2012. április 16.

Csokoládés-kókuszos torta

Életem első menyasszonyi tortáját készítettem hétvégén, ráadásul unokatesómnak. Nagyon örülök, hogy felkértek, mert nálam nagyobb örömmel senki nem csinálná meg a tortájukat, szóval a finomságon kívül a szívemet is beleteszem:-)
Kb 90 vendég lesz, így egy 5 emeletes tortában egyeztünk ki, mind az 5 torta más-más ízzel. Lesz csokis-kókuszos, kávé-karamelles, citromos, epres és meggyes-mascarponés.
Hogy nehogy az esküvőn lepődjenek meg a torta láttán, gondoltam, készítek egy próbatortát, így legalább meg tudjuk beszélni a díszítést és az ízekről is tárgyalhatunk. A csokis-kókuszos elkészítése mellett döntöttem, mert azt mindenki szereti és mivel gyerekek is kóstolták, tudtam, hogy nagy sikere lesz!

A piskótát nagyon egyszerűen készítem, 26 centis tortaformám van, ebbe 10 tojásból készítek tésztát. 10 tojás fehérjét habbá verem, de nem túl keményre, különben a sütőben megemelkedik, aztán, amikor kiveszem, össze is fog esni és a belseje homorú lesz. Szóval olyan közepesen keményre verem, rakok bele egy csipet sót is. A 10 db sárgáját pedig 10 evőkanál cukorral fehéredésig keverem, majd hozzákeverek 10 evőkanál lisztet és az egészet összeforgatom a fehérjével. Aki szeretné, tehet bele teáskanálnyi sütőport is, én nem szoktam.
Sütőben 1 órán át sütöm kb 180 fokon, az első 20 percben békénhagyom, aztán megkukkolgatom, nehogy megégjen. Kb 45 perc elteltével tűpróbának vetem alá és ha a tűn még tészta marad, tovább sütöm. Ha a teteje kezdene barnulgatni, ráteszek sütőpapírt, hogy nehogy megégjen, és így sütöm tovább.

A csokis-kókuszos krém pedig így készül:

Hozzávalók:
2 dl kókusztej (vagy előző este 2 dl sima tejbe beáztatom a kókuszreszeléket, majd másnak átszűröm)
3 dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor
1 púpos evőkanál finomliszt
1 tábla 80 %-os étcsokoládé
1 evőkanál kakaópor
kb 8 evőkanál cukor (ha kevésbé édesen szereted, elég lesz 6 kanál is)
kb 40 gramm kókuszreszelék
250 gramm szobahőmérsékletű margarin

A pudingot annak rendje-módja szerint megfőzöm (ahogy a csomagoláson fel van tüntetve) a kókusztejjel és a tejjel, annyi a  változás, hogy a pudingporhoz hozzákeverek még 1 evőkanál lisztet is.
Ettől keményebb lesz a krém, később jobban lehet kenni a tortára és nem fog szétfolyni. Aztán, ha kész a puding, az egyharmadát külön tálba szedem. A nagyobb (kétharmadnyi) pudingba még forrón belekeverem az apróra tört étcsokoládét és addig keverem, amíg a csoki bele nem olvad. Hagyom kihűlni mindkét adagot és amikor már csak langyos, sőt, inkább hideg, akkor a nagyobb adagba (csokis) habverővel belekeverem a margarin kétharmadát, a kókusz kétharmadát és a kakaóport, először kis fokozaton, majd a végén alaposan felhabosítva! A kis adag  vaníliapudingba a margarin és a kókusz egyharmadát keverem habverővel ugyanúgy, mint a csokisnál.
Amikor a krém kész, a piskótát 3 egyenlő részre vágom (legkönnyebb tortaszeletelővel, amit ITT vásároltam).
Az alsó piskótát leteszem a tálcára és habzsák segítségével egy vékony csík fehér krémet húzok körbe a szélén. Ez azért kell, hogy a csokikrém ne kandikáljon ki, mivel a torta később hófehér fondant borítást kap és csúnya lenne, ha alatta a csokikrém besötétítené.
Szóval utána a piskótát belül megtöltöm a csokis-kókuszos krém felével, majd ráteszem a második lap piskótát, amire megint ráhúzok egy csík fehér krémet körben, belülre pedig a maradék csokikrémet kenem.
Erre rákerül az utolsó lap piskóta, aztán az egészet bekenem a fehér kókuszos krémmel és 1 éjszakára a hűtőbe teszem. Erre azért van szükség, hogy eléggé megdermedjen és a fondantot szépen rá lehessen simítani, így egyenletes lesz kívül és nem göröngyös ( ha a krém a fondant alatt puha, akkor bizony minden munkamozdulatnál "behorpadna" a borítás).
Másnap kinyújtom a fondantot (aminek a készítéséről ITT írtam részletesebben) és szép egyenletesen bevonom vele a tortát.
A díszítésnél pedig már csak a fantázia szab határt!
Sok szerencsét a tortakészítéshez!

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok! A torta gyönyörű és biztosan isteni finom lett. A részletes leírásért pedig külön köszönet!!! Judit

    VálaszTörlés
  2. Szia.A két deci sima tejbe mennyi kókuszreszeléket kell tenni?
    Köszönettel:Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Niki! Fél zacskóra nyugodtan ráöntheted :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...