Budai Gourmet Fesztivál 2013

Ismét kimentünk és ismét jól tettük. Tavaly voltunk először a Budai Gourmet fesztiválon, ami idén  már a 9. ilyen jellegű ínyenc eszem-iszom, dínom-dánom.
Már tavaly is megfogott a hangulata, az ételekről pedig ne is beszéljünk, így teljesen természetes volt, hogy most is ott a helyünk. Azt hiszem, hagyomány lesz nálunk, mert már a jövő évit tervezgetjük.

Pedig idén kijutott a "jóból". Kezdődött az egész Fesztivál azzal, hogy egész hétvégére rossz időt jósoltak. Végül eldöntöttük, szombat lesz a mi napunk. A gyerekek persze nem akartam délben aludni (pedig a kisebbik még iszonyú nyűgös, ha kimarad egy alvás),így tehát 1 órakor felkerekedtünk, "Lesz, ami lesz" jeligével.
Hamar odaértünk, de parkolóhelyet nagyon nehezen találtunk. Végre 2 órakor sikerült leparkolnunk, ekkor tudatosult bennem, hogy otthon hagytam a fényképezőgépet. A férjem viccelődött, a gyerekek nevetgéltek bosszús anyán, én meg odamondtam az Uramnak"Tudod te, hogy ez milyen egy gasztrobloggernek?" Mire ő: "Igen, mintha én benzin nélkül mennék ki a Hungaroringre motorozni." De ő persze sosem tenne ilyen marhaságot! Bezzeg én! :-) Minden esetre férjuram nagy elégedettséggel nyugtázta, hogy így legalább nem kell fél órán át várnia arra, hogy az elé letett finomságokat kóstolgassa. Hahaha, nagyon vicces, a végén, kínomban már én is nevettem rajta.

Sajtkóstoló a SzegaFoodsnál

Aztán úgy döntöttem, nem hagyom elrontani a kedvem, elővettem az otthon gondosan összeírt, tematikus listát és elindultunk a bejárathoz.
A listámon 12 féle étel szerepelt, és az elején még ment is a betartás. Aztán jött a vihar és minden felborult (néhol szó szerint!) :-)

Először szépen körbesétáltam, ráérősen, hiszen férjem a gyerekekkel elvonult kacsákat etetni és játszóterezni. Megbeszéltük, hogy mindig rácsörgök, ha van nálam valami kóstolnivaló, ők meg odajönnek egy megbeszélt helyre és lelkesen kóstolnak.

Elsőnek a Spazio standját látogattam meg, több okból kifolyólag: először is a Vörös Homár Halkereskedésbe eljutni nagy vágyam, ráadásul ezen a hétvégén egyik kedvenc gasztroblogger-társam, Gabojsza is ott serénykedett. De még hogy. Akármikor néztem a standjuk felé, mindig állt a sor, végül én is beálltam. Nem győzték felvenni a rendelést és frissen sütni a fésűkagylót, a garnélanyársat és a lazacsteaket. Én fésűkagylót kértem, amit jól meg is kaptam: tökéletes tálalással és tökéletes ízzel. Nagyon finom, puha maradt a kagyló, szerencsére nem sütötték túl, hogy aztán ehetetlenül rágós legyen. Hozzá pedig házi remoulade mártást adtak. Egyszerűen felséges kezdés, féltem is, nehogy elrontsa valami a folytatást.

A Spazio fantasztikus fésűkagylója

Következett a Villa Medici vargányalevese, azaz vargánya cappuccino libamájjal és kucsmagombával.
Na, ez aztán vitte a következő pálmát, az egyik legfinomabb vargányaleves, amit valaha ettem. És az alján megbújó libamáj.... Párom szerint ebből még vagy 10 adagot meg kéne enni, olyan jó!

Vargánya cappuccino

A harmadik állomás a Tigris Étterem Keserűcsokoládés libamáj patéja lett volna szilvalekvárral, de az orrom előtt lecsukták a redőnyt. Szó szerint. Nem nagyon értettem, de nem sokáig búslakodtam és gondoltam, ezt a finomságot még később is megkóstolhatom. Így a közelben lévő Anyukám mondta felé vettem az irányt. Itt tudtam, hogy nem fogok csalódni, már kétszer is jártunk náluk Encsen, mindig olyan ételeket ettünk, amitől elállt a szavunk és még napokon át emlegettük.

Anyukám mondta: borjúbríz

Nos, elárulom, ez most sem volt másképp. A fesztivál számomra nyertes étele a borjúbríz lett, ami nem más, mint borjúmirigy. Állagra olyan, mint a velő és mivel nekem az nagy kedvencem, tudtam, hogy ez is finom lesz! Így kértem egy borjúbrízt és egy zempléni bárányt is házi hummusszal (csicseriborsó püré) és zaatar fűszerrel megbolondítva.
Hívtam is a családot: gyertek gyorsan, itt az Anyukám mondta kóstolója.

Anyukám mondta: zempléni bárány

Lassan, apránként élveztük ki minden falatják, kivételesen a gyerekek sem nyúlkáltak a tányérba és nem is rohangáltak körbe körbe, csak ettek és élvezkedtek. Minden egyes falatnál. A bárány mellé házi, kemencében sült focaccia darabot kaptunk: nem is tudom leírni, milyen finom volt. (mikor lesz már szeptember, hogy újra menjünk hozzátok Encsre, fiúk?)

Ezután nagyon meg kellett gondolni, hogy mit eszünk. A Baltazár csípős tuna-burgere mellett döntöttem és amíg sorban álltam érte, végre kinyitott újra a Tigris is. Így magamhoz vettem a fent említett étcsokoládés libamájat is, ezekkel a kincsekkel értem vissza a családhoz.
A tonhalas burgernek nagyon jól állt a pikáns szósz, egy baja volt csak: kevés volt. Mármint maga a burger.

