2014. október 23.

Avokádó-lazac tatár

Alexa Christie-nél láttam ezt a receptet, aki ugyan a blogja szerint nem mesterszakács, de már nem először választok tőle finomságot, olyan gusztusosak az ételei.
Ezt a finomságot pedig nem tudtam nem elkészíteni, hiszen csupa-csupa kedvencből áll: avokádó, lazac, kapor, eszméletlen összhangban egymással.

Hozzávalók (én egy 18 centis tortaformában készítettem):
2 avokádó
citrom
3 gerezd fokhagyma
fél csokor petrezselyem

bors

1 adag lazactatár

125 gramm Philadelphia sajt
kapor

Elsőként az avokádós réteget készítettem el: az avokádót félbevágtam, majd óvatosan, egy evőkanál segítségével kikanalaztam az avokádó húsát a héjból, majd apró kockára vágtam. Meglocsoltam kevés citromlével, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a petrezselyemlevelet és a zúzott fokhagymát és alaposan összekevertem.
EZt az avokádós keveréket halmoztam a tortaforma aljába.
Majd következett a lazactatár, amit elkészítés után szintén a tortaformába halmoztam, az avokádó tetejére.
Végül az egészet a kapros Philadelphia sajttal zártam és már kész is volt a csoda. A lecsatolható tortaforma szélét óvatosan leszedtem és szép szeleteket vágva tálaltam. Pirítóskenyérrel az igazi!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...