2013. október 7.

Paradicsomos-sprotnis rizottó

Huhhhh, nagyon régen nem hoztam már halas receptet, pedig a konyhámban minden héten legalább háromszor eszünk valamilyen tengeri herkentyűt, de valahogy nem volt időm/ihletem megírni (és persze sokszor van hasonló étel, mint ami már fent van a blogon). Nos, ma nekiveselkedek az elmaradásaim leküzdésének és mi mással is kezdhetném, mint egy rizottóval. Ráadásul az egyik kedvenc mártásomat kevertem hozzá, ami már tészta feltétjeként nem egyszer került az asztalomra.
Nos, jó hírem van: rizottóval is frenetikus, úgyhogy, ha még nem fertőztelek meg titeket a rizottó-mániámmal, akkor most eljött az idő kedves Hölgyeim és Uraim, kalandra fel és készítsétek el ezt a krémes finomságot!

Hozzávalók 4 személyre
4 nagy marék rizottó rizs (kb 300 gramm)
1 liter zöldség alaplé (ha kevés lenne a főzés végére, lehet még kevés vízzel pótolni)
30 gramm vaj a sofrittohoz
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehérbor
1 konzerv füstölt sprotni
1 üveg paradicsomszósz (én Dolmiot használtam)

bors
70 gramm vaj a pihentetéshez
5 dkg reszelt parmezán sajt a pihentetéshez

A vöröshagymát, fokhagymát apróra vágtam, és 30 gramm vajon, valamint 2 evőkanál olívaolajon serpenyőben, lassú tűzön kb 10 perc alatt puhára pároltam (de semmiképpen nem pirítottam). 
Hozzáadtam a füstölt sprotnit, amit kb 5 percig kevergettem, hogy kisebb darabokra essen és kicsit átsüljön a hagymákkal. Majd következett a rizs,  amit nagy lángon szépen megkapattam, amíg a rizsszemek elkezdtek átlátszóak lenni. (ez kb 2 perc)
Ezután közepesre vettem a lángot, hozzáöntöttem a fehérbort és hagytam, hogy a rizs magába szívja.
Az előre elkészített, de a rizottókészítés alatt folyamatosan forrón tartott zöldség alaplevet merőkanalanként adagoltam a rizshez, mindig megvárva, hogy magába szívja az értékes levet. Közben finoman, lágyan kevergettem, masszíroztam a rizsszemeket, hogy minél krémesebbé váljon a rizottó.
15 perc elteltével hozzáadtam a paradicsomszószt, jól átkevertem, és további 10 percig hagytam finoman gyöngyözni.
Összesen kb 25 perc alatt "al dente" lett (azaz a rizs kicsit roppanós maradt),  majd elzártam alatta a gázt és hozzáadtam a 70 gramm vajat és a kevés parmezánt. Fedővel lefedve 3-4 percig hagytam olvadni.
Tálalás előtt még alaposan átkevertem. Hihetetlenül krémes, mégis paradicsomos rizottó került az asztalra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...