A Baltazár pikáns tuna burgere

Az étcsokoládés libamáj a lekvárral és a mellé adott kis kalácsdarabokkal maga volt az ízharmónia, nekem nagyon bejött. A gyerekek kicsit fintorogtak, hogy nem édes, de megették. Az uramnak viszont szintén bejövős volt, bár nem hiszem, hogy mostantól étcsokiba forgatott libamáj lesz hétvégénként az ebéd :-) Ez bizony tényleg különleges, pont egy ilyen fesztiválra való ínyencség.

Étcsokoládés libamáj paté a Tigristől

Közben elkezdett csendesen cseperegni az eső. Messziről már hatalmas, fekete felhők gyülekeztek, úgyhogy urammal megbeszéltük, ha jön a felhőszakadás, akkor ők bebújnak a játszótéri várba, én meg majd egyszer előkerülök valamelyik standtól.

A KNRDY American Steakhouse wagyu burgerét még simán meg tudtuk kóstolni, bár őszintén szólva nekem kicsit illúzióromboló volt, ahogy az előrecsomagolt (made in Italy feliratú) zacskókból húzzák ki a minihambi-zsemlét és a kis burgerek is műanyag, hatosával lelaminált dobozokból kerültek elő. Persze nyilván az étteremben előre dolgoztak, mégis, kicsit olyan gyorséttermes lett a feeling. Viszont az íze, az nagyon-nagyon finom volt. Szaftos, omlós, mégis volt tartása. Nem volt agyonfűszerezve, hogy érvényesüljön a wagyu marha íze. Igazából először a hamburgerzsemlét és a pradicsomot ettük meg, végül élvezettel kóstolgattuk a wagyu-húspogácsát. (már ha lehet rá ilyen pórias kifejezést használni)

Wagyu burger a KNRDY-nál

Szívem csücske, a Rosinante Étterem felé már igazán esett, de nem keseredtem el. Anikóval pár mondatot váltva, már kértem is gyorsan Zsolti újabb zseniális kreációját, a sült paprikába göngyölt bélszín gulyást, ami ismét nem okozott csalódást. Férjuram kérte, hogy kérjek megint receptet (akárcsak a tavalyi bodzakrém levesnél), mert ebből neki még kell!

A Rosinante újragondolt gulyása teljesen elvarázsolt

Következő állomás a La Mareda volt, ahol rétegzett cikóriát adtak tonkababbal és amarénával, csinos kis üvegpohárban. Gyorsan letakartam egy szalvétával és robogtam a Bábel felé.

Rétegzett cikória a La Mereda kínálatából

A Babelhez érve már szakadt, de nagyon . Itt a sokak által kihagyhatatlannak titulált Rigó Jancsit tettem próbára, mintegy befejezvén a mai napot, mert szakadó esőben nincs már gourmet-zás, pláne nem 2 kisgyerekkel (bár ők hihetetlenül élvezték a várban bujkálást :-)

A fesztivál legtutibb édessége: Rigó Jancsi

A két édességgel lélekszakadva szaladtam a közeli halastavon álló egyetlen fedett részre, ahol 2 csibészem és férjuram etették lelkesen a koi pontyokat.
Először a cikóriát kóstoltuk, nagyon finom volt, főleg a tetején lévő amarénával és mentalevéllel együtt kanalazva.
Aztán villámcsapásként ért a Rigó Jancsi. Először meglepődtem, mert semmi köze nem volt a gyerekkorom óta imádott puha, habos édességhez, viszont annyira, de annyira brutálisan finom volt, hogy nem bírtam abbahagyni. Nagyon csokis és ropogós és a tetején a sómousse (arra a gyerekeim is rámentek, nem kicsit) Tudtam, ebből nekem kell még egy szelet, különben meghalok. Igen, pontosan ezt éreztem, annyira addiktív volt ez a finomság. Azonnal beleszerettem! Úgyhogy kedves babel-esek, ha most olvassátok a soraimat: ugye lesz a most nyíló éttermetekben Rigó Jancsi? :-)

Balra fordulva megláttam a Paris-Budapest éttermet és beugrott: hiszen elfelejtettem a quinoa risotto-t. Gyorsan odaszaladtam (mivel szakadt az eső) és kértem egy kóstolót. Akkora szerencsém volt, hogy teljes receptet is kaptam mellé, pontos utasításokkal (vasárnap el is készítem itthon, köszönet érte kedves Paris-Budapest étterem).

A Paris-Budapest Étterem quinoa risotto-ja

Igazából ezt az ételt azért szerettem volna megkóstolni, mert egyrészt rizottó-rajongó vagyok, másrészt van itthon pár hónapja egy zacskó quinoa (és van pár receptem is hozzá), de még nem mertem kipróbálni. Nos, nagyon jól tettem hogy megkóstoltam, mert egy isteni, paprikás harcsával kísért, rizottó-szerű finomságot ehettem, ami engem bizony megfogott.

Viszont a végére kellett még az édesség, és ugyebár ott volt az a nagy szerelem Jánossal Rigóéktól, így újra a Babelnél kötöttem ki, ahol a szakadó eső ellenére is hatalmas sor alakult ki. Így bőrig ázva, de nagyon boldogan majszolgattam a családdal együtt az én kedvencemet.
Mire végeztünk, az eső is elállt, kicsit még kóvályogtunk, de aztán én már nagyon fáztam, így negyed 7-kor elindultunk hazafelé.
Este, forró fürdőt véve újra éreztem ezt a rengeteg finomságot, amik ismét segítettek kicsit finomítani az ízlésünkön.
Azt hiszem, évente egyszer ennyi belefér.Talán, mert megérdemlem?! ;-)