2014. július 21.

Túrógombóc

Mostanában akármerre néztem, mindenhol a túrógombócba futottam. Blogokon, kifőzdében, úgyhogy el is határoztam, megcsinálom én is. Előtte finom bablevest készítettem, aztán jött a gombóc. A gyerekek odáig voltak, na meg vissza, én meg elégedetten dőltem hátra, mert így egy kalap alatt megettek egy csomó gyümölcsöt is. (amit természetesen a fotózás után sikerült csak rátennem :(

Hozzávalók: (kb 20 gombóchoz)
50 dkg túró
3 tojás sárgája
3 tojás fehérje habbá verve
csipet só
120 gramm búzadara
forgatáshoz:
zsemlemorzsa
olaj
öntethez:
tejföl
porcukor
pár csepp citromlé

A túrót villával összetörtem, hozzáadtam a sót a tojások sárgáját és a búzadarát és alaposan összegyúrtam. Majd jó 1 órán át hagytam pihenni, amíg a búzadara meg nem duzzadt. Eközben a fehérjéket kemény habbá vertem, majd óvatosan összeforgattam a túrós-búzadarás keverékkel. Vizes kézzel csinos kis gombócokat formáztam belőle és lobogó vízben kb 10 perc alatt puhára főztem.
Kevés olajon egy külön serpenyőben aranybarnára pirítottam a zsemlemorzsát és ebben forgattam meg a már kész gombócokat.
Tálaláskor a porcukorral kikevert tejföllel locsoltam meg. Mivel rengeteg friss gyümölcs van a piacon, érdemes jó sok savanykás gyümölccsel tálalni!

2 megjegyzés:

  1. Egyszerűnek tűnő, de sok figyelmet és ügyességet igénylő édesség!

    VálaszTörlés
  2. Átugorhatok vacsira? Ígérem megeszem az össze feltálalt gyümölcsöt hozzá, sőt, még többet is... :-))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...