2014. április 1.

Medvehagymás-kéksajtos pogácsa

Nemrég, a Gasztroblogger találkozón kóstoltam először ilyen pogácsát, Linda, a Konyhalál blog szakácsnője lepte meg ezzel a különleges, sós finomsággal a társaságot. Már akkor elhatároztam, hogy elkészítem, aztán tolódott a dolog. Egészen addig, amíg barátnőm, Dina blogján is megjelent a pogácsa és ekkor már nem volt mese, elkapott a hév. Meg is vettem hozzá mindent, pikk-pakk összegyúrtam és negyed óra múlva már kóstolhattam is. Mindenkinek ajánlom, különleges , puha, könnyű és isteni!

Hozzávalók kb 30 nagyobb pogácsához:
280 gramm liszt
2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só
2 teáskanál cukor
150 g kéksajt
90 gramm szobahőmérsékletű vaj
240 ml natúr joghurt
egy csokor medvehagyma apróra vágva (lehet snidlinggel vagy újhagymával helyettesíteni)

a tetejére:
1 tojás felverve a lekenéshez
szezámmag (vagy bármi más, amit szeretünk)


 A lisztet, sütőport, szódabikarbónát összeszitáltam, majd hozzáadtam a sót és a cukrot. Ezután belemorzsoltam a kéksajtot, hozzáadtam az összevágott medvehagymát, a vajat és a joghurtot és két kicsi kezemmel összegyúrtam. Majd lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtottam és kerek kiszúróval pogácsákat szaggattam belőle. Megfogadva Dina tanácsát, a tojással való lekenés után szezámmaggal szórtam meg.
200 fokosra előmelegített sütőben nekem 12 perc alatt sült meg, de érdemes a 10. perc után rápillantgatni.



2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...