2013. március 17.

Tejszínes bébispenótos pappardelle

Az Aldiban járva szép, friss bébispenótbe botlottam és a világon az egyik legegyszerűbb tésztás ételt álmodtam meg belőle. Alig kell hozzá valami és pillanatok alatt kész. Igazából amíg a tésztára várunk - hogy al dente legyen - már meg is van a szósz. A bébispenótot éppen, csak meg kell párolni, a szárait felesleges leszedni, hiszen annyira zsenge, hogy meg lehet enni.
Nem is kell hozzá semmi, csak só meg bors (és persze kevés fokhagyma) és már kész is a gyors ebéd.

Hozzávalók 2 személyre:
100 gramm bébispenót
250 gramm pappardelle tészta
1,5 dl tejszín

bors
fokhagyma
reszelt parmezán

Egy lábasban feltettem a vizet forrni, addig a bébispenótot megmostam és egy kis lábasban megpároltam (ami víz rajta maradt a mosáskor, pont elég volt a pároláshoz, ami kb 2 perc alatt be is következett) A megpárolt bébispenótból kinyomkodtam a felesleges folyadékot és egy tányérra szedtem.
Közben egy serpenyőbe öntöttem a tejszínt és felforraltam, majd hozzáadtam a bébispenótot, amit sóztam , borsoztam és rászórtam 2 apróra vágott fokhagymát. Alaposan összekevertem és hagytam összeforrni. Eközben a víz már felforrt és beletettem a tésztát, amit a zacskón lévő utasítás szerint 7 percig főztem. Ekkor elérte az al dente állapotot, így átszedtem a már összeforralt tejszínes spenóthoz, kevés főzővíz kíséretében. Alaposan megforgattam a tésztát a szószban, majd támyérokba szedtem és a tetejét reszelt parmezánnal szórtam meg.
Gyors, egyszerű és nagyon finom étel, próbáljátok ki Ti is!



2 megjegyzés:

  1. Ez isteni lehet, de bébispenótról még nem is hallottam... Zsengébb mint a "rendes", vagy mitől más?
    Kukkants be hozzá, szeretnélek egy játék keretében felkérni egy húsvéti-menü összeállítására! :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, sokkal zsengébb, nincs az a markáns spenót íze, hanem inkább édeskés. Akár nyersen is lehet rágcsálni, salátába tenni. És nem kell lecsipkedni a szárát, mert az is nagyon zsenge. Már megyek is hozzád körülnézni:-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...