Anyukám mondta

Az idei Budai Gourmet Fesztiválon találkoztam először ezzel a névvel: Anyukám mondta. Gondolkodtam is, micsoda egy név ez, de aztán megkóstoltam a ropogós malacfület és innentől nem volt kérdés: egyszer el kell látogatni Encsre.
Szerencsére úgy adódott, hogy a közelben nyaraltunk, így egyik nap felkerekedtünk a Zurammal és meg sem álltunk az encsi Posta mellett. A Posta mögött megbújva találtunk rá az Anyukám mondta étteremre, ami első látásra is nagyon tetszett és tudtam, ez nem lesz melléfogás!
Beléptünk, kedves felszolgáló fogadott, aki körbemutatott, hogy nyugodtan foglaljunk helyet, ahol csak szeretnénk. Először egy ablak melletti asztalt választottunk, de végül átültünk oda, ahonnan kiváló kilátás nyílik a kemencére, a sonkaszeletelőre és a friss, illatos házi kenyérre.

Fél 3 volt, szerencsére még nem túl sok vendég. Bezzeg, miután leültünk: mintha csak ránk várt volna egy csodás színdarab, hirtelen megtelt az étterem vendégekkel, előkerült Dudás Szabolcs, a séf (és egyben az egyik tulaj). És már dobta is ki a fiókból az előkészített pizzaalapot. Azt hiszem, úgy 10 másodperc alatt papírvékonyra nyújtotta, megkente paradicsomszósszal, rádobott pár kézzel tépett bivalymozzarellát, aztán már ment is a tűzforró kemencébe. 5 perc múlva kivette és a pult tetején lévő friss fűszernövényekkel koronázta művét!
Aztán az asztalunknál termett Dudás Szilárd (a testvérpár másik tagja és az étterem másik tulajdonosa), mosolyogva üdvözölt minket és kérdezte, választottunk -e már? Mondtuk, hogy még gondolkodunk. Ha tudta volna, micsoda bajban vagyunk. Itthon jól kinéztük a neten, mit is fogunk enni. De nem számoltunk a napi ajánlattal. Na itt aztán volt minden, mi szem-szájnak ingere. Végül én egy savanyú káposztás báránylevest választottam, Párom házi tésztát folyami rákkal.

A leves mennyei volt, pont annyira savanyú, amennyire kell, a bárányhús nem volt benne tolakodóan sok, apró kis kockákra vágva teljesítette ki a leves fantasztikus ízét. És a rozmaringos tejfől, hmmmm, igazán jó kiegészítése volt a savanykás levesnek. Na, de a csúcspont a leveshez tálalt házi kenyér volt! Mit is mondjak, hogy ne legyen túl csöpögős? Ha azt mondom, hogy én leveshez sosem eszek kenyeret, de most 3 (!!!) szeletet is bevágtam hozzá, az mindent elmond róla? Ha esetleg nem, akkor még annyit tennék hozzá: ilyen, belül puha, kívül ropogós, ízes kenyeret még életemben nem ettem!Egy dolog elkeserítő: nem lehet megvenni és hazavinni és az egész világnak (vagy legalább az otthon maradtaknak) kínálni, hogy kóstolják meg a legfinomabb kenyeret!

Párom rákos házi tésztája szintén felső kategóriás, muszáj volt belekóstolnom, és bizony a tészta kenterbe veri talián társait. A rák is nagyon finom volt, egyszóval már itt készek voltunk a kulináris élvezettől.

És ekkor jött Páromnak a hideg borjúsült tonhalszósszal és kapribogyóval. Vékonyra szeletelt, puha és omlós falatok voltak ezek, mindegyik szétolvadt a szájban.

Én nem bírtam ellenállni a malacpofának, amit lassan párolnak, ettől omlós és hihetetlenül szaftos lesz. Mellé spenótos-ricottás nokedlit kaptam, ami a malac mellé kínált mártással egyszerűen ellenállhatatlan párosítást képezett! A tányér szélén lapuló céklák már csak habként figyeltek a torta tetején!

Kész voltam. Közben hol egy felszolgáló, hol maga Dudás Szilárd tűnt fel mosolyogva, kérdezték, nincs -e valamire szükségünk? De van!Egy nagyobb gyomorra, hogy még sokat tudjunk enni ezekből a csodákból!
Egy falatot sem hagytunk a tányéron, bár bevallom a malacpofa kifogott rajtam, a három szép darabból csak kettővel bírtam el, szerencsére Párom kisegített a bajból és jóízűen megette.
Jóllakottan ültünk ott egymásra nézve, hogy ilyen nincs: sehol egy kis elsózás, sehol egy rágósabb falat, sehol egy ízetlen köret. Mi ez a hely? Tán csak nem életünk egyik legfantasztikusabb helye, ahova még sokszor vissza kell térni?

Mert bizony még kóstolatlan maradt a bárányburger, a toszkán pacal, a mangalica rilette, a tiszai harcsafilé, a malaccsülök (ami nem mellékesen végig ott sült a kemencében) és persze a kacsazsúr.

Szilárd megjelent, hogy elvigye a tányérjainkat és meggyőzött róla, hogy nekünk most egy igazi házi szörpre van szükségünk. Sőt, nem is egyre, hanem egyből kettőre. És akkor már ne igyuk mind a ketten ugyanazt, legyen egy málnás és egy bodzás.
Hagytuk magunkat, itt tévedni nem lehet, csak jó lesz az eredmény!
És valóban, egymás kezéből kapkodtuk ki a poharat: még egy korty bodza, még egy korty málna!
Végül eldöntöttük: ugyan majd'szétdurranunk, de az édesség köztelező!
Hódoltam csokiimádatomnak és csokoládé pie-t választottam vaníliás tejszínhabbal, Párom sajttortát rendelt golgota gyümölcs szósszal.

Bejött mindkettőnk számítása. A csokis süti már nem lehetett volna csokisabb, a golgotagyümölcs savanyú íze pedig remekül ment a fenomenális sajttortához!

És akkor ugrott be: a pizzát meg sem kóstoltuk. Pedig a vargányás-pármai sonkás és a friss tenger gyümölcseivel tálalt még nagyon izgatott. Talán majd jövőre! Hiszen ide vissza kell jönni, ha van erre dolog, ha nincs!
Kifele menet Szabolcs és Szilárd is elbúcsúztak tőlünk: Szabolcs stílusosan egy laza pizzanyújtás közben köszönt el, Szilárd pedig fizetés előtt jött oda, megköszönve a fogyasztást!

Összességében minden téren csillagos ötös az étterem! A hangulat, a berendezés rendkívül otthonos, egy pillanatig sem éreztem feszengve magam. A sonkaszeletelő, a kemence, az evőeszközökből kirakott csillár, a friss kenyér, az orrunk előtt készülő pizza elvarázsolt teljesen.
A kiszolgálás tökéletes, mindig a legmegfelelőbb pillanatban tűntek fel körülöttünk, hogy teljesítsék bármilyen óhajunkat, ráadásul külön szimpatikus a tulaj közvetlensége.
Az ételekről pedig csak és kizárólag szuperlativuszokban tudok beszélni!
Aki teheti látogasson el az Anyukám mondta Étterembe! Nem fogjátok megbánni!