sajt

Először leírom a szószt, amit akár előre is el lehet készíteni, befőttesüvegbe tenni és a tetejére annyi olajat öntve, ami ellepi, kamrában tárolni akár hónapokon át.

A vöröshagymát, a fokhagymát, a zellert és a répát apróra vágom, majd kevés olivaolajon először megpárolom a hagymát (kis lángon!), majd mehet hozzá a fokhagyma, vigyázva, hogy ne égjen oda, mert attól az étel megkeseredik.
Végül hozzáadom a zellert és a répát is és kb 5 percen át pirítom együtt a zöldségeket, majd hozzáöntöm a hámozott,kockázott paradicsomot is( ez lehet konzerv, de el is bíbelődhetünk a zöldségesnél vett paradicsommal, azaz forrásban lévő vízbe mártjuk, majd hideg víz alatt gyorsan lekapjuk a héját).
Sózom, borsozom, hozzáteszem a 2 babérlevelet (ami szelidíti, édesíti kicsit a paradicsom markáns savasságát), ízlés szerint pár bazsalikomlevelet tépek bele és kb 1 órán át főzöm.
Ezután tetszés szerint vagy azonnal felhasználom, vagy üvegekbe zárom sorsuk beteljesedéséig.

Amikor pedig bolognai spagettit készítek, 4 szelet baconszalonnát vékony csíkokra vágok és kevés olívaolajon, egy serpenyőben megpirítom, majd hozzáadom a darált húst, ezt is megpirítom (kb negyed óra) és az egész húsos finomságra öntök egy kis vörösbort - egészen pontosan 2 decit, majd hagyom, hogy az alkohol elillanjon és maradjon a mennyei íz. Eztán jöhet végre a bolognai szósz, amivel kb fél órán át főzöm össze a húsokat.
Közben megfőzöm a spagettit az utasítás szerint - al dente, of course:-) - és amikor kész a szósz, beleszedem a spagettit a szószba, összeforgatom és már tálalom is.

TIPP: azért érdemes a tésztát egyrészt al dentére, azaz fogkeményre főzni és a szószhoz adni, mert ilyenkor a tészta még puhulni fog, de nem a sós vízben, hanem az isteni paradicsomos-zöldséges szószban, amit jól be is szív magába és mire fogyasztjuk, az egész fogás egy mennyei, egyízű csoda lesz! (én most a fénykép kedvéért nem kevertem össze, de tessék bátornak lenni és így előre bekeverve is kipróbálni!)

Reszelt parmezánt szórok a tetejére (de elárulom a hatalmas bűnömet: én magam, az olaszkaja-imádatom ellenére rengeteg trappista sajttal imádom a legjobban;-)

Jó étvágyat hozzá!

2012. október 3.

Vaníliapudingos körtetorta


Kisebbik fiamnak közeledett a  második születésnapja. Azt tudtam, hogy őt nem nagyon lehet elvarázsolni holmi formatortákkal, neki az "nemtell". A gyümölcsért viszont majd'megőrül. Így nagyon megörültem, amikor Hajni és Zoli Sarokkonyhájában megláttam egy gyönyörűséges sütit, a Pudingos körtetortát. A látvány azonnal megfogott és elolvasva a receptet, tudtam, hogy ez kell bizony az én kis rosszcsontomnak. Csupa körte, savanykás íz és a tetején egy kis hab.
Tökéletes szülinapi torta lesz belőle! És az is lett! Köszönöm Hajni és Zoli, ez a torta ezennel felkerült a családi nagy kedvencek közé!

Hozzávalók:
a tésztához:
20 dkg liszt
3 evőkanál cukor
1 teáskanál vaníliakivonat
80 gramm vaj kockára vágva
1 tojás

A töltelékhez:
5 nagy körte
fél liter víz
5 dkg cukor
1 citrom leve
1 zacskó vaníliás pudingpor

A tetejére:
3 tojás sárgájára és fehérjére választva
2 dl tejföl


Először is elkészítettem a tésztát, azaz a lisztet,  a cukrot, a vaníliakivonatot, a vajat és a tojást alaposan összegyúrtam, majd fél órára a hűtőbe tettem pihenni.
A tészta pihentetése alatt fél liter vizet felforraltam a citrom levével és 5 dkg cukorral, majd a meghámozott és cekkekre vágott körtéket beletettem és 3 percig főztem a citromos lében.
Ezután a körtéket kiszedtem egy külön tálra, a levét persze megtartottam (a főzőlét és a lecsöpögtetettet is), hiszen később ebben fogom a pudingport finom savanykás-vaníliás szósszá főzni.

A tésztát kevés liszttel beszórt felületen kör alakúra nyújtottam úgy, hogy bőven beleférjen egy 26 cm-es kapcsos sütőformába, majd szépen beleterítettem és ráhagytam kb 3 centis peremet is, amit alaposan a sütőforma szélére nyomkodtam.

A pudingport kevés vízben csomómentesre kevertem, majd a körte citromos főzőlevében sűrűre főztem, akárcsak egy pudingot készítenék. Ezt a szószt a körtékre öntöttem, eligazítottam, elsimítottam, majd 190 fokra előmelegített sütőben 15 percet sütöttem. Mialatt a süti a sütőben sült, én a 3 tojás fehérjét a maradék 10 deka cukorral kemény habbá vertem, majd hozzáadtam és óvatosan belekevertem a tejfölt és a tojások sárgáját is. A torta tetejére halmoztam és újabb 20 percre visszatoltam a sütőbe.
Aranybarnán vettem ki, hagytam lehűlni, majd felszeleteltem és porcukorral tálaltam!

