2012. szeptember 4.

Brassói aprópecsenye

Nem is tudom, eddig hogyan maradt ki ez a recept. Pedig elég sokszor készítem, egyszerű, finom, talán ezért is nagy kedvenc.
Tavaly Zánkán retteneteset ettünk (elázott, íztelen), azóta még jobban odafigyelek, hogy frissen tálaljam, a krumpli még tényleg sült - és ne ázott - krumpli legyen.
Azt is aláírom, hogy sokan másképp csinálják, nos, én így készítem, ez az én klassz kis aprópecsenyém. Fogadjátok szeretettel!

Hozzávalók 2 éhes személyre:
40 dkg  csirkemell
1 kg krumpli
1 fej vöröshagyma
1 paradicsom
1 paprika
só, bors
majoranna
pirospaprika
őrölt kömény
olaj

Első lépésként készítettem egy klassz kis szaftos pörit a csirkemellből (lehet ám disznóból, vagy amit kedvelünk). A vöröshagymát összevágtam és olajon megpirítottam, majd hozzáadtam a kockára vágott paradicsomot és paprikát és addig főztem kis lángon saját levében, amíg szinte egyszínű narancssárga nem lett (ha nagyon elfőli a levét, akkor lehet rá kevés vizet önteni)
Ezután hozzátettem a kockára vágott csirkemellet, jól megforgattam a pörialapban, kicsit oda is kapattam - mégis csak pörkölt a neve -, amjd, amikor már a hús kiengedte a saját levét, ízlés szerint fűszereztem. (sóval, borssal, majorannával, pirospaprikával és őrölt köménnyel)
Addig főztem, amíg a szaftja sűrű nem lett és a hús meg nem puhult, akkor hozzáöntöttem még 2 deci vizet és 15 percig összefőztem.
Majd olajat melegítettem és amikor az olaj már forró volt, kisütöttem benne a csirkemell kockákkal közel azonos méretű kockára vágott krumplit.
Amikor az össze krumpli kisült és férjuram is megérkezett, közvetlenül a tálalás előtt forgattam össze a krumplit a pörkölttel. (így a krumpli nem ázik el, de kicsit mégis szív magába a szaftból)
Apróra vágott lilahagymával tálaltam.

Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...