2012. augusztus 22.

FishMac szendvics - Egy Doboz Élete játékra

Dizájnmenza játékának második fordulója az E nélküli ételekről, vagyis a boltokban, gyorséttermekben kapható kedvenceink egy az egyben újra készítéséről szól, de mindenféle tartósítószer, színezék, állományjavító, ízfokozó nélkül.
Már készítettem egy "pályaművet", a házi chipset, de tudtam, hogy ez nem volt igazi kihívás, ezt bárki bármikor elkészíti.

Aztán beugrott a régi nagy kedvencem, a fismek. Azaz ma már Filet-O-Fish a neve, és bár már hosszú évek óta nem jártam McDonald's-ban, gondolom az íze még ugyanaz, mint régen.
Gyorsan megkerestem a Meki oldalán, elolvastam a hozzávalókat, aztán vadul keresgéltem a  neten a bűvös szósz után. Sehol semmi.
Úgyhogy a saját kis ízlelőbimbóimra bíztam magam. A siker akkora volt, hogy a szendvicset fel kellett vennem a Kedvencek listájára:-)

Hozzávalók 4 személyre:
8 hamburgerzsemle
4 szép szelet tőkehalfilé
30 dkg cheddar sajt vékony szeletekre vágva
olaj

A szószhoz:
2 dl tejföl
6 evőkanál majonéz (házi készítésű: tojás-olívaolaj-citromlé-só-bors)
3 csemegeuborka nagyon apró kockákra vágva
1 evőkanál kapor
1 gerezd zúzott fokhagyma



A panírhoz:
liszt
tojás
zsemlemorzsa



Először elkészítettem a házi majonézt. 1 tojás sárgájához hozzáadtam 1 késhegynyi sót és egy mély tálban kézi habverővel alaposan kikevertem. Majd először cseppenként, később vékony sugárban adagoltam 1,5 dl olívaolajat a sárgájához. Ne sajnáljuk az időt lassan kikeverni, hiszen a sárgája a végére felveszi az összes olajat, ha jól csináljuk. Ízesítésnek kevés borsot és pár csepp citromlét is hozzácsöpögtettem.
Eztán végre következett a szósz: azaz a tefölt, a majonézt, a fokhagymát, az uborkát és a kaprot alaposan összekevertem (ha kell még, ízlés szerint lehet változtatni az összetevőket), és felhasználásig hűtőbe tettem.

A tőkehalfiléket kiengedtem (mivel fagyasztott volt), kicsit megsóztam, hagytam, hogy kieressze a felesleges levét, majd papírral leitattam róla a nedvességet. Ezután felmelegítettem az olajat, közben gyorsan bepaníroztam a félbevágott halfiléket (így 8 szép kis kockafilém lett) és a tűzforró olajban ropogós aranybarnára sütöttem,
Amíg a halak az olajban sültek, a zsemléket félbe vágtam, az alsó részüket egy fém tálcára tettem, mindegyikre tettem 1-1 szép vékony szelet cheddar sajtot és betoltam pár percre a sütőbe, amíg a sajt rá nem olvadt a zsemlealjakra.
A sütőből kivéve a hamburgert, mindegyikre tettem 1-1 szelet kisült halat, és erre szedtem 1-1 evőkanál szószt, majd rátettem a zsemle tetejét és már tálaltam is.
Pillanatok alatt elfogyott a 8 zsemle és a tesztelők szerint a szósz tisztára "mekis" lett, de a hal panírja ropogósabb, a hal finomabb, a zsemle és a sajt mennyei:-)

Szóval kedves Meki-rajongók: tessék kipróbálni, olcsóbb, finomabb, pénztárca-kímélő és persze egy csomó dicséretet lehet bezsebelni!


TIPP: finom hamburgerzsemle receptet Limaránál találtok, amivel aztán tényleg ki lehet kerülni minden kis E-t az ételből:-)

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett! Nekem is nagy kedvencem a halas hamburger! Köszönöm a játékot! :)

    VálaszTörlés
  2. Én köszönöm a lehetőséget:-)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, tényleg nagyon "élethű" lett az íze! A család ismétlésért kiabál:-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...