Vaníliás fügelekvár

Újabb fügés finomságot készítettem, bár ez igen egyszerű volt. Nem cifráztam, gondoltam, jó lesz a hagyományos is, de a végén mégiscsak tettem bele egy kis vaníliát, ez nagyon kellemes ízt ad neki, mégsem veszi el a fügés jellegét.

Hozzávalók:
2 kg füge
50 dkg cukor
1 teáskanál vaníliakivonat

A fügéket nagyon alaposan megmostam, a szárukat levágtam és 8 részre összekockáztam, majd egy lábasban feltettem a cukorral főzni. Jó két órán át főztem, amíg a héja teljesen meg nem puhult, aztán botmixerrel összeturmixoltam és jött a dermedéspróba: kistányérra kiskanállal cseppentettem egy keveset a lekvárból, ami pillanatok alatt meg is dermedt. Ebből tudtam, hogy kész a leki. Hozzáadtam a vaníliakivonatot, jól összekevertem és csírátlanított üvegekbe töltöttem. Ezután mehetett a dunsztba, a pihe-puha pokróc alá:-)
Próbáljátok ki, palacsintába, sütibe isteni! De magában is remek nassolnivaló!

2012. október 1.

Szeptember, az első őszi hónap

Sziasztok drága Olvasók!

Megint eltelt 1 hónap, már nem is akadok fent, hogy mennyire gyorsan. A szeptembert nagyon szeretem, hiszen már nincs az a nagy nyári meleg, sehol nincs tömeg, viszont érnek az őszi finomságok és rengeteg mindent lehet elraktározni télire. Ilyenkor még gyönyörűen süt a nap, érezzük az utónyári meleget, mégis a levelek elkezdenek egyre sokszínűbbé válni, a gesztenyéket ezerrel gyűjtik a gyerekek és a szőlő kilószámra terem mindenhol.
Igen, tudom, az ősz amolyan nyártemető évszak, én mégis mindig a szép oldalát próbálom látni.
Szüret, almáspite, a vázában színes levélcsokor, lefekvés előtt gyertyafényes borozás.

Ez a hónapi is termékeny volt, már ami a bejegyzéseket illeti. Ráadásul ti nagyon, de nagyon szorgalmasan olvastátok, átléptük a 11ezer oldalmegjelenítést is, ezer hála érte Nektek!

Ötödik helyen az előző havi második helyezett, azaz a Fish Mac szendvics végzett. Úgy tűnik, sokatokat izgat az egészségtelen Mekis étel kiváltása házias, jóval laktatóbb és tápanyag-gazdag finomsággal. Helyes, helyes, a jövőben igyekszem még pár gyorsétel házi megfelelőjét is elkészíteni!
 

Negyedik helyen a kacsatepertő áll, amire igen büszke vagyok, hiszen finom, ízes és ropogós lett, így érdemes néha belefeccölni egy kis energiát, hogy élvezetes, saját készítésű tepertő kerülhessen az asztalra!
 

Harmadikként az olajos halat néztétek a legtöbben. Ez az étel bizony nagy kedvencem, tele van kálciummal, a gyerekek is megehetik végre a szálkás keszeget, ráadásul mennyei reggeli egy fázós szombaton.


A második szeptember hónapban a z eddigi egyik legfinomabb befőzésem, a Ficoco lett. Ez az a lekvár, amiből csak 6 üveggel készítettem, mondván, nem is lesz olyan kapós, mégis már csak 2 üveg van a kamrámban. Így szombaton muszáj volt beszereznem újabb 2 kilót, ami szintén üvegben végezte:-)

És tádáááám, az első helyezett a sült marha oldalas, amiről még mindig nincs rendes képem (ez az átka a finom ételnek, nagyon hamar elfogy, mielőtt a fényképezőt előkaphatnám. Most hétvégén egy hatalmas tepsiben tarja, malacoldalas és csirkecomb mellett ebből a finomságból is jutott a tányérra, így most a sült oldalast sokadmagával tudtam csak lefényképezni, ráadásul meglapul a gaz eledel sok-sok krumpli árnyékában:-)

Köszönöm nektek a sok olvasást, a megjegyzéseket, a facebookos kommenteket, és igyekszem jobbnál jobb receptekkel, finomabbnál finomabb hétköznapi és különleges ételekkel meghálálni!

Tésztakosárkában összesült érlelt kacsamell és lila füge

Az Aldiban még mindig sok a füge, így gondoltam, muszáj vennem még 1-2 kilót, mert a fügelekvár igencsak fogyóban, pedig a minap készítettem 6 üveggel.
Szerencsém volt, leakciózták megint (mert kicsit kezdtek megérni:-))) Így beszereztem újabb 2 kilót.
De, hogy ne csak lekvárként végezzék, a szebbeket kiválogattam és sonkás finomságot készítettem belőlük. Az édes-sós ellentét itt is megvan, istenien illik egymáshoz az 5 napig sóban érlelt kacsamell a mézédes fügével. Kecskesajt most nem volt, de legközelebb még az is kerül a kosárkákba!

Hozzávalók:
1 zacskó előre kinyújtott leveles tészta
6 szép füge
18 szelet érlelt kacsamell
1 tojás
reszelt parmezán

A leveles tésztát 6 egyenlő kockára vágtam, mindegyik közepébe tettem 2-2 szelet kacsamellet, majd erre ültettem 1-1 fügét, amiket középen bevágtam, hogy jobban sülhessen.
Majd a leveles tészták széleit összenyomkodtam, amolyan kis batyut csináltam belőlük, sütőpapírral bélelt tálcára tettem, lekentem a felvert tojással és ment is sütőbe. 200 fokon kb negyed órát pirult. Tálaláskor megszórtam reszelt parmezánnal és a tetejére tettem egy kacsamellet.

Jó étvágyat gourmand-ok:-)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...