2014. október 21.

Csúsztatott palacsinta

Úgy indult a történet, hogy ebédszünetben kolléganőkkel arról beszélgettünk, milyen édességeket szoktunk csinálni hétvégére. És ekkor ajánlotta kolléganőm a csúsztatott palacsintát. Nagyon megtetszett az ötlet, mert rakott palacsintát már csináltam, de a csúsztatottról halvány fogalmam sem volt. Azt sem tudtam idáig, hogy van különbség a rakott és a csúsztatott palacsinta közt. De van, méghozzá nem is kevés. A rakott palacsintához ugyanis elég a sima, hétköznapi palacsintatésztát elkészíteni, kisütni, majd mindenféle finom töltelékkel megtölteni, szépen egymásra pakolni és szeletelni.
A csúsztatott palacsinta ellenben egy vajas, sűrű tészta, amibe a tojások fehérjét kemény habbá verve kell bekeverni és csak az egyik oldalát kell kisütni, majd egymásra csúsztatva, töltögetve alakul ki a "palacsintatorta".
De lássuk csak, hogyan is készült nálam ez a finomság.(a tészta-receptet Tücsitől, a TücsökBogár blog szerzőjétől lestem el és bátran mondhatom, isteni!)

Hozzávalók:
5 db tojás
100 gramm porcukor
100 gramm szobahőmérsékletű vaj
300 gramm liszt
6 dl tej

olaj a sütéshez (de csak az első palacsinta alá!)


Először a tojásokat szétválasztottam, a sárgájához hozzáadtam a cukrot és habosra kevertem, majd hozzáadtam a vajat és ezzel is habosra kevertem. Majd következett a liszt, csomómentesre elkevertem, végül szépen lassan hozzáadtam a tejet és addig kevertem, amíg a tészta teljesen sima nem lett. Nem kell megijedni, egy elég sűrű tésztát kapunk.
Aztán felvertem a tojások fehérjét kemény habbá és egy fakanál segítségével óvatosan beleforgattam a tésztába.
Palacsintasütőben 1 evőkanál olajat felforrósítottam, majd 1 merőkanálnyi tésztát belemertem, óvatosan szétfolyattam és hagytam, hogy az alja megsüljön. De a szokásos megfordítós mozdulat helyett a palacsintát a sült felével átcsúsztattam egy tálcára. A másik fele sem maradt nyers, nem kell tőle félni, csak éppen nincs aranybarnára sülve, így a tölteléket jobban magába szívja.
Az első palacsintát én kakaóval szórtam vékonyan. Majd kisütöttem a második palacsintát is (vigyázzunk, nehogy megfordítsuk rutinból), rácsúsztattam az első, kakaós palacsintára, és ezt darált mogyoróval szórtam meg. A harmadik rétegre baracklekvár került, aztán kezdtem elölről: kakaó, mogyoró, baracklekvár.
Nekem a fenti mennyiségből 14 palacsinta lett, hozzáteszem, nekem elég nagy palacsintasütőm van.
Az utolsó palacsintát is csak fele oldalán sütöttem meg, de most nem a sült felével csúsztattam, hanem megfordítva, a sületlen felével borítottam be a töltött rétegeket.
Miután langyosra hűlt, porcukorral szórva tálaltam.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon régen készítettem, pedig gyorsan is készül és finom. :)

    VálaszTörlés
  2. Most egy nagyot nyeltem :D , nagyon finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia ! A hétvégén elkészítettem és elképesztően nagy sikert aratott !! Köszönöm a receptet ! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...