2014. február 26.

Bárányhúsos hasé


Gasztroblogger találkozóra készültem, persze több édesség is beugrott, de csak kéne valami sós is. A találkozó vasárnap délután volt, nekem vasárnap hajnali 2-kor ugrott be, hogy bárányhasét kéne vinnem. Gyorsan ugrottam a mélyhűtőhöz, amiben ott lapult fél kiló darált báránydagadó, kikaptam, majd ledőltem aludni. Másnap reggelre a kiolvadt húst már csak fűszerezni kellett és gyorsan leveles tésztába csomagolni. És már kész is voltam :-) Indulhat a GBT, párám-párám :-)

Hozzávalók kb 24 haséhoz:
25 dkg darált bárányhús (én a dagadót szeretem)

bors
friss koriander
friss menta
2 gerezd fokhagyma
1 csomag, előre kinyújtott leveles tészta
1 tojás felverve
 szezámmag

A darált bárányhúst befűszereztem (sóval borssal, korianderrel és zúzott fokhagymával ízlés szerint), majd nagyon alaposan összegyúrtam a kezemmel és 2 órán át állni hagytam, hogy jól összeérjenek a fűszerek a hússal.

A leveles tésztát kivettem a csomagolásból, hosszában kettévágtam és körbe megkentem mindkét téglalapot felvert tojással. Majd mindkettő tészta közepére tettem a darált húsból és mindkettőt feltekertem, majd kb 2 centis darabokra vágtam. Ezután mindegyik kis hasé tetejét megkentem felvert tojással és megszórtam szezámmaggal. 200 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg a tészta szép aranybarnára nem sült (kb 15 perc).




3 megjegyzés:

  1. Nagyon guszták lettek, biztosan jót falatoztatok belőle! Hiába, a nagy ötletek sokszor éjjel jönnek.... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsuzsi! Bizony, gyakran jön az ihlet az éj leple alatt :-)

      Törlés
  2. Húú Marka - csodás. Persze "könnyű" Neked, ha báránydagadó lapul a mélyhűtődben :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...