2013. október 28.

Szegfűgombás rizottó

Minap a piacon jártam és ismét ott volt a kedvenc gombaárusom. Szinte az egész asztalát szegfűgomba borította. Nem totojáztam, vettem 20 dekát és csodás rizottót készítettem belőle.
Ha tehetitek, próbáljátok ki, ez a gomba kifejezetten rizottóhoz termett, ha szabad ilyet mondanom. Csak arra kell vigyázni, hogy a gomba minden kieresztett levét elfője , kicsit még meg is pirulhat.
Nos, használjátok ki az őszt és az őszi erdő eme kincsét és készítsétek el Ti is!

Hozzávalók 4 személyre
4 nagy marék rizottó rizs (kb 300 gramm)
1 liter zöldség alaplé (ha kevés lenne a főzés végére, lehet még kevés vízzel pótolni)
20 dkg szegfűgomba
30 gramm vaj a sofrittohoz
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehérbor


bors
70 gramm vaj a pihentetéshez
15 dkg reszelt parmezán sajt a pihentetéshez

A vöröshagymát, fokhagymát apróra vágtam, és 30 gramm vajon, valamint 2 evőkanál olívaolajon serpenyőben, lassú tűzön kb 10 perc alatt puhára pároltam (de semmiképpen nem pirítottam). 
Hozzáadtam a megtisztított szegfűgombát, amit addig pároltam/pirítottam, amíg az összes levét el nem főtte. Majd következett a rizs,  amit nagy lángon szépen megkapattam, amíg a rizsszemek elkezdtek átlátszóak lenni. (ez kb 2 perc)
Ezután közepesre vettem a lángot, hozzáöntöttem a fehérbort és hagytam, hogy a rizs magába szívja.
Az előre elkészített, de a rizottókészítés alatt folyamatosan forrón tartott zöldség alaplevet merőkanalanként adagoltam a rizshez, mindig megvárva, hogy magába szívja az értékes levet. Közben finoman, lágyan kevergettem, masszíroztam a rizsszemeket, hogy minél krémesebbé váljon a rizottó.
Összesen kb 25 perc alatt "al dente" lett (azaz a rizs kicsit roppanós maradt),  majd elzártam alatta a gázt és hozzáadtam a 70 gramm vajat és a parmezánt. Fedővel lefedve 3-4 percig hagytam olvadni.
Tálalás előtt még alaposan átkevertem. 

4 megjegyzés:

  1. Rizottókirálynő újabb remeke! Szinte érzem a csodás illatát :)

    VálaszTörlés
  2. Én is érzem!!!!! Most csak szárított tinórím van itthon, holnap szerintem érezni és élvezni fogom a rizottót az asztalomon :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujjj, mindenképpen kérek beszámolót, hogy hogyan sikerült :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...