2014. február 24.

Diós-csokis süti

Nem tudom, ismeritek -e Szofikát, aki a konyhában mindig alkot valami csodásat. Nos, ő egy igazi merénylő, általában este helyezi el halálos csapdáit a fészbúkon, ahol az éhes rajongók meglátják az általa kirakott sütiképet és azonnal meg akarják kóstolni/sütni, olyan guszta.
Nos, egyik este én is áldozatul estem (megint), és azonnal beleszerettem a csokis-kókuszos szeletébe.
Másnapra terveztem leszaladni a boltba kókuszért, de a gyerkőcök lebetegedtek, viszont én nagyon akartam azt a sütit, így kicsit módosítottam a recepten, így lett belőle diós-csokis süti.
Ja, és elvileg gasztroblogger találkozóra is ezt szántam, szombat hajnalban jól el is készítettem, majd eltűntem egész napra itthonról, a fiúk meg közben lecsaptak rá a hűtőben és vasárnapra igencsak megeszegették a bloggereknek szánt adagot...

Hozzávalók 25*35 cm-es tepsihez:
a piskótához:
4 tojás fehérje
75 gramm porcukor
125 gramm darált dió
1 púpos evőkanál liszt

a krémhez:
4 tojássárga
2 evőkanál holland kakaópor
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 evőkanál cukrozott mogyoró

a tetején lévő mázhoz:
2 evőkanál cukor
2 evőkanál holland kakaópor
3 evőkanál víz (Szofinál kevesebb van, nekem kicsit több kellett, hogy simára tudjam keverni)
50 gramm vaj

a tetejére cukrozott mogyoró

Elsőnek a piskótát készítettem el, olyan könnyű és puha tésztát kaptam, hogy ezt az alapot máskor is fogom használni. Szóval felvertem félkeményre a fehérjéket, majd hozzáadtam a porcukrot és addig vertem , amíg kemény nem lett a hab. Majd óvatosan, kanállal beleforgattam a darált diót és a lisztet és sütőpapírral kibélelt, 25*35 centis tepsibe simítottam és 175 fokra előmelegített sütőben kb 20 perc alatt készre sütöttem. (Tűpróbával ellenőriztem, azaz 20 perc elteltével a tésztába szúrtam egy hústűt és , mivel nem ragadt már rá tészta, a piskótám készre sült)

A krémhez a vajat a porcukorral jó habosra vertem, majd hozzákevertem a tojások sárgáját és a végén nagyon óvatosan, apránként belekevertem a kakaóport és a cukrozott mogyorót is. Miután a piskóta kihűlt, a krémet rásimítottam. Nem kell megijedni, nem lesz rajta vastag a krém, de ez így van jól, hiszen olyan finom édes, hogy ennyi pont elég belőle. És még csak most jön a csokimáz!

A mázhoz a cukrot és a kakaóport egy lábasban összekevertem, majd hozzáadtam a vizet, elkevertem és elkezdtem felmelegíteni a legalacsonyabb lángon. Közben a vajat is hozzáadtam és miközben a vaj olvadt , az egészet folyamatosan kevergetve sima, selymes krémet kaptam.
Ezt a fényes-selymes mázat kentem a csokikrémre, megszórtam cukrozott mogyoróval és az egészet a hűtőbe tettem 1 órát pihenni.
Szép kis kockákra vágva tálaltam.
 

4 megjegyzés:

  1. Annyira fini lehet dioval is!!!ugy orulok,hogy izlett :)

    VálaszTörlés
  2. Nem értem, hogy tudta elkerülni a figyelmemet ez a finom süti? Nagyon tetszik, mind a kókuszos, mind pedig a diós változat. Hétvégén biztos elkészítem, csak azt nem tudom, hogy melyiket..... majd azuram eldönti. :D
    Nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés
  3. Csodálatosan finom....

    VálaszTörlés
  4. Változatlan.....

